Shop menü

EGY MAGYAR ROMAZENÉBŐL CSINÁLTÁK MEG AZ ÉV LEGJOBB ANIMÉS FŐCÍM VIDEÓJÁT?

Török Roland
Török Roland
Egy magyar romazenéből csinálták meg az év legjobb animés főcím videóját?

Sokáig a világ minden táján nagy hagyománya volt a sorozatok nyitányának, amikor az ember leült a tv elé és egyfajta felkészítő szertartásként megnézhette az izgalmasan és szórakoztató módon összevágott openinget. Az elmúlt egy-két évtizedben viszont az a szörnyű trend került előtérbe, miszerint már nem kell semmi bevezető, elég felvillantani a logót és utána jöhet a tartalom. Szerencsére nem mindenki tartja magát ehhez, így például a Game of Thrones kezdő is emlékezetes maradt még olyanok számára is, akik nem nézték a sorozatot. 

A japán animációs sorozatoknál viszont nem tűnt el lényegében sohasem az opening videók hagyománya és mindig nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy látványos és a sorozat hangulatát remekül idéző rövid kisfilmekkel hozzák meg a kedvet a műsorhoz. 

A most indult Paripi Koumei a kínai három királyság korának egy tábornokáról szól, aki számtalan csatát megélt, halálos ágyán viszont azt kívánta, hogy egy békés világban éledhessen újjá. Így került Tokio bulinegyedébe, amire ez a kis intro remek alapot ad: 

Nagyon úgy tűnik, hogy jól eltalálták a hangulatot a készítők, mivel sokak szerint az év legjobb animés openingjét alkották meg. Ebből viszont természetesen nem lenne hír itt, de a cigányzene-kedvelők hamar felfedezték, hogy ezt a számot már hallották valahol és hamar meg is lett az eredeti Jolly és Suzy előadásában. 

A közösség rá is repült a dologra, már egymás melletti szinkronban is megtekinthető az eredeti és a feldolgozott szám is. 

Az már csak technikai érdekesség még, hogy a Youtube algoritmusa annyira érzékeny és fejlett, hogy a szinkronizált változatnál hiába megy egyszerre a két zene, mindkettőt megtalálta és szerzői jogi bélyeget nyomott rájuk a videó alá.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére