EGYRE VALÓSZÍNŰBB, HOGY AZ INTEL KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS GAMER VIDEOKÁRTYÁI DECEMBERBEN MUTATKOZNAK BE

Hivatalos forrásból még mindig nem nyert megerősítést a téma, de egy újabb szivárgás erősíti a feltételezést.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. nov. 18. 12:32
Egyre valószínűbb, hogy az Intel következő generációs gamer videokártyái decemberben mutatkoznak be

Az Intel háza táján hamarosan új gamer videokártyák jelenhetnek meg, legalábbis erre utalt korábban egy információ, ami egy megbízhatónak minősülő szivárogtatótól származott. Ez alapján a Battlemage architektúra köré épített Intel asztali videokártyák már idén december folyamán bemutatkozhatnak, igaz, benne van a pakliban, hogy csak egy formális rajtról van szó, a termékek pedig majd csak később kerülnek az üzletek polcaira.

A decemberi rajt egy picit furának és hihetetlennek tűnt, ugyanis az Intel csapata nem igazán reklámozza, hogy egy új videokártya-sorozat érkezik. Anno, az Intel Arc Alchemist esetében pont a ló másik oldalán foglaltak helyet: folyamatosan a köztudatban tartották az érkező videokártyákat, amelyek a sok-sok késés miatt csalódást okoztak a piacnak és a célközönségnek is.

Galéria megnyitása

Ezúttal nincsenek hangzatos ígéretek, igazából hivatalosan még mindig nem jelentették be, hogy a következő hónap folyamán egy speciális rendezvényre készülnek, ám egy másik forrásból ismét megerősítést nyert, hogy valami készül.  Az adatbányászként és szivárogtatóként is tevékenykedő Tomasz Gawronski a japán  Gazlog virtuális hasábjain keresztül osztotta meg felfedezését, ami szerint 2024 decemberében tényleg Battlemage rendezvényre kerülhet sor, igaz, a kiszivárgott képen a Battlemage SoC felirat szerepel, nem pedig a Battlemage GPU vagy dGPU.

Galéria megnyitása

Maga a Battlemage GPU architektúra egyébként már megjelent, hiszen a Lunar Lake SoC egységek fedélzetén található iGPU egy Xe2 alapú megoldás. Ezek a mobil grafikus processzorok az Xe2-LPG architektúra köré épülnek, míg az asztali és mobil videokártyák esetében a nagyobb teljesítményre optimalizált Xe2-HPG architektúra juthat szerepet. A minimális szivárgásoknak köszönhetően annyi sejthető, hogy a Battlemage sorozat a BMG-G10-es, a BMG-G20-as, illetve a BMG-G31-es típusú grafikus processzorok köré épülhet, amelyek közül utóbbi 32 darab Xe2 magot vonultathat fel.

Az új Intel videokártyák tehát még az AMD RDNA4-es, illetve az Nvidia Blackwell alapú modelljei előtt rajtolhatnak el, még ha csak formálisan is, az viszont nagy kérdés, milyen teljesítményre lesznek képesek velük szemben. A korábbi iGPU tesztek alapján a Battlemage kezdi utólérni az AMD-t, vagyis az RDNA 3.5-höz képest jól teljesít, de hogy az újabb fejlesztésekkel szemben mire lesz képes, az majd csak később derül ki. Amennyiben a formális rajt tényleg december folyamán esedékes, akkor jó eséllyel már arra is fény derülhet, hogy a belsős tesztek alapján nagyjából milyen teljesítményre képesek az Intel újdonságai.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2024. nov. 20. 0:08
#5

Pár Intel fanatikust meg gyüjtőt lehúznak mint az Arc-kal meg utoljára az Arrow Lake-kel, ebben ennyi van. Mivel Celestial már nyilván nem lesz, mert most már tényleg leállítják a dVGA fejlesztést, ezért pár darabot a gyüjtők megint venni fognak.

Sinamun
Sinamun
2024. nov. 23. 7:49

@j4ni Én az amd-n lepődtem meg, hogy tervez az rdna4 utánra. Azt hittem ez lesz az utolsó radeon, mert láthatóan feleslegesen erőlködnek a piacon, és már tényleg leállítják a dVGA fejlesztést.

zorigor
zorigor
2024. nov. 19. 6:59
#4

AMD a nyerő. Intel kuka.

pepeno1
pepeno1
2024. nov. 18. 16:05
#3

Remélem azért driverek megfelelőek lesznek hozzá. A nélkül nem nagyon rúg labdába a piros és a zöld mellett a kék.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 18. 15:38
#2

Varjuk, a LunarLake-kel egy gen alatt felzarkozott az AMD tobb evig tarto nagy APU fejlesztesehez az Intel.

Mindenki erdeke, hogy legyen 3. szereplo.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 20. 12:17

@punchman Ez mennyi AlternateRealityGPT promtbol jott ossze?

"Valójában"
Valojaban pedig lathattuk az elmult 15+ evben, hogy a ket rivalizalo fel megoldas nem mukodik. Az AMD maradt a langyos viz, az Nvidia pedig az innovalo es stabil, jol mukodo megoldast kinalo ceg.
Ezert kell egy harmadik fel, mert a jelenlegi felallas egyertelmuen nem mukodik.

"Ebből a termékből profitot is kell generálni, hogy valódi versenyről és erőviszonyokról beszéljünk."
Van eleg profit a Radeonokon, lehetne aggresszivebben arazni, lehetne kicsit komolyabban venni a versenyt, de szarnak bele.
Nekik jo a langyos viz, futni az Nvidia fejlesztesei utan es bearazni ala. Ennek meg is latszik az eredmenye, egyre kevesebb core user tart ki mellettuk, egy stabil 25-40% bazisbol 8-12% maradt, felso/csucskategoriat elengedtek.

"Egyértelmű, hogy AMD nagyon figyel a gaming üzletágra, és rengeteg fejlesztést, innovációt valósít meg"
Egyertelmu, hogy ez nem igaz. Lasd DLSS, lasd AI, lasd Framegen, lasd RT, lasd jo teljesitmeny.
Ezek voltak a trendek, az innovaciok, amire az AMD eves, keteves kesessel reagalt, azt is felgozos megoldassal.

"mert hiába produkált az RDNA generációkkal kiemelkedő fejlődést, nem tudott belőle érdemi profitot generálni"
Azert nem tudott belole erdemi profitot generalni, mert nem produkaltak kiemelkedo fejlodest.

"A chiplet felépítés bevezetésével próbálkoznak."
Ja annyira probalkoznak, hogy az RDNA4 monolitikus lesz az RDNA3 fail utan.

"Tehát azokat a fejlesztési pénzeket most inkább bele fogják csatornázni a közös architektúrába, és a fejlesztésekből profitál majd a gaming teljesítmény is."
Igen ez volt a duma a GCN/Vega alatt is, aztan a sok extra tranzisztort a jatekok alatt nem hasznaltak ki, de legalabb kazan volt mindegyik.
Ezert valasztottak szet a ket vonalat, csak aztan az sem jott be, most meg egyesitik ujra.
Nagyon hatekonyak.

"Az AMD jelenleg is nagyon versenyképes kártyákkal rendelkezik, majdnem a teljes palettán."
Jol lathatoan es a piacon merhetoen nem rendelkezik ezekkel a kartyakkal, a kovetkezo generacioban pedig meg kevesebb reszen a palettanak.

"Ami az Nvidia csúcskártyáját jelképező kategória, ott sosem volt AMD jelen."
Ez sem igaz, a 1080 ellen jott a Vega64, a 2080 ellen 10-15%-ra volt a RadeonVII, illetve a 3090 ellen a 6950XT sem volt messze, jatektol es felbontastol fuggetlenul. Persze osszessegeben elmaradtak, foleg RT es fogyasztas stb, de legalabb az AMD probalt valamit allitani ellenuk.

"a vásárlók által kifizetett Nvidia felár miatt nem tud olcsóbban kártyát adni."
Nincs felar, osszessegeben tobbet ad az Nvidia. Nezzuk a 4080/7900xtx esetet, tobb 10-20-30 jatekos tesztek atlaga +-1% raszter kulonbseg, RT-ben sokkal jobb, fogyasztasban sokkal jobb, feature-k ben is jobb.
Miert adnak olcsobban?

cathaia
cathaia
2024. nov. 18. 13:09
#1

Minek?

Gpety
Gpety
2024. nov. 18. 16:54

@cathaia Mert nagyon sok pénzt költöttek a fejlesztésére. Nyereségük nem lesz belőle,  de a veszteségből faraghatnak.

Vissza az oldal tetejére