Dragon Age: Inquisition - harc a démonok és a korrupció ellen

Választható fajok, óriási területek, hátasok, démonok és hatalmi harcok, valamint egy pillantás az alfa előtti játékmenetre.

Dragon Age: Inquisition - harc a démonok és a korrupció ellen

A Dragon Age széria első részében, az Originesben még több faj közül választhattuk ki karakterünket, de a folytatásban Hawke személyében már előregyártott kész emberi főhőst kaptunk. A harmadik részben a BioWare visszatér a gyökerekhez, ismét több faj áll majd rendelkezésünkre. Az alkotók igyekeznek úgy alakítani a játékot, hogy az megfeleljen a rajongók kívánságainak, így a sok játszható faj mellett nagyobb és változatosabb tájakon kalandozhatunk majd és páncéljainkat is egyedire alakíthatjuk. A sorozat történetében először újdonságként a lovak is megjelennek.

A történetben az újjáélesztett inkvizíció vezetése lesz a feladatunk, ez a szervezet lesz felelős azért, hogy a korrupciónak még a gyökereit is kiirtsa Thedas földjéről. Már kezdetben is sok dolgunk lesz, mivel a háború, az összeesküvések és a politikai harcok miatt a világ hatalmi szervezetei nem tudnak hatékonyan működni, ami igen nagy probléma, főleg akkor ha közben megnyílik az égbolt és démonok kezdenek belőle potyogni. Szembe kell szállnunk a démonokkal, fel kell fedezzük a világot és hatalmat kell szerezzünk az egyre növekvő inkvizíciónak.

A Dragon Age: Inquisition PC-re, PS3-ra, Xbox 360-ra, PS4-re és Xbox One-ra fog megjelenni 2014 harmadik negyedévében. Az alábbi videó segítségével bekukkanthatunk a játékmenetbe is (egyelőre még alfa előtti verzió).

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward