Shop menü

EGYÁLTALÁN NEM A LEFT 4 DEADRE FOG HASONLÍTANI A REDFALL

Az Arkane szerint sokan elég súlyos tévedésben vannak.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Egyáltalán nem a Left 4 Deadre fog hasonlítani a Redfall

Habár az eddig látott anyagok alapján joggal lehetett arra következtetni, hogy az Arkane által fejlesztett Redfall leginkább a Left 4 Deadhez fog közel állni, csak éppen zombik helyett vámpírokat kell majd benne ritkítani, a stúdió szerint nem ez a helyzet. Erről beszélt részletesen a stúdióvezető Harvey Smith, és a kreatív igazgató Ricardo Bare.

"Érthető, ha valaki hasonló következtetésre jut. Van négy játszható karakterünk, együtt lehet működni kooperatív módon, az ellenfelek pedig élőhalottak. Azonban maga a játékmenet és a körítés egészen más, a Redfall a Left 4 Dead helyett sokkal inkább a Far Cryhoz hasonlít majd" - kezdte Bare.

Alapvetően a Left 4 Dead, és az ahhoz hasonló játékok, mint például annak szellemi örököse, a Back 4 Blood arról szólnak, hogy elég nagy sebességgel lőjük keresztül magunkat egy viszonylag lineáris pályán. A fő cél a túlélés, a sebesség és a hatékonyság pedig alapvető.

Ezzel szemben a Redfall nyitott világú lesz, és a történetorientált küldetések mellett az immersive simekre hasonlító felfedezés is fontos szerepet kap.

Bare szerint a világ meglehetősen nagy lesz. Fontos elem a központi bázis, ahol beszélgethetünk az NPC-kkel és felvehetünk mellékküldetéseket, vagy odamehetünk a főtáblához, ahonnan a történetorientált küldetések indíthatók. De egyszerűen dönthetünk úgy is, hogy ezekkel nem foglalkozunk, és szimplán nekiállunk a világ felfedezésének. Hogy a "meglehetősen nagy" mit takar, az egyelőre nem tiszta. Valószínűleg összességében kisebb lesz, mint az említett Far Cry, de nagyobb, mint az Arkane többi játéka, például a Deathloop és a Prey. Így valószínűleg tömörebb és érdekesebb is lehet majd. Ráadásul járművek sem lesznek a Redfallban.

"A Redfall csak lábon teljesíthető, ennek megfelelően lőttük be a méreteket és játék sebességét. Azt szeretnénk, ha óvatosan kelnél egy kukoricamezőn az éjszaka közepén, miközben a háttérből vámpírok suttogása hozza rád a frászt. Aztán észreveszel egy farmházat a távolban, és odalopakodsz, csak hogy kiderüljön, hogy tele van kultistákkal, és néhány tússzal, akiket kiszabadíthatsz. Szóval ilyesmi hangulatot szeretnénk a Redfallnak"- mondta Bare.

"Végső soron a Redfall kicsit olyan, mintha az Arkane kreatív értékeit összekevernéd a Far Cry 2-vel vagy a Stalkerral. Régóta szerettünk volna már egy ilyen játékot készíteni" - fejezte be Harvey Smith. A Redfall az ígéretek szerint 2023 első felében jelenik majd meg, és mivel a stúdió a Bethesdához tartozik, a megcélzott platformok Xbox Series-konzolok és PC.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére