A koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese a szórakoztatóipar lett. Elképesztően sok filmet kellett eltolni, és vannak olyan produkciók, amik már több mint egy éve vannak dobozban. Ilyen például a soron következő James Bond film is, mely most azzal került fel a híroldalak hasábjaira, hogy több támogató is jelezte, hogy kimentek a divatból a filmben használt termékek, és ezért szeretnék, ha bizonyos jeleneteket újravennének.
A huszonötödik James Bond film forgatása 2019-ben kezdődött, a bemutatására pedig 2020 áprilisában került volna sor (némi késés már itt is volt, mert az írók cserélődtek). A stúdió tavaly tavasszal a COVID-19 helyzet miatt úgy határozott, hogy eltolja a premiert. Novemberben került volna a mozikba a film, de mivel a várakozásokkal ellentétben a járvány akkorra sem hagyott alább, így újra halasztva lett a bemutató. A napokban pedig ismételten arról érkeztek hírek, hogy az illetékesek megint elnapolták a premier.
Jelen állás szerint október 8-án tekinthetik majd meg a nézők a hatalmas költségvetés mellett készített Bond filmet. És egy egyszerű mozi esetében talán ennyi csúszás semmilyen gondot nem okozna a kellemetlenségeken túl, a 007-es ügynök kalandjainál más a helyzet. James Bond és csapata ugyanis minden filmjében a legújabb kütyüket használja, és bizony 1,5 éves csúszás mellett nagyon sok termék lényegében már ki is megy a divatból. Éppen ezért most több támogató is jelezte a készítők felé, hogy már újabb készülékeket szeretne a filmvásznon látni, mikor az megjelenik.
Nekünk a legérdekesebb a Nokia 8.3 5G szerepelése – ami egyébként már eleve újraforgatásokkal került be a filmbe, mert eredetileg még a Nokia 7.2-vel forogtak több jelenetet – de nemcsak a HMD Globalt érinti a dolog. Állítólag a karórái révén ismert Omegánál is új modell érkezett, az Adidas is érintett az ügyben, sőt mi több, még a Bollinger pezsgők felett is eljárt az idő állítólag. Ezeknek a árucikkeknek a gyártói azt szeretnék, ha az érintett jeleneteket – vagy legalábbis azoknak egy részét – ismét felvennék, már újabb termékekkel.
Mivel valószínűleg dollármilliós reklámokról van szó, így abszolút érthető a dolog, és most nagyon úgy néz ki, hogy az újabb csúszások miatt bizony idő is lesz majd arra a stúdiónál, hogy megoldást találjanak erre. Azt nem lehet tudni, hogy például a HMD Global milyen új okostelefont szeretne majd használni, ha valóban megismétlik az érintett jelenetek forgatását, de valószínűleg a Nokia 7, 8 vagy talán a Nokia 9 szériák valamelyik tagjáról lesz majd szó.
Tekintve, hogy a HMD Globalnál is folyamatos késések vannak, így még általános időszakban is nehéz lenne a két produktumot összehangolni. De izgatottan várjuk a végeredményt, és bízunk abban, hogy James Bond nem okoz majd csalódást ennyi halasztást követően.



































