Shop menü

EGY KORSZAKOT LEZÁRT A NETFLIX, ÉS BIZTOSAN NEM IS BÁNJA

Felhagyott a vállalat az eredeti tevékenységével, miközben sokan valószínűleg azt gondolták, hogy ezt már régen megtette.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egy korszakot lezárt a Netflix, és biztosan nem is bánja

A Netflix DVD-k kölcsönzésével és eladásával indult, a napokban pedig feladták a legutolsó piros borítékokat, amivel 25 éve minden elkezdődött. Kicsit olyan ez, mintha a Google bezárta volna a Keresőt, vagy az Amazon nem adna fel több csomagot. A DVD biznisz az utóbbi időben teljesen a háttérbe szorult, a Netflix legfiatalabb felhasználói pedig valószínűleg nem is tudják, hogy a cég valaha lemezek kölcsönzésével kezdte.

Már áprilisban bejelentette a Netflix, hogy idén októberben már nem fog többé DVD-k kölcsönzésével foglalkozni, leállítja ezt a szolgáltatást, hiába jelentette a cég kiindulási alapját 25 évvel ezelőtt. A vállalat DVD-s szolgáltatása 1998-ban indult, és annak köszönhette a sikerét, hogy egy egészen újfajta élményt biztosított. Az embereknek nem kellett a kölcsönzőkbe mennie a filmekért, hanem mindent otthonról tudtak intézni.

Piros borítékok milliói hagyták el a Netflix különböző központjait az évek során, és ezek lényegében összeforrtak a vállalat nevével a 2000-es években. Ma már úgy hangzik a postán rendelt DVD-s film, mint a betárcsázós internetelérés használata, abszolút idejétmúlt, és nem tudni, hogy kiben merülhet fel egyáltalán erre az igény. Ugyanakkor a Netflixnek még volt egy olyan szűk közössége, ami továbbra is rendelt néha napján egy-egy piros csomagos DVD-t, szóval volt némi forgalma ezeknek.

Galéria megnyitása

A CNN beszámolója szerint néhány fanatikus tucatjával rendelte még az utolsó hetekben is a filmeket, és amikor csak az idejük engedte, ezeket nézték, hogy letudjanak minden kedvelt alkotást még utoljára, a DVD kölcsönzési lehetőséggel élve. Voltak olyanok is, akik direkt azokra utaztak rá, amik nem igazán találhatóak meg a Netflix kínálatában, DVD-n viszont mégis rendelhetők voltak, például Bollywood-i alkotások között akadtak ilyenek.

A Netflix folyamatosan azon dolgozik, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsa a felhasználók részére, és igazából a DVD-s üzletág már csak egy ballaszt volt a cég hajóján. Ted Sarandos, a Netflix társigazgatója elmondta a döntés kapcsán, hogy egyre kevesebben rendeltek lemezeket a klasszikus kis piros borítékokban, éppen ezért egyre több gond volt már ezzel. Minden bizonnyal egyre kevesebb elosztási pontot tartottak fenn, így a postázás is nehezebbé vált, és borítékolható, hogy már egyáltalán nem érte meg fenntartani az infrastruktúrát.

Galéria megnyitása

2021-ből származó adatok alapján akkoriban a Netflix forgalmának nagyjából a 0,6 százalékát adta a DVD kölcsönzési szolgáltatás. Az pedig nagyjából biztosra vehető, hogy ez az arány 2022-re csak még rosszabb lett, és idén is legfeljebb azért pöröghetett fel átmenetileg az érdeklődés, mert már április óta lehetett azt tudni, hogy eljött az utolsó lehetőség a klasszikus opció kihasználására. A fanatikusoktól eltekintve is biztos sokan voltak, akik még megejtettek egy-egy utolsó rendelést a régi szép időkre visszaemlékezve.

Azzal, hogy a továbbiakban teljesen elengedik a DVD-t kezét, több erőforrást tud a vállalat a megmaradó és az új szolgáltatásokra fordítani. Sarandos kiemelte, hogy még mindig van hova terjeszkednie a Netflixnek, valamint azt is hozzátette, hogy ott van mostanra a játékos részleg, ami szépen növekedik, oda bőven lehet pénzt pumpálni, hogy az erősödést elősegítsék. Továbbá a Netflix igyekszik már interaktív tartalmakkal, és egyre több élő közvetítéssel is szolgálni a nézők számára.

A legelső kipostázott DVD a Beetlejuice volt 1998 március 10-én, és biztosak vagyunk abban, hogy senki nem tudná pontosan megtippelni, menni DVD-t küldött ki az ügyfeleknek az elmúlt 25 év során a Netflix. 5,2 milliárd lemezt szállítottak ki piros borítékokban az évek során. A legnépszerűbb film pedig A szív bajnokai lett 2009-ből.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére