VÁRATLAN MEGLEPETÉS: MÁR A KÖVETKEZŐ HÓNAPBAN BEMUTATKOZHATNAK AZ INTEL ÚJ GAMER VIDEOKÁRTYÁI

Ha minden igaz, rövidesen új modellekkel bővülhet az Intel Arc sorozata.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. nov. 8. 11:36
Váratlan meglepetés: már a következő hónapban bemutatkozhatnak az Intel új gamer videokártyái

Az Intel csapata olyannyira csendben volt a következő generációs videokártyákkal, a Battlemage sorozatú modellekkel kapcsolatban, hogy már-már azt lehetett hinni, az újdonságok végül sosem láthatnak napvilágot, mert időközben süllyesztőbe kerültek.

Erről szerencsére szó sincs, az Xe2-HPG architektúra köré épített videokártyák a legfrissebb iparági értesülések alapján a vártnál hamarabb, már a következő hónap folyamán debütálhatnak. Az egyelőre nem világos, hogy csak formális rajtról lesz-e szó, de ez is benne van a pakliban. Akárhogy is: mindenképpen örömteli lenne látni, milyen újdonságokkal készül az Intel az asztali videokártya-piacon a riválisok megoldásai ellen.

A friss pletyka az egyik népszerűnek minősülő és megbízhatónak is nevezhető szivárogtatótól származik, aki a Golden Pig Upgrade Pack becenév alatt tevékenykedik a kínai közösségi médián belül. Szerinte az Intel következő generációs asztali videokártyái a következő hónap folyamán bemutatkozhatnak és ezek a termékek izgalmasnak ígérkeznek, már ami a teljesítményüket illeti. Arra természetesen most sem érdemes számítani, hogy az Intel Arc sorozat tagjai veszélyt jelenthetnek az abszolút felsőkategóriás videokártyákra, például a GeForce RTX 4080 Super, illetve a GeForce RTX 4090-es modellekre, a kereskedelem fő áramába, illetve a teljesítmény kategóriába szánt modellek territóriumában azonban okozhatnak majd meglepetéseket.

Amennyiben az értesülés pontos és az Intel újdonságai tényleg a következő hónapban mutatkoznak be, akkor az Intel mérnökeit és tesztelőit elismerés illeti, már ami a titoktartást illeti, ugyanis a friss videokártyák várható paramétereivel, illetve a teljesítményükről árulkodó teszteredményekkel kapcsolatban eddig nem sok minden szivárgott ki.

Galéria megnyitása

Kevésbé jó hír viszont, hogy az Intel vezére, Pat Gelsinger a 2024-es esztendő harmadik negyedévében felmutatott pénzügyi teljesítmény ismertetésekor kitért arra, hogy a piacon jelenleg nincs igazán kereslet a videokártyák iránt, ezzel utalva arra, hogy a fókusz inkább az integrált videó vezérlővel ellátott mobil termékek felé tolódott el. Ez a környezet nem túl ideális az új Intel videokártyák rajtja szempontjából, legalábbis elméletben, de a gyakorlatban majd úgyis kiderül, hogyan fogadja őket a piac. Az biztos, hogy ha jó ár/teljesítmény arányt képviselnek és a hozzájuk tartozó driverek is tartalmazzák a szükséges optimalizációkat, lehet keresnivalójuk a piacon, természetesen attól függően, hogy a riválisok új generációs videokártyáival szemben mennyire hatékonyan tudják felvenni a versenyt. Érdekes adalék egyébként, hogy április folyamán úgy tűnt, az új Intel videokártyák még a Black Friday előtt megjelenhetnek.

Akármilyen stratégiát is követ az Intel csapata, amennyiben a fenti pletyka megalapozott értesülésekre támaszkodik, rövidesen úgyis fény derül arra, mire lehetnek képesek a Battlemage sorozat tagjai. Az eddigiek alapján háromféle GPU, a G31, a G21, illetve a G10 érkezésére számíthatunk.

Mivel az jó eséllyel az Intel is inkább a kereskedelem fő áramát szólítja meg új termékeivel, ahogy azt az AMD is tervezi az RDNA 4 alapú videokártyákkal, benne van a pakliban, hogy az Nvidia csapatának a vártnál kiélezettebb versenyre kell felkészülnie, ami azt is eredményezheti, hogy a zöldek ennek megfelelően árazzák majd be termékeiket, ami a gamerek szemszögéből nézve mindenképpen örömteli lehet. Az persze már más kérdés, hogy a frissen megválasztott amerikai elnök végül pontosan milyen büntetővámokat vezet be Kínával és az Európával szemben, ezek ugyanis drágulást okozhatnak több területen, így a gamer videokártyák piacán is, de ez már egy másik történet, ami majd csak később, a következő év januárjának végén kezdhet el kibontakozni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

38 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2024. nov. 9. 12:50
#7

Ne foglalkozzatok Lucsival, régebben volt itt egy nagy troll, csillagászati témákban állandóan lökte a full kretént, magával beszélget, a föld lapos, minden is egy nagy szar, stb.. Szóval nem lepődnék meg, ha ő tevékenykedne még most is.

piterpen
piterpen
2024. nov. 9. 7:42
#6

Inkább kívánjatok nekik sok sikert.

csapi26
csapi26
2024. nov. 11. 3:08

@piterpen sok sikert (ésegynagyrépátmelléútravalónak,kedvesintel)

Wizzard
Wizzard
2024. nov. 8. 20:56
#5

Dehogy jön. Megmondta a szerencsétlen már nem adják ki, a mérnököket is elküldték az osztályról. Nyilván az elmeosztályról küldték el az ápolóit.

https://www.pcguru.hu/blog/Gpetyblog/szellemvilag/5965

Wizzard
Wizzard
2024. nov. 8. 22:02

@Gpety Már megint kutyázól, elfogytak a betűk? ctrl c és ctrl v az megy, meg amit anyádtól hallasz. Azt azért majd mond már el hogy lehet szégyentől bűzleni. Persze előbb kérdezd meg anyád, de ne mond neki hogy mekkora faszságot vág a fejedhez mert megint kapsz.

Gpety
Gpety
2024. nov. 8. 15:36
#4

Legyen rx 7900xt teljesítménye, max 250-ért adják és az elsők közt veszem meg.

thedeveloper
thedeveloper
2024. nov. 9. 13:07

@greyson0 Szerintem is, de azt szokták mondani, hogy akarni a wc-n kell. De a 'hosszú táv' az üzleti életben évtizedeket jelent.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2024. nov. 8. 12:51
#3

"okozhatnak majd meglepetéseket" - az biztos. Ennyire drágán ennyire sz|\rt még nem látott a világ.

Wizzard
Wizzard
2024. nov. 13. 9:23

@csapi26 14 dislike-hoz kell 200 kamureg? Ügyes, vissza  mehetsz a szamárpadba. Na majd jövőre, a 30. szülinapodon újra megpróbáljuk.

Esetleg nem elképzelhető hogy ennyien nem értenek veled egyet? Ja könyebb egy emberre fogni hogy hülye vagy, értem.

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2024. nov. 8. 12:36
#2

Ez a mondat "... a piacon jelenleg nincs igazán kereslet a videokártyák iránt..." helyesen így hangzik: "... a piacon jelenleg nincs igazán kereslet az INTEL videokártyák iránt...".

A dollármilliók belelocsolása a kimutathatatlanul kicsi piaci részesedést elért GPU részlegbe úgy kellett az amúgy is lefele csúszó Intelnek mint üveges tótnak a hanyattesés.

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 9. 16:32

@Gólyatöcs Azert ez igy nem a teljes kep, hiszen az architekturat a laptop szegmensben es desktopon is hasznaljak.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. nov. 8. 12:15
#1

Lehet, hogy ez veri be az utolsó szöget a Radeon koporsójába?

Busterftw
Busterftw
2024. nov. 12. 11:14

@punchman Linkelheted nyugodtan, hol mondtam ezt. En mindig a market sharre alapozom a hozzaszolasaim, ellentetben veled.

Te mar hasrautve kb 8 eve megjosolod, hogy a kovetkezo ev az AMD lesz, aztan Oscar bacsi sosem jott.

Vissza az oldal tetejére