Az Infogrames 1999-es kultklasszikus sci-fi akció-kalandjátéka, az Outcast épp felújítás alatt áll, a remake az Outcast – Second Contact címet viseli. A játék eredetileg 2017 márciusában jelent volna meg, de mint kiderült, csúszni fog. A csalódottságot talán csökkenti, hogy megkaptuk a projekt első trailerét és nem is fest rosszul.

Ahogy az eredeti alkotást ismerők észrevehették, a remake meglehetősen hasonlít rá, ami ebben az esetben kifejezetten jó hír: az Outcast hangulatához a karakterek mellett jelentősen hozzájárult az akkor (és a videó alapján most is) gyönyörű környezet. Mindez egyébként nem meglepő, hiszen az eredetit készítő Appeal számos volt munkatársa vesz részt a Second Contact készítésében. A jogokat 2014-ben sikerült visszaszerezniük, ekkor megjelentettek egy grafikailag kicsit felturbózott változatot, de a mostani verzió sokkal modernebbnek hat.

A játékban az egykori kommandós, Cutter Slade bőrébe bújunk, aki egy idegen bolygóra érkezik, hogy megmentse a Földet, de természetesen mindenféle bonyodalomba keveredik.

Az Outcast – Second Contact megjelenése a jelenlegi tervek alapján ősszel várható, pontos dátumot később közölnek, az érdeklődők addig is megtalálhatják az eredeti játékot a Steamen és a GOG-on.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nedcoleman
nedcoleman
2017. márc. 31. 18:39
#2

Van ami megérdemelhet egy remaket, ha megfelelően nyúlnak hozzá - akár jó is lehet és legalább újra lehet élni mindazt amit akkor adott. Egyszerűen nem kell tőle semmit sem várni, majd látjuk

Meteoreso
Meteoreso
2017. márc. 31. 17:07
#1

99-ben ez egy AAA-s játék volt most meg már nem az.

Meg akkor forradalmi volt a voxel kezelése majdnem új VGA kártya forradalmat robbantott ki, ma nincs benne forradalmi újítás.

Nephin
Nephin
2017. márc. 31. 17:41

Kell, hogy mindenben legyen? :) Főleg egy remake-ben? :)

Vissza az oldal tetejére