DRAGON AGE 2: EGYSZERŰSÖDNEK A DIALÓGUSOK

A BioWare "felfrissítette" tavaly debütált szerepjátékának dialógus rendszerét, de mondhatnánk azt is, hogy leegyszerűsítette. Mostantól maximum csak 3 válaszlehetőséget kapunk beszélgetésnél. A "jó" válaszok mellett egy kis olajágacska, a "huncut" válaszok mellett görög maszk, míg a "gonosz" válaszok mellett piros ököl lesz az IGN információi szerint.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2010. júl. 23. 21:01
Dragon Age 2: Egyszerűsödnek a dialógusok

A BioWare "felfrissítette" tavaly debütált szerepjátékának dialógus rendszerét, de mondhatnánk azt is, hogy leegyszerűsítette. Mostantól maximum csak három válaszlehetőséget kapunk beszélgetések közben. A "jó" válaszok mellett egy kis olajágacska, a "huncut" válaszok mellett görög maszk, míg a "gonosz" válaszok mellett egy piros ököl lesz az IGN információi szerint.

Egyes esetekben meglesz a lehetőség arra is, hogy egy társunkra hagyjuk, hogy megoldja a helyzetet (ez általában elég "színpadias" megoldásokat von maga után). Az átvezetőkben lévő kaszabolás mellett felfrissítik a valós idejű harcot is, repkednek majd a végtagok és a megcsonkított testek. A folytatás kidolgozásánál a BioWare a vizuális részre helyezte a legnagyobb hangsúlyt, mivel azt érte a legtöbb kritika (különösen a konzolos verziók grafikájára fekszenek rá).

A Dragon Age 2-t 2011 márciusára ígérik, leegyszerűsített dialógusokkal, dinamikusabb harcrendszerrel és felújított grafikával. No meg természetesen egy teljesen új sztorival! Remélhetőleg a Dragon Age beszélgetései azért nem lesznek túlzottan visszanyesve, jó lenne ha az évek alatt a sorozat nem változna át egy szimpla akció-RPG-vé.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

33 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
icecoldie
icecoldie
2010. júl. 30. 20:54
#30

Ahogy elnézem a Dragon Age pont a Mass Effect 2 sorsára fog jutni, ott is szépen jelölve van, hogy piros-renegát, kék-paragin kérdések, válaszok, és ezen kívül igazán sok választási lehetőséged nincsen.

Biover esetében monjduk adja magát, hogyha van egy "működő" rendszerük az ME-ben a párbeszédek kezelésére, akkor azt miért ne rakják át a DAO-ra is.

Részemről is erősen kuka felé tendál a játék ezzel a döntéssel, kivitelezéssel...

dzjaulah
dzjaulah
2010. júl. 27. 1:08
#29

ahham szóval most inkább kihagyják az rpg-ből az r-t, és csak play game lesz.

graywolf_47
graywolf_47
2010. júl. 25. 15:09
#28

kiskoller: Nagyon igaz

kiskoller
kiskoller
2010. júl. 25. 11:09
#27

alpha protocollal én nem játszottam, de nem tudom elképzelni, hogy ezzel a rendszerrel hogy oldod meg a tipikus esetet a szegény bácsival meg a rablókkal. itt ugye sokkal több, mint három lehetöség van. 1. kinyirod a rosszfiukat, segitesz az öregnek. 2. otthagyod őket, leszarod. 3.az öreget meg a rosszfiukat is megölöd, és elveszed az öreg pénzét. 4 tárgyalsz velük. 5. az öreget pénzét elveszed, és a rablókat meg megfélemlíted. és még sorolhatnám. akkor itt most melyik az ököl meg az olajágacska? pedig ez egy tipikus helyzet mely minden RPG-ben előfordul.

xmessor
xmessor
2010. júl. 25. 10:46
#26

Sziasztok.

Én is nagy rajongója voltam az "old-school" szerepjátékoknak mint a Baldur's Gate, KOTOR és társai, és igen van amikor még ma is felrakok egy 10 éves vagy öregebb játékot, mert van hangulata... és ezt nem csak a darabolásnak köszönheti.

Én sose értettem, hogy miért nem lehet mindkét igényt kielégíteni? Szerintem aki képes egy nagyon kifinomult párbeszédrendszert megírni, az képes lebutítani... innen már csak egy lépés lenne, hogy az "új játék" menüpont után a felhasználó eldönthesse mennyire a szeretne "szerepjátszani" "akció-szerepjátszani" vagy "fantasy-duke-nukem-ezni"... :(

Igaz én már kinőttem a gamer korszakomból, de félszemmel azért nézem a piacot és azt látom, hogy sajnos hulladékabbnál hulladékabbakkal ömlesztik el a polcokat, és amint jön egy "kis név" aki csinál valami normálisat, abban a minutumban züllesztik el, hogy minél hamarabb minél több pénzt kisajtoljanak belőle... csak azt nem értik meg, hogy ha valami egyszer jó, akkor az sokkal tovább eladható (fejhető belőle a pénz) mintsem van egy nagy hype és aztán még e-bay-en se lehet eladni a használt játékot...

lackoo1111
lackoo1111
2010. júl. 25. 10:15
#25

Ismerem azt a helyet,de jobban kedvelem a GOG-ot.

Avisto
Avisto
2010. júl. 25. 0:13
#24

lackoo1111:

oldgames.sk

Sok régi játék fenn van és valahogy egybe vannak rakva egy dosboxal is szal semmit nem kell külön ügyeskedni. Van sok mindenhez térkép is meg manual meg minden.

lackoo1111
lackoo1111
2010. júl. 24. 17:46
#23

Ezért várom ( keresem ) a régi játékok digitális változatait . Azoknál legalább nem a grafikán volt a hangsúly.

Zoe01
Zoe01
2010. júl. 24. 17:19
#22

... vagy a Planescape: Torment filozofikus beszélgetései.

BioWare mélypont.

Asagrim
Asagrim
2010. júl. 24. 17:32

Blizzard is így kezdte, aztán a pénz elvette az eszüket és egyre jobban elkurvultak ...

Peterku
Peterku
2010. júl. 24. 14:18
#21

Hol vannak már a Baldur's Gate több oldalas, választékosan megírt párbeszédei...

rini
rini
2010. júl. 24. 12:57
#20

Szerintem meg nem kellene összehasonlítani őket. Ennek a játéknak a sava-borsát a komoly párbeszédek és döntések sokasága teszi ki és nem egy két irányvonal amit meghatároznak számodra a játékfejlesztők. Nem a hetelésen van a hangsúly. Az majd megkapjuk a Diablóban, Torclihtban vagy a Dungeon Siegeben. Ezt a játékot nagyon sok helyen úgy is játszhatod, hogy nem ölsz, pusztítasz el semmit és mégis haladsz a szállal. A három választásos lehetőség pedig korlátozza ezt a lehetőséget de még inkább az újrajátszhatóságot.

Ranger
Ranger
2010. júl. 24. 12:44
#19

Bár valóban furcsa, nem biztos hogy temetni kell rögtön az ötletet, az Alpha Protocoll is 3 max 4 választásos párbeszédből állt és szerintem jobban hatottak a cselekményre a választásaink mint a dragon age-ban. Meg ott volt kb 3 másodperced eldönteni a választ, kissé életszerűvé téve az egészet. Sztem ott jól működött, működhet itt is jól, bár el is cseszheti az egészet ha nem lesz jól megcsinálva

Asagrim
Asagrim
2010. júl. 24. 12:49

Nagyon jól rátapintottál a lényegre. DAO-ból iszonyat mód hiányoltam, hogy akármit válaszoltam, az csak az NPC reakcióját befolyásolta, de semmi további interakcióban nem játszott szerepet.

Ha a 3 lehetőséget azzal ellensúlyozzák hogy valós és tartós következménye lesz egy bizonyos válasznak, akkor valóban jó lehet még.

lackoo1111
lackoo1111
2010. júl. 24. 12:34
#18

"többek között a magyar játékos is olyan, hogy ha nincs végigjátszás-magyarítás-leírás-babámkínja, akkor el van veszve."

ebben egyetértek

csab959
csab959
2010. júl. 24. 12:33
#17

Magyarítás nélkül, én is el vagyok veszve, de hát b*sszák meg, ezt a csodálatos párbeszédrendszert nem kéne lerombolni.

Terror
Terror
2010. júl. 24. 12:29
#16

Nem kell az amerikaiakra fogni, többek között a magyar játékos is olyan, hogy ha nincs végigjátszás-magyarítás-leírás-babámkínja, akkor el van veszve.

lackoo1111
lackoo1111
2010. júl. 24. 11:32
#15

"Öcsém naphosszat azt nézi, ahogy a Fifa nem tom mennyiben a gép focizik maga ellen... Aki erre tud magyarázatot szóljon!" FIFA Manager 10 ? :P

A másik dolog.

"Amerika"

Sajnos odáig jutottunk,hogy a játékfejlesztők és a kiadók ( még az európaiak is ) inkább követik a "pénz beszél,kutya ugat" irányvonalat,és elsődleges piacnak az USA-t tekintik ( magyarul: szarnak a világ többi országára)

Szerzetes
Szerzetes
2010. júl. 24. 11:21
#14

Amerika? Öcsém naphosszat azt nézi, ahogy a Fifa nem tom mennyiben a gép focizik maga ellen... Aki erre tud magyarázatot szóljon!

lackoo1111
lackoo1111
2010. júl. 24. 10:54
#13

A csököttagyú konzolmániás amerikaiak miatt most már ezt a műfajt is le kell zülleszteni ?

kiskoller
kiskoller
2010. júl. 24. 9:41
#12

RPG=roleplaying game, tehát SZEREPjáték. Adott egy karakter, amely szerepét TE játszod el, azt csinálja a karakter amit te akarsz, ergo te DÖNTESZ hogy mit csináljon. lehet dönteni egy fpsben is, hogy gránáttal vagy rakétával ölöm meg a következő ellenfélt, persze, de az igazi döntéshelyzetek adják az rpg lelkét. aki nem szeretek beszélgetni, ne rpg-vel játszon. a dragon age-nél sem szerettem h egykét helyen kötve volt a keze a játékosnak, de ezt elfogadtam, hisz egy tökéletes sztori megírása rengeteg idő, a sok variáció miatt. de ez azért túlzás

Terror
Terror
2010. júl. 24. 8:44
#11

Ha nem akarsz beszélgetni, akkor az már nem RPG lesz, hanem Hack n Slash (á lá Diablo). De ha már RPG, akkor legyen RPG, ne ilyen előre megjelölt szájbarágós hülyeség.

Ashtm
Ashtm
2010. júl. 24. 8:33
#10

Gatee: Akkor játssz a Bayonettával vagy a DMC-vel. Egy RPG igenis a dialógusoktól lesz jó RPG (persze nem csak attól), nem a henteléstől.

Gatee
Gatee
2010. júl. 24. 8:06
#9

Szerintem igenis jó ötlet. A játék nagy része ne abból álljon, hogy beszélgetsz hanem az akcióból, ezért nem is jött be annyira soha. Több akció, kevesebb duma.

graywolf_47
graywolf_47
2010. júl. 24. 0:59
#8

Oda a jó öreg normális beszélgetős rendszer :(((

csab959
csab959
2010. júl. 24. 0:14
#7

Nagy kár. :(

rootshaper
rootshaper
2010. júl. 23. 23:35
#6

hat ez tenyleg eleg szanalmas... amugy nem allunk messze a 4. kommentben leirtaktol, mivel at lehet adni a valasztas lehetoseget egy AI altal iranyitott karakternek. remek. mar donteni sem kell. mondjuk felolem csinalhatjak olajagacskaval meg oklocskevel, de ne 3 szaros valaszlehetoseg legyen mar, hanem sok! ez pont tenyleg azt cseszi el ami egy jo RPG lenyege lenne, a tortenet alakitasa... akkor ebbol az kovetkezik h kb 3 iranyba mehet a sztori? eleg szanalom.

amugy ezek a shotok eleg ocsmanyak, meg kevesek. nem lesz ebbol marciusi kiadas szerintem. lehet jobb lenne ha nem is lenne kiadas?

/ 2
Vissza az oldal tetejére