A napokban megjelent a Hollow Knight Silksong, a Hollow Knight várt folytatása. A három fős indie csapat által készített cím több szempontból is felüdülés a játékosok számára, hiszen az alkotók bár tudták, hogy nagy lesz a kereslet a játékuk iránt, eszük ágában sem volt a jelenlegi trendeket követni az árazással. Egy kényelmes 20 eurós árcédulát akasztottak a játékra, ami a platformok 30%-os részesedése, és a további adózások miatt 8-9 eurós bevételt jelent számukra példányonként.

Ennek a remek árazásnak is köszönhető, hogy csak Steamen majdnem 563 ezer játékos játszott vele egy időben, ami becslések szerint is csak ezen a platformon 1 millió eladást jelent. Ha kicsit matekozunk, és csak a meglévő adatokra hagyatkozunk, akkor körülbelül 3 milliárd forint bevételt termelt egy 2D-s indie játékocska csak Steamen.

A Silksong azonban megjelent GOG-on és konzolokon is, sőt, még a Game Pass-ba is bekerült, így valószínűleg megbecsülhetetlen, hogy milyen sikeres a cím.

A játék megjelenésekor összeomlott a PlayStation Store, a Nintendo eShop és a Steam is.

A játék tehát mindent leuralt, az eltalált árazása miatt pedig egyre több beszámolót olvasni arról, hogy a kalózkodó játékosok is életükben először vásárolnak valamit. Mindezt úgy, hogy a GOG-os megjelenés miatt másolásvédelem nélkül könnyedén megszerezhető a cím.

Ahogy sok más helyen, úgy a Redditen is van kalózkodással foglalkozó részleg. Egy posztban például arról beszél a téma felvetője, hogy úgy volt vele, lekalózkodja a játékot, de miután meglátta az árcédulát, meggondolta magát. A több, mint 100 komment túlnyomó többsége pedig arról tárgyal, hogy ők is meg fogják venni, mert szeretnék támogatni a fejlesztőket.

Nyilvános torrent oldalra felmenve bár igaz, hogy a Silksong a legtöbbet letöltött cím, de alig 4000 ember seedeli, 500 pedig tölti lefelé, ami a több milliós elsőnapi eladás mellett érthető módon nem jelentős.

Galéria megnyitása

A Hollow Knight is rekord népszerűséget ért el, soha korábban nem játszottak annyian vele, mint a Silksong megjelenése előtt.

A Silksong tehát jött, látott, győzött, nem véletlen, hogy a játékosok felhívják a figyelmet arra, hogy nem a játékosokat kéne hibáztatni, ha nem sikeres egy cím, hanem jó játékot kell csak csinálni, a dollármilliók égetése helyett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bPatrik
bPatrik
2025. szept. 8. 14:11
#3

Mivel ránézésre sem az én stílusom nem néztem videókat, stb róla, de amúgy mi olyan fenomenálisan nagyszám benne? Mármint elhiszem hogy stílusában jó, de túlhypoltnak tűnik így ránézésre

Rhynmei
Rhynmei
2025. szept. 12. 1:16

@bPatrik Aranyos meg minden, de nekem is egy 8000 forintos szuper marionak tűnik.
Azzal is egyetértek, hogy a mai játékokat elnézve tényleg felüdülés, meg hogy kiadás/forgalmazás, fiszfaszom, de hát nah... ez még mindig csak egy super mario 8ezerért :)

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2025. szept. 8. 11:18
#2

Az a Dragonage Veilguard összehasonlítás eléggé övön alatt ütés :D

thestock
thestock
2025. szept. 8. 9:22
#1

Rögtön megvettem amint megjött az értesítő email. Szerintem hozza az előző rész szintjét, nagyon jó játék.

Vissza az oldal tetejére