Egyelőre nem túl acélosak a Tegra 4 szállítási mutatói

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a Tegra 4 SoC nem annyira népszerű a gyártók körében, mint elődje, de a Tegra 4i, illetve az idő javíthat a helyzeten.

Egyelőre nem túl acélosak a Tegra 4 szállítási mutatói

Az Nvidia Tegra 3-as SoC egysége egy igen sikeres megoldás volt, ami hatalmas népszerűségre tett szert a piacon. Ez a SoC rengeteg táblában feltűnt, köztük a Google méltán népszerű Nexus 7-es modelljében, illetve a Microsoft Windows RT alapú Surface táblájában is - utóbbi persze kapott hideget-meleget, de ez már nem a Tegra 3-as SoC hibája.

A Tegra 4 karrierje döcögősen indul. Vajon lesz változás?

Azóta elkészült és meg is jelent a Tegra 3 utódja, a Tegra 4 is. Vajon az újdonság is követi az elődje által kitaposott ösvényt és hasonló népszerűségre tesz szert, mint a Tegra 3? Nos, a jelenlegi helyzet az, hogy a Tegra 4 finoman fogalmazva sem annyira népszerű, mint elődje - legalábbis egyelőre.

A Tegra 4-es SoC-ok szállítása limitált, hiába nyert vele az Nvidia nagy horderejű tervezői győzelmeket az ASUS, a Toshiba és a HP háza táján. A DigiTimes forrásai szerint a Tegra 4-es SoC magas ára miatt a különböző vállalatok az Nvidia megoldása helyett inkább a MediaTek és a kínai gyártók chipjei felé fordulnak.

Ugyanezek a források azt állítják, hogy az Nvidiának a következő SoC, a Tegra 4i érkezéséig várnia kell a látványosabb sikerre, az ugyanis már beépített 4G LTE támogatást kínál a táblák számára, így nagyobb népszerűségre számíthat.

Maga a Tegra 4 egyébként januárban, a CES alkalmával mutatkozott be. A SoC GPU teljesítmény tekintetében nagyjából hatszorosan múlja felül elődjét, a Tegra 3-at, de négy Cortex A15-os processzormagja is komoly számítási teljesítményt kínál. A Tegra 4i a maga Cortex-A9-es processzormagjaival kevésbé lesz ütős, és a benne elhelyezésre kerülő GPU is kevesebb feldolgozót kap, mint a Tegra 4, de fontos újításként érkezik hozzá beépített 4G LTE modem.

A Tegra 4 alapú termékek egyelőre nem árasztották el a piacot

A Tegra 4 alapú eszközök eddig nem igazán árasztották el az üzletek polcait. A HP 499 dolláros SlateBook x2-es táblája augusztusban érkezik, az Nvidia Tegra 4 alapú Shield játékkonzolja pedig június 27-e helyett majd valamikor ebben a hónapban jelenik meg. A Tegra 4i SoC egységgel kapcsolatban az Nvidia néhány hónapja azt mondta, a chippel kapcsolatos jóváhagyási eljárások már folyamatban vannak - azóta nem érkezett frissebb információ a témában.

Mivel még az Nvidia saját Tegra 4 alapú terméke, a Shield sem érhető el kereskedelmi forgalomban, kissé korai lenne a Tegra 4 sikerességét latolgatni. Persze a hardvergyártók jóval a termékek megjelenése előtt rendelnek chipeket, de ez még mindig a "korai időszak", így az Nvidiának a nagy karácsonyi vásárlási láz előtt bőven van még ideje tervezői győzelmek begyűjtésére.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward