- Az okkult tudás felé vezető út számlákkal, unalmas munkahelyekkel és napi gondokkal van kikövezve.
Mottó: Ha szombat este indul a parti, a malacnak reggel ki fog enni adni?
Bár H. P. Lovecraft írásai javához hasonlóan a Charles Dexter Ward esete című kisregényével sem volt elégedett, a munkásságát ismerők körében jóformán egyöntetű a vélekedés, hogy a hírhedten szeszélyes szerző az egyik csúcsteljesítményét fitymálta le. Különösen a sötét ügyekbe keveredő okkultista, Joseph Curwen és szövetségesei levelei, illetve a férfi életútját taglaló fejezetek érdekesek, mert ezek páratlanul hiteles, a borzalmakat fokozó atmoszférát teremtenek. Curwen ugyanis nem egy éjjel-nappal penészes, féregrágta fóliánsok fölött görnyedő, tornya magányában hermetikusan elzárva élő nekromanta, hanem hús-vér ember, aki akár a szomszédunk is lehetne. Hogy ne lógjon ki az ildomosnál jobban a sorból, és finanszírozni tudja költséges életvitelét, egy előnyös házassággal próbálja megalapozni helyét szűkebb környezetében. Sőt, ideje nem elhanyagolható részét kénytelen busásan megtérülő üzleti ügyekre fordítani. Ráadásul, hallatlan kockázatot vállalva kapcsolatot kell, hogy tartson a hozzá hasonló elveket vallókkal, és azt is a saját kárán tanulja meg, hogy kevesen olyan lelkesek az óvatlanok elméjét felőrlő tanok elsajátítását illetően, mint ő. Azaz, a weird fiction javával ellentétben nem egy légüres térben lebegő, már-már karikatúraszerű alakról, hanem egy napi gondokkal küzdő, de ezzel együtt hallatlanul ravasz és félelmetes szörnyetegről beszélhetünk.
A korábban a Sunless Sea-vel már bizonyító Alexis Kennedy legújabb alkotása, a Cultist Simulator le sem tagadhatná, hogy honnan is merítette az ihletforrást. Mivel az alternatív 1920-as években játszódó, sajátos menedzser-kártyajáték-hibridben Curwen nyomdokaiba lépve nekünk is egyensúlyoznunk kell a hellyel-közzel rendezett polgári életmód és a legsötétebb mágikus praktikák kitanulása között.
A kezdetek kezdetén egy szánni való állásából kirúgott, hatodrangú senkiháziként tengetjük napjaink. Ám az események hamar felgyorsulnak és mire észbe kaphatnánk, egy álmainkban látott, elhalálozott öregúr jóvoltából csörög pár dollár a zsebünkben, valamint azt is megtudjuk, hogy merre kezdjük meg a többség szeme előtt rejtve maradó világgal való kapcsolatfelvételt.
A játékmenet papíron nem különösebben bonyolult. Eseti lehetőségeket leszámítva tanulhatunk, álmodhatunk, dolgozhatunk, társaloghatunk, továbbá kutathatunk, és azt, hogy pontosan mi történik, az határozza meg, hogy mit helyezünk az adott mezők egyikébe-másikába. A gyorsan fogyó pénz mellett három fő erőforrásunk a testünk, a józan eszünk és az érzelmeink. Ergo, ha a szív-ikonnal jelölt lapot arra használjuk fel, hogy megmérettessük magunk a munkaerőpiacon, képzetlen teherhordóként adjuk bérbe az izmainkat, az agyunkra építve irodai karriertbe vághatunk bele, míg ha a szenvedélyük szavára hallgatunk, kis gyakorlással megszerezhetjük a „vad képzelet”-képességet, hogy aztán festőként tegyünk szert vagyonra - vagy kellemetlenkedő kritikusok lefitymáló cikkeire. Persze, ha szeretünk veszélyesen élni, megfűszerezhetjük a cselekedeteinket. Egy természetfeletti témájú festmény például sokat hozhat a konyhára, de felkeltheti a hatóságok figyelmét, és egyes okkult iskolákra fókuszálva lefekvés előtt földöntúli régiókba juthatunk. Megjegyzendő azonban, hogy a három kulcstípus képviselői a használat után gyakran elérhetetlenné válnak egy időre – elvégre könnyen belátható, hogy egy túlórával terhelt nap kikezdi rendszerint fényes-élénk elménk, vagy egy kiadósabb séta kikészíti az izmainkat.
Hatalmas élmény felfedezni, hogy mi milyen hatást vált ki, hiszen rengeteg kombináció létezik, és mert senki sem fogja a kezünk, mindenre nekünk kell rájönnünk. Ráadásul az amúgy sem egyszerű összképet megannyi tényező teszi még bonyolultabbá. Ha nem figyelünk az időkorlátos lapokra, azok eltűnnek, és amennyiben egy képességeinket fejlesztő bónuszról van szó, kifejezetten égető a veszteség. Ám azt sem árt szem elől téveszteni, hogy ha a sötét tudás miatt megbomlik a lelki egyensúlyunk, és nem gondoskodunk arról, hogy kedélyállapotunk javuljon, akkor belehalunk a kétségbeesésbe. Már ha előbb el nem visz minket egy élet-kártyával kijátszható betegség, esetleg a nélkülözés. Dolgunk tehát nem könnyű, főleg, mivel a véletlenszám-generátor már-már kéjes élvezettel méri ránk a csapásokat, ergo, akkor is elhalálozhatunk, ha nem ártjuk bele magunk semmi illegálisba. Csakhogy, a létfenntartáshoz szükséges summa megszerzése, szórakozás, pihenés és a tanulás-edzés mellett terveinkre is időt kell szakítanunk.
Ha hozzájutunk egy girmoárhoz, akkor az abban lévő mágikus formula szellemiségére építkezve létrehozhatjuk a saját szektánkat. Ezután beléptethetjük a némi kutakodással megtalált, és meggyőzött tagokat, akik az alkalmi, felbérelhető csatlósokkal szemben tartósan a szolgálatunkba szegődnek, hogy képességeik legjavával segítsék céljaink. Egyesek szép szavakkal elterelik rólunk a gyanút, mások hivatásos emberrablókként ,vagy gyilkosként ténykednek, esetleg fantasztikusan értenek a javak nem épp legális újrafelosztásához, netán hasznos-értékes varázskomponenseket tudnak gyártani. Ám érdemes azzal számolnunk, hogy alárendeltjeink hébe-hóba otthagyják a fogukat munka közben - de ha szerencsénk van, legalább az egy kis ügyességgel-kreativitással hasznosítható testük megmarad. Ezen kívül, ha a törvény csahos ebei a nyomunkban járnak és nincs egy behajtható szívességünk, biztosra vehető kimenetű kirakatperünk során a busz alá lökhetjük valamelyik korábbi cimboránk, hogy elkerüljük a börtönt.
Az első próbálkozásunk során inkább előbb, mint utóbb szinte biztos, hogy elkövetünk egy szarvashibát és rájöhetünk, hogy a program újrajátszhatósági értékét karakterünk bukása után választható szerepek növelik meg.
Az alapértelmezett névtelen nullán túl jó házból származó, bohém világfiként, biztos állással bíró, pallérozott orvosként, vagy éppen a rend éber, a törvényt alkalmasint bunkósbotként használó őreként is kipróbálhatjuk magunkat.
Mindent összevetve, a Cultist Simulator egy bámulatosan komplex, elsőrangú elmetornát kínáló alkotás, melyben egy percre sincs megállás. Az egyik pillanatban egy szankszrit-szótárra licitálunk, hogy lefordíthassuk egy megbízónk szövegét, miáltal csinos, egy expedíció finanszírozására pont elegendő tiszteletdíj üti a markunk. Aztán a depresszió démonaival viaskodva, ópiumot szívva, hosszú sétákat teszünk furcsa, elménkre érdekes módokon ható utcákon, vagy egy kabaréban mulatunk. Egymást érik a talányok, ármányos ellenségek törnek az életünkre, vagy a szabadságunkra, ősi rítusok titkait fürkésszük ki, és mert a csekkek óramű-pontossággal érkeznek, eközben megfeszülünk, hogy bevételhez jussunk. Elvégre, kevés méltatlanabb dolog létezik, mint egy minimum kilenc életfogytiglant érő könyvtár büszke birtokosaként éhen veszni. Kennedy legújabb remeke így nem csupán, hogy méltó a figyelmünkre, hanem egyenesen kötelező vétel. Ugyanakkor a véletlen szerepe és a hibák súlyos ára valószínűtlenné teszik, hogy a roguelike-elemektől viszolygók véleményét képes megváltoztatni. Ám ez nem egy mű, hanem egy teljes kategória kiirthatatlannak tűnő rákfenéje. Ezért az egyetlen, valódi, közepesen komoly probléma, hogy a kártyák érthetetlen módon nincsenek kategóriák szerint rendezve, és ha tele van az asztal, könnyen megeshet, hogy nem találjuk meg valamelyik nélkülözhetetlen lapot. Ezt leszámítva viszont egy szavunk sem lehet, és ha ki akarjuk próbálni, hogy milyen szektavezér lenne belőlünk, egy percig se habozzunk, mivel a húsz eurós ár kifejezetten baráti az elsőrangú tartalomhoz mérten.
