Az ECS egy egybegép konfigurációval rukkolt elő, amely nem túl meglepő módon Intel platformra épül és a gyártó második generációs Core i sorozatú processzorait alkalmazza, azok közül is a Core i3-as és Core i5-ös család tagjait.
A feketében, ezüstben és rózsaszínben forgalomba kerülő újdonság 21,5 hüvelykes képátlójú LCD kijelzőt használ, amely LED-es háttérvilágítással üzemel. Az 1920 x 1080 pixeles natív felbontás mellett dolgozó LCD kijelzőből hagyományos, érintő funkció nélküli, valamint tízujjas gesztusvezérlést kínáló változatot is kérhetünk, igényeinknek megfelelően. Az 565 x 440 x 60 mm-es mérettel rendelkező G11-es egybegép a maximum 65W-os TDP-vel rendelkező Sandy Bridge processzor mellett 8 GB-nyi DDR3-as So-DIMM rendszermemóriát tartalmazhat, adattárolóból pedig 3,5 hüvelykes formátumú megoldás kerülhet bele. Mivel DIY (Do It Yourself – Csináld Magad) konfigurációról van szó, így a processzor, a rendszermemória és a merevlemez kiválasztása és beszerelése is a mi feladatunk. A termék belsejében egy H61-es lapkakészlettel ellátott mini-ITX alaplapot találunk, de ezzel együtt a szereléshez szükséges összes kelléket is megkapjuk, beleértve a hőcsövekkel üzemelő processzorhűtőt, valamint a hozzá tartozó speciális ventilátort is.
 
A rendszer teljes egészében az adott processzorba integrált második generációs Intel HD Graphics videó vezérlőre támaszkodik, videokártya opció ezúttal sajnos nincs. Opcionálisan vékony optikai meghajtót is kérhetünk a konfigurációhoz, de ezt akár mi magunk is beszerezhetjük, igényeinknek megfelelően. Az alaplap egyébként mini-PCIe slotot is kínál, amelybe TV tuner, vagy WiFI adapter egyaránt beszerelhető.
Maga a deszka Gigabites Ethernet vezérlővel és nyolccsatornás HD Audió vezérlővel egyaránt rendelkezik, hátlapi kivezetései között pedig négy darab USB 2.0-s portot, egy HDMI videó kimenetet, egy jack audió kimenetet és egy mikrofon bemenetet találunk. Az egybegép jobb oldalán további két USB 2.0-s port, egy hat az egyben memóriakártya-olvasó, valamint egy fejhallgató kimenet és egy mikrofon bemenet lapul. A rendszer ezen kívül 1,3 megapixeles beépített webkamerával, beépített mikrofonnal és két darab, egyenként 5W-os terhelhetőségű beépített hangszóróval is rendelkezik.
A tápellátásról egy külső, 150W-os tápadapter segítségével gondoskodhatunk, a konfiguráció pedig bármikor bővíthető. A Windows 7 Ready egybegép hamarosan megjelenik kereskedelmi forgalomban is, de hogy pontosan mennyibe kerül majd, azt nem árulta el a gyártó. Az már viszont biztos, hogy az ECS hamarosan előrukkol egy hasonló konfigurációval, amely már 24 hüvelykes képátlójú, LED-es háttérvilágítással ellátott LCD kijelzőt használ.
A friss egybegéppel kapcsolatban további információk itt találhatóak.