E3: Teljes szinkront kap a SWTOR

E3: Teljes szinkront kap a SWTOR

A BioWare fejes Ray Muzyka az EA konferencián eldicsekedett vele, hogy készülőben lévő masszívan multiplayer játékuk, a Star Wars: The Old Republic lesz a valaha volt első MMO, melynek minden egyes szereplője megszólal majd, azaz teljesen le lesz szinkronizálva (ez a Funcom-os Age of Conan-ban is jól indult, de 20 szint után már kezdtek szépen lassan elcsendesülni az NPCk).

Hozzátette azt is, hogy minden egyes karakterosztálynak (class) saját egyedi hangja lesz. "Úgy véljük, hogy ez meghatározó lehet egy MMO számára. Talán ez lesz a játéktörténelem egyik legnagyobb szinkron projektje, mi több talán a egész szórakoztatás történetének."

Kiemelte még ezen kívül a karakterosztályok diverzitását, hogy mindegyiknek saját története lesz, és hogy teljesen új játékot kapunk ha egy bounty hunter (Birodalom) után indítunk egy troopert (Köztársaság).

A sok szóbeli fényezés után természetesen kaptunk egy gyönyörű cinematic trailert is: "Eljött az időnk. 300 éven át készültünk és erősödtünk, míg ti elkényelmesedtetek a hatalom bölcsőjén azt gondolván, hogy a népetek biztonságban van és védelem alatt áll." - mondja az ijesztő hang, miközben egy Sith Lord a társával beaprítja magát a Köztársaság egyik épületébe... No de beszéljenek helyettem inkább a képek (és a narrátor)!

                       

A Star Wars: The Old Republic egyelőre még nem kapott megjelenési dátumot, de az az érzésünk, hogy még jó ideig várunk kell rá. Nem baj, türelem kész MMO-t terem. Elegünk van már a félkész és idő előtt kiadott játékokból! (Ld. AoC és Warhammer, 1 évvel a kiadás után értek/érnek be!)

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward