A Blizzard márciusban jelentette be a StarCraft: Remasteredet, mely az 1998-as RTS-klasszikus modernebb köntösbe bújtatott változataként valamikor a nyáron jelenik majd meg. A hír fényében a Diablo II rajongóinak körében megindultak a találgatások arról, hogy kedvencük is sorra kerül-e valamikor. A sorozat atyaúristene, David Brevik nem sokkal később úgy nyilatkozott, a Diablo II esetében bonyolultabb lenne a folyamat, mint ahogy azt a legtöbben gondolják.
Mindenesetre a Blizzard egyik álláshirdetéséből akár arra is lehet következtetni, hogy mégis tervben van a játék remake-je. A posztban egészen pontosan a „Lead Software Engineer, Engine” feladatkörre keresnek embert, miközben megemlítik a StarCraftot, a Warcraft III-t és a Diablo II-t is.
Ahogy írják, vissza szeretnék állítani a nagy klasszikusok régi dicsőségét, a munkához pedig tehetséges, elhivatott és hatékony csapattagokra van szükségük. A feladatokat taglaló résznél kiemelik azt is, hogy a jelölteknek képesnek kell lenniük a Diablo-franchise infrastruktúrájának megalkotására és fenntartására. Hogy ez az egész pontosan mit jelent, arról minden valószínűség szerint majd a hírekből kapunk információkat, ha a projektet a nyilvánosság elé tárják.



























