Megdöbbentő kijelentést tett az EA kreatív részlegének egyik magasrangú vezetője a Las Vegasban megtartott D.I.C.E. csúcstalálkozón. Richard Hilleman szerint ugyanis az EA játékain, amik egyébként sem arról híresek, hogy túlzottan összetettek és nehezek lennének, bőven volna még mit egyszerűsíteni, hogy jobban kiszolgálhassák az időhiánytól szenvedő tömegek igényeit.

" A játékaink lényegüket tekintve még mindig túl bonyolultak. Egy átlagos felhasználó még a legegyszerűbb alkotásainknál is hozzávetőlegesen két órát tölt azzal, hogy kiismerje, hogyan is kell azzal játszani. Nem egyszerű rávenni a többséget kitevő, családi életet is élő vásárlóinkat arra, hogy hosszú órákon keresztül tanulgassák, hogyan is kell játszani a videojátékainkkal."

A vele egy színpadon lévő, leginkább a Middle-earth: Shadow of Mordor rendezőjeként ismert Michael de Plater véleménye is érdekes. A sikeres designer úgy gondolja, hogy manapság már minden játék RPG, és senki sem akar fejlődési rendszer, valamint XP nélküli programokat készíteni. De Plater ezen kívül azt a jóslatát is megosztotta a közönséggel, hogy a jövőben minden játék "közösségi" lesz, vagyis fontos részüket képezi majd, hogy a játékosok megosszák egymással élményeiket és elért eredményeiket.

Egyetértetek a két szakember véleményével?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

71 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tibour
tibour
2015. febr. 11. 18:48
#45

Kis kocka koromban még gondolkodás nélkül (agymosottan) csináltam végig a tutorialokat, de ahogy öregszem, jobb dolgomon is van annál, minthogy órákat töltsek egy jelentéktelen, de szórakoztató játékkal. Különben is 20 perc alatt minden játékot megunok, kivéve az open-world játékokat, mert sajnos azok addiktívak tudnak lenni.

Multiplayer játékokat meg elvből elkerülöm, részben azért, mert nem akarom, hogy beszippantson egy illúzióvilág, részben azért, mert nem akarok másokhoz alkalmazkodni, amikor csak egy 10 percet könnyed kikapcsolódásra vágyom. Meg azért is, mert teljesen érdektelennek tartom az olyan játékokat, amiknek nincs eleje és vége, így célja sem a végtelen játékélmény kisajtolásán kívül. Hogy lehet egyáltalán ilyen játékokkal játszani? Sosem értettem a multiplayer-zombikat..

macman507
macman507
2015. febr. 9. 12:56
#44

EA a Tetris-ről: ez jó, csak túl bonyolult, nem lehetne egyszerűbb játékot készíteni? Pong esetleg? Egyszerre 3 dologra kell figyelni, még mindig túl nehéz....

magerg
magerg
2015. febr. 9. 12:51
#43

A barmok.

Ha tömegeket akarnak meghódítani, akkor széles igényeket kell lefedni. De nem 1-2 termékkel!

De mindenek előtt JÓ játékokat kell készíteni.

A vásárlóikat meg azzal nem tudják megtartani ha mindenbe mesterséges Skinner-box-ot építenek. A grindelés attól még grindelés marad.

Cavalli87
Cavalli87
2015. febr. 9. 12:48
#42

Nagyon jó meglátások vannak itt, csak egyetlen dolgot csesztek el, azt, hogy az ismerősi körötökben nézitek azt, hogy bonyolultabb, igényesebb játékokat várnának el, csakhogy a magyar felvevő piac kiteszi a bevételeik 0,01%-át, viszont amcsiban hatalmas a piac, aminél csak 1 dolog nagyobb, az agyhalott gamer-ek halmaza. Na ezért gyártanak nekünk szart, mert nem nekünk gyártják, hanem a piac másik 99,99%-ának! Mondhatjuk, hogy ok, akkor fogom és nem veszem meg, csakhogy ez őket rohadtul nem fogja érdekelni, mert kint meg megveszik, mert az ottani bérekhez képest 3 zsemle árába kerül kb.

inverzmouse
inverzmouse
2015. febr. 9. 9:19
#41

EA... Ubisoft... manapság már nem éri meg semminek se megvenni a sokadik részét (egyedül talán a GTA V a kivétel), az ember sokkal jobban jár egy random 2-3 dolláros indie pakkból, kap érte 8-10 játékot, abból már ha 1 jó volt megérte. A mainstream játékok egyre butulnak, ahogy sajnos butulnak az emberek is. Én nem bánom ha vannak egyszerű játékok (meló után 1 óra random agysejtpusztításra nem kell EVE komplexitású játék), de azért igenis legyen már termék a magamfajta hülyéknek is, akik képesek egy stratégia játékban akár 8-10 órás multikat is tolni, mert élvezem hogy tökölhetek vele, és hogy mindent össze kell raknom hogy jól működjön a rendszer. És per pill úgy látom, hogy az indie fejlesztők próbálkoznak is új ötletekkel, aminek én baromira örülök, mert költséghatékonyan szórakozhatok, és próbálhatok ki új ötleteket/stílusokat.

Stormrage
Stormrage
2015. febr. 9. 8:39
#40

nagyon egyszeru, butitsak csak a battlefildet meg a tobbi EA jatekot, eddig se nagyon jatszottam veluk, de ezutan se fogok, az, hogy mivel jatszok, nem az hatarozza meg, hogy mit probal az EA vagy barmelyik kiado lenyomni a torkomon, hanem az, hogy nalam mi uti meg a szintet, szarral nem vagyok hajlando jatszani, akkor sem, ha nincs mas, akkor inkabb megyek es talalok mas hobbit helyette, vagy tobb idot szentelek a jelenlegi egyeb hobbijaimnak... Cliffy B megmondta, a penztarcaddal szavazol, ha megveszed es jatszol vele, az azt jelenti, hogy szerinted JO, amit csinalnak, ha nem, nem kell megvenni es jatszani vele.

zqwxy
zqwxy
2015. febr. 9. 8:07
#39

Sajnos igazadvan én is napi szinten játszok bf4-et és tényleg ez a helyzet a bf3-mal is játszottam és most a hardline betaját tolom ott látszik a legjobban az IQ hiány amikor már csak 1 csomagot kéne bevinni és a gyerek nekiál végigfutni a nyilt utcán és csodálkozik ha lelövik.

madcaptain
madcaptain
2015. febr. 10. 2:03

Sokan szeretnenek 0.01%-ot a sotet idiota(k) proftjabol, amibol eletuk vegeig elelhetnenek Hawaii-on.

Semmi kulonos nincs itt olyan mint minden masik iparag, a nagy kiadok a hypermarketek, vagyis tomegigenyt szolgalnak ki.

Egyedi igenyekre meg ott van a kickstarter/indie szegmens kisebb studiok munkai.

Az embereket tudatosan butitjak el. Mert ez a gazdasagi/hatalmi erdekuk az aktualis rendszerben vezeto pozicioban levo retegnek.

Valamint egy olyan tomeget akarnak bevonzani tovabb novelve az eladasokat akik korabban nem jatszottak. Erre azert van szukseg mert regen pistike 30 jatek kozul valaszthatott most meg sok-sok ezer van. A verseny sokkal nagyobb. De attol meg a regi IP-k marketingje mukodik.

wdavid
wdavid
2015. febr. 9. 7:39
#38

A lehető legjobb képet tették be illusztrációnak :D Napi szinten játszok BF4et, és az ottani játékosállomány valami hihetetlen IQ hiányban szenved :D

A legnagyobb baj talán nem az, hogy nincs ideje megtanulni a játékosnak a dolgokat, hanem, hogy nem is hajlandó rá. 200-300 óra játék után sem képesek alapvető funkciókat használni, és átlátni bizonyos helyzeteket. :D

Sajnos a Battlefield játékokat nem a hibák ölik meg, hanem maga a játékos közösség :D Az IQ hiánya legjobban a mostani Hardline kapcsán tűnik ki a legjobban :D BF4-et szidták, mert, hogy semmi újat nem mutat BF3 után (mondjuk aki ezt mondja az sem játszott eleget a 3al), és mikor a fejlesztők előállnak valami új, friss dologgal, akkor meg jön a hőzöngés, hogy "mi ez a szar, ez nem BF" :D Mit is akarunk akkor?

Remélem az EA a premium tagság mellé ajándék IQ-Pack-ot is elkezd osztogatni, mert a Bf közösség 80%-ra ráférne :D

xido
xido
2015. febr. 9. 6:17
#37

Két játék jutott eszembe,míg olvastam a kommenteket,amik számomra örök top10ben lesznek..Portal sorozat és Oddworld sorozat..zseniálisak,ügyességi játékok...nehezeknek lehet mondani őket?..Igen,mert volt rész,ahol órákat szívtunk és gyakoroltunk..vagy nem,mert ügyességi és csak azon ment el az idő,hogy kitaláld a pontos szöget és távolságot egy ugráshoz vagy lövéshez..stb...és azt hiszem hogy már ezek is a bonyolultakat képviselnék manapság..

kiskoller
kiskoller
2015. febr. 9. 8:16

A bonyolultság és a nehézség két külön fogalom. A Portal játékok elég szimpla darabok. Van egy lényeges játékmechanika, a portálok használata, meg van egy pár tereptárgy (lézergolyó, gombok, gépfegyveres robotok, szükre/fehér falak) és ennyi volt.

Ettől még persze lehet nehéz játék.

Ro1and
Ro1and
2015. febr. 9. 1:20
#36

Azt akarta mondani,hogy a felhasználók lettek buták,csak szebben fogalmazott.

Aki egyszerűbbet akar az játsszon a pöcsével.. xD

kiskoller
kiskoller
2015. febr. 8. 21:30
#35

Kellene két külön kategória az "oldschool" videójátékok és a "filmszerű" videójátékoknak.

Én erre mindig a szimpla-complex, casual-hardcore szavakat használom, csak a szimpla szóval nem eladható egy termék.

De haj, Dragon Age Inquisition jó példája egy olyan játéknak, amely büdösnagy, rengeteg tartalommal, színészi játékkal, effektekkel, háttérinfóval, csak épp a játék része, a harcrendszer meg a döntések rendszere korcsosult el annyira, hogy a felénél ráuntam.

Ez így gáz. De a tömegnek ez kell, ezért van igaza az EA-nak. Ők látják a statisztikákat, látják, hogy mit vesz a nép.

A videójátékok piaca meghódította a Mónika show meg Való Világ rajongóinak tömegét, erről van szó.

Csak abban reménykedek, hogy ennek ellenére létezni fog valami módszer intelligens játékok keresésére. Mert egyszerre egyszerű és intelligens játékot nagyon nehéz csinálni.

jurganov
jurganov
2015. febr. 8. 22:13

ha létezne olyan cég ami jó (értelmes, szórakoztató) játékot gyártana azt a többiek kinyírnák. mint a bioware-t is pl

Konigstiger
Konigstiger
2015. febr. 8. 13:54
#34

Akinek túl "bonyolultak" az EA játékai, azoknak ajánlom a mobil játékokat. Egy FPS-en mi bonyolult? Mész, lősz, lelőnek, kezdődik előröl. Egy RPG játék az más tészta, azt nem lehet csak úgy leegyszerűsíteni, épen ezért nem is a hétvégi játékosok a célközönség. Autóverseny? Nem tudom hová lehetne egyszerűsíteni, illetve kinek bonyolult a gázadás/fékezés/kanyarodás kombináció "megértése". Még a végén oda jutunk (vagyis már ott tartunk) hogy semmit nem kell csinálni a kedves játékosnak, csak megnyomni az éppen felvillanó gombot és pikk pakk végigtolta a játékot.

Bzsolt
Bzsolt
2015. febr. 8. 11:32
#33

A kijelentéseik teljesen igazak! Ez az irány amerre fejlődni fognak, és kész. Az indok hogy miért látom így, egyszerű:

A minap vettem meg steam-en a Thief-et nagy csomagban, hát gondoltam kipróbálom azonnal, bent volt a szobában a hugom, és nézte hogy mit csinálok, majd bejött anyám is, és leült ő is, és nézték hogyan lopakodok, velem együtt izgultak, hogy ne vegyenek észre, és nagyon tetszett nekik, még akkor is, ha utálják a bűnös "videjójátékokat". Egyszerűen tetszett nekik. Végig mondák merre menjek, mutatta a nyilacska, és szinte egyszerre szóltak, ha "felvillant egy ékszer a sötétben".

Viszont, tegnap este szintén nosztalgiából elővettem a Jedi Knight-ot, ősrégi darab. A harmadik pájaszakaszon elakadtam!!! Én, aki több mint 20 éve videójétékozik, legalább 10x vittem végig annó... és igen, elfelejtettem hol kell belelőni a falba!!! Régen nem volt kis nyilacska ami mutatja merre menj, a gombok nem villantak fel, mintha vakuztak volna, és nem rágták a szádba a küldetés alatt, pontosan mit csinálj, csak hogy ez a cél, érd el. Namármost sikerült beülniük mögém megint, és már nem értették mi a jó abban hogy fel alá rohangászok és a továbbjutáson gondolkozok. nekem izgalmas volt, nekik unalmas, nem köti le őket. (nem volt nyilacska, nem villogtak a gombok)

Ezért lesz igazuk szerintem. Egyszerű filmszerű játékok kellenek manapság, elég lenne egy gomb is amit nyomni kell, és legyen aki végigvezeti őket kézenfogva a pályán. És ha ezt meglátták, nem az ő hibájuk. A hiba a mai játékosokban keresendő, de uram bocsáss, őket nem szabad megsérteni... Már várom az új interaktív filmeket :)

jurganov
jurganov
2015. febr. 8. 15:17

? mmint ott van nyilacska, vagy nem élvezhető, vagy ott mindenki érti, hogy mit miért vagy mire gondolsz?

PACSA
PACSA
2015. febr. 8. 9:14
#32

Bonyolult - nem bonyolult?

Ez mindig az dönti el,hogy hányszor halsz meg,mennyit ölsz kill/death ratio. Ha ez a szám 1 felett van azt mondja mindenki,hogy egyszerű a játék és persze nagyon szuper.

Ha ez a szám 1 alatt van, akkor pedig azt hogy bonyolúlt, nehéz, sok a csiter, stb.

Bonyolult játékot mindig azok mondják akik soxor meghalnak, mint ahogy "NEM A KÜLSŐ SZÁMÍT HANEM A BELSŐ" slogent a "csúnya" emberek mondják.

.

Persze ha van pl killcam akkor könnyebb megtanulni a játékot, ha nincs aki segítsen. Meghalsz 100 szor,de már tudod,hogy honnan szednek ki vagy hol lehet átlátni a dobozok között, hol kell a granyót eldobni, stb.

Véleményem az is,hogy sok szülő, nagyszülő is játszik ezekkel a játékokkal. Ők nem ebbe nőttek fel és nekik igen bonyolult még az egér+ billentyű combo-val játszani. Nem beszélve a többi-ről ami nekünk természetes,de nekik nehéz. célzás, dupla ugrások, stb .

m76
m76
2015. febr. 7. 15:13
#31

Úgy látom van aki nem túl bonyolult viszont.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. febr. 7. 12:56
#30

Úgy látszik ez ilyen kétéves ciklusokban fog zajlani. Egyik éven az Ubi másik éven az EA csinálja ki magát.

A Space gombbal játszható játékaik után már nem tudom hova lehet butítani tovább.

Dragon Age Inquisition is sokkal közelebb volt a Mass Effect-hez, mint elődjei, csak kb kétszer olyan hosszú volt, és nem voltak annyira idegesítőek a melléktevékenységek(mako, bolygószonda helyett volt politika és miegymás). A jó/semleges/rossz-nál már tényleg csak az van lejjebb egy RPG-ben, ha a játék végigjátssza önmagát egy random függvénnyel.

Közösségi funkciók meg kellenek a halálnak. (Always on) DRM is egy kalap x@r, még akkor is mikor működik. Mégis mi a halálnak egy külön kliens a Steam helyett(ráadásul ez megkerülhetetlen, nem mint az uPlay) és webböngészős Battlenet izé? A Denuvo meg csak teljesítménygondokat hozott és kései törtverziót, így az emberek többsége meg se tudott győződni róla, hogy nem valami fizetős bétát készül megvenni(BF4?!). Aztán erre még jöjjön rá valami közösségi oktrojált kidolgozatlan xfire klón.

Ez a 2 óra "tanulás" pedig nevetséges, lassan 2 óra lesz az érdemi játékmenet a legtöbb játékban a többi csak grind, mármint "mellékküldetés".

Lazahunter
Lazahunter
2015. febr. 7. 12:32
#29

Baromira kevés időm van, mégsem az egyszerű játékokkal játszom ... szeretem az RPG-ket, a fejlődsét, és a kihívást ... nálam a DeS/DaS sorozat alapmű, úgy ahogy a TES játékok, stb.

Na mindegy ... eddig is ez volt a trend, látom az irány nem változik.

Shadowguard
Shadowguard
2015. febr. 7. 12:06
#28

Első része: én nem akarok egyszerűsítést semmilyen játékban. Sőt kifejezetten szeretném, ha némelyik játék bonyolultabb lenne. B:D Egyébként pont az egyszerűsítés volt az egyik oka, hogy meg sem vettem a World of Warcraft új kiegészítőjét. Olyan szinten butították, hogy lassan egy flash játék bonyolultabb.

Másodszor: mint sokan írták az, hogy van XP-csík, meg pár extra skill még nem RPG. Maximum (legtöbbször) feleslegesen beleerőltetett RPG-elem, ami semmi pluszt nem ad hozzá a játékhoz, de az egyensúlyt legalább kellően felborítja. Jó példa erre a Shadow of Mordor, ha szépen összeszedett az ember mindent a végére igazi terminátor lett belőle. De a fejlődési rendszer a Far Cry3-ban is erősen csökkentette az élvezhetőséget, ha valaki nem a fő sztorival kezdett foglalkozni első körben :)

Harmadszor: NEM akarok közösségi funkciókat. Nem akarok facebook ikont látni a játékomon belül, meg twittert és más vackokat (ezek közül különben sincs egyik se). És amit főleg nem akarok látni: ne kényszerítsen engem a játék coopra, pvp-re és főleg ne multira, hogy maximálisan ki tudjam élvezni a single playert.

i2k010
i2k010
2015. febr. 7. 12:37

@Shadowguard: "Harmadszor: NEM akarok közösségi funkciókat. Nem akarok facebook ikont látni a játékomon belül, meg twittert és más vackokat (ezek közül különben sincs egyik se). És amit főleg nem akarok látni: ne kényszerítsen engem a játék coopra, pvp-re és főleg ne multira, hogy maximálisan ki tudjam élvezni a single playert."

Akár én is írhattam volna ezeket! Keblemre! :)

nemlehet
nemlehet
2015. febr. 7. 11:50
#27

Nem hiszem, hogy a singleben van olyan játék amit 2 órán át tart megtanulni. Egyszerűen nem tudom elhinni. Esetleg egy összetett rendszerű játék mint a Neverwinter lehet olyan, de abból nagyon kevés van. Vagy a tanulást úgy értik, hogy csak bizonyos idő után nyílnak meg a lehetőségek? Vagy mit akar ez jelenteni? Nekem van több vérpisti ismerősöm is sajnos és soha senki sem panaszkodott, hogy sokáig tart megtanulni valamit. Arra, hogy nehéz már igen.

A multi meg sose lesz "10 perc alatt pro leszek" dolog. Ha kő egyszerű a játék akkor sem. A jobb taktika, jobb csapatjáték mindig le fog nyomni főleg ha egy picit is épít erre a játék. COD deathmatch-ben lehet, hogy tudsz nyerni ha űberzsírkirályállat vagy és 360 noscope-ot eszel reggelire, de pl egy BF-ben, LoL-ban, Smite-ban vagy akármilyen csapatjátékban már nem.

i2k010
i2k010
2015. febr. 7. 12:35

@nemlehet: "Nem hiszem, hogy a singleben van olyan játék amit 2 órán át tart megtanulni"

Oké, akkor kezdj el játszani ezzel például: http://store.steampowered.com/app/261470/

A játék címe: "Distant Worlds: Universe"

Szólj, ha sikerült tökéletesre teljesítened az első küldetésedet...

csabi02
csabi02
2015. febr. 7. 10:47
#26

Nem tudom mi a bonyolult a mai játékokban.

Ha nem csak 1gombos "E" ,akkor is kb annyiból állnak,hogy "MASH" E vagy F és "HOLD" E vagy F...

Phantomstranger
Phantomstranger
2015. febr. 7. 10:19
#25

Felőlem azt egyszerűsítenek a játékaikon, amit akarnak. A legújabb EA játékom is 2010-es és nem tervezek újat venni.

A "közösségi" játékok témája viszont annál inkább aggaszt. Én szeretem a single playert, 95%-ban csak azért veszek játékot és nem tetszik, hogy elkezdtek mindenből MMO-t csinálni. Van aminek jól áll, de nem akarom, hogy mind az legyen választási lehetőség nélkül.

Whysper
Whysper
2015. febr. 7. 10:14
#24

Ez miről beszél? Pont ez a baja az embereknek ,hogy olyan 1xüsített játékokat dobnak piacra és a meglévő kellő nehézséggel rendelkező játékokat meg butítják. tudom ne EA ,de ott példa a WOW ---- milyen jó nehéz volt és mennyit kellett harcolni a dolgokért . ma meg már 1 nap alatt ott vagy. lsd.: Új kieg barátaim 90%-ra raid aztán meg másik játékkal játszik! inkább túlságosan egyszerűek a mai játékok! egy CS Go-ba nehezebb egy 15-15-t nyerni mint a BF4-be bármit is tenni! -- mennyire lehet bonyolult egy játék ,ha egy tankot felrobbantva olyan magasra repülsz a tankal ,hogy kilősz egy vadászgépet a tankkal ? stb. stb.

Shadowguard
Shadowguard
2015. febr. 7. 16:24

Hát lehet a WoD maga nehéz, de én azt sem mondanám. Van még pár ismerősöm aki játszik, azt mondják a raid nem vészesebb, mint régen volt (6/7 Mythiccel talán ért is hozzá), de tele van az egész játék idegesítő időhúzással és a randomisten f@szának a szopkodásával.

Plusz amit még én is tudok a 6.0-ás patch miatt: minden ki lett herélve, egyszerű, mint a faék. Mert "sok volt a képesség és elriasztotta a kezdőket". Én meg szerettem makrózni és egyáltalán nem tetszett az új rendszer.

kiskoller
kiskoller
2015. febr. 7. 9:33
#23

"A sikeres designer úgy gondolja, hogy manapság már minden játék RPG, és senki sem akar fejlődési rendszer, valamint XP nélküli programokat készíteni. "

Ez olyannyira igaz, és eléggé irritáló. Egyrészt nem attól RPG valami mert van benne XP-rendszer, másrészt meg pont a Shadow of Mordor jó példa arra, mennyire el lehet rontani a fejlődési rendszert. Ha az ember szépen végigtolja az egyéb küldiket, a játék felénél ráun, olyan könnyű lesz. Egyszerűen túlságosan erős lesz a karakterünk. Minden ötödik támadás után jön kettő IWIN gomb amitől még gyógyul is a karakter, aoe támadások mindenhol, belassulások, láthatatlanság, végtelen, robbanó nyílvesszők, teleportáció. Az összes nehezebb játékmechanikát porba tiporja az ilyen upgradek sorozata....

Szerk: Amúgy szörnyű, hogy mennyire ellaposodnak, butulnak a sorozatok. Tudom, az új IP-k között még vannak mély, komplex játékok, de ha megszeretsz egy sorozatot, két rész, és el fogsz tőle borzadni.

TES széria, Dragon Age széria, Supreme Commander széria, Crysis széria, tudnám sorolni a végtelenségig...

madcaptain
madcaptain
2015. febr. 7. 6:07
#22

Ez egy felvezeto nyilatkozat az uj EA jatekhoz:

IWIN - Egy nagy IWIN gomb a keprnyon, barmilyen billentyu/gomb lenyomasara taps ,zene CGI animacio, hogy megnyerted a jatekot.

USA-ban valoszinu perelnek az EA-t, ha ehhez a nem bonyolult jatekhoz nem kapnak tutorialt/manualt.

umi92
umi92
2015. febr. 6. 23:44
#21

battlefield játék pont a nehézségéről híres :D szerencsétlen hülyegyerek megáll egy helyben és nyomkodja a hülye a gránátlövőt meg dobálja közben a gránátot support csomaggal a talpa alatt... milyen nehéz.

Whysper
Whysper
2015. febr. 7. 10:15

pont most láttam amit írtál ... hehe akkor cask igaz! B) ( bf4 )

/ 2
Vissza az oldal tetejére