A Microsoft az elmúlt negyedévben soha nem látott mértékben tudta növelni a videojátékos részlegét, ami természetesen az Activision Blizzard King-nek köszönhető.
A legutóbbi üzleti negyedév jelentése szerint a történelemben először a videojátékos részleg nagyobb bevételt produkált a Microsoft számára, mint az operációs rendszer maga, ezzel az Office és a felhő után a harmadik legnagyobb Microsoft részleggé vált. A gaming részleg növekedése több régióban is 45 százalék fölötti volt, az Xbox szolgáltatások pedig legalább 50 százalékos bevételnövekedésen mentek keresztül. A hihetetlenül jó számok mellett mégiscsak erősen visszás, hogy így is elküldtek közel kétezer gaming részlegen dolgozó munkatársukat.
Most azonban új hírek kaptak szárnyra. Egy ideje már terjednek a pletykák, miszerint a Hi-Fi Rush akár Nintendo Switch-re is megjelenhet. A Tango Gameworks és a Bethesda Softworks játéka 2023. eleji megjelenésekor nagyot robbant, sokak kedvenc ritmusos akciójátékává vált, teljesen jól működhet akár Switch konzolon is.
Most azonban még a Nintendós megjelenésnél is durvább pletykák ütötték fel a fejüket, hiszen úgy tűnik, hogy a játék egyenesen PlayStation konzolokra tarthat.
Sőt, a pletyka nem áll meg ennél a játéknál. Egyre több címről csiripelnek a madarak, így olyan játékok mehetnek szép lassan át PlayStation-re, mint a Starfield, a Sea of Thieves vagy a Gears of War. Ez a fajta nyitás annak lehet az eredménye, hogy a videojátékos részleg olyan hatalmassá és jelentőssé vált náluk, ami már túlmutat a konzolos kakaskodáson. A Bethesda és az Activision Blizzard tapasztalatával nem lehetetlen cél a multiplatform, ráadásul célszerű is lenne, mivel a Game Pass miatt az Xbox exkluzív játékok mértékelt növekedésre képesek csak.
A pletykákat úgy tűnik, hogy csak erősíteni tudja Phil Spencer, ugyanis egy X bejegyzésében arról ír, hogy figyelik a játékosok visszajelzéseit, így az Xbox jövőjével kapcsolatos bejelentéssel készülnek, ami az eddigiektől eltérő üzleti irányzatokat hozhat.
Egyelőre tehát találgatás, de egyre jobban úgy tűnik, hogy jövő héten bejelentésre kerülhet az Xbox címek multiplatformmá válása.