A Xiaomi a viselhető eszközök piacán egy meghatározó szereplőnek számít, több tíz milliós példányszámban ad el a cég évente okosórákat és karpereceket a Huami (Zepp Health) partnerségében. És most kiszivárgott egy belső megbeszélésről, hogy milyen innovatív megoldásokban gondolkodik ezen a fronton.
Elvileg készül a Mi Band X, ami egy szérián kívüli, jövőbe mutató viselhető kiegészítő lesz majd, olyan lehetőségekkel, ami több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. A legérdekesebb, hogy a megjelent információk alapján 360 fokban körül éri majd az emberek csuklóját a kijelző. Ez azt jelent, hogy nemcsak nagyon rugalmas lesz a panel, hanem eleve a termék olyan felépítéssel rendelkezik majd, ami körbe keretbe tud majd foglalni egy kijelzőt.
Ez első hallomásra rendkívül izgalmas, hasonlóval a ZTE rukkolt elő, de ott csak egy kicsit ívelt a panel, legyen szó a Nubia Alpháról vagy a Nubia Watch okosóráról. Illetve említést érdemel a Wove Band nevű 2015-ös „találmány”, ami majdnem körbe ért a csuklón, de mivel kicsi projekt volt, így nem ért el komolyabb sikert. Ez látható a borítóképen is, mivel a Mi Band X-ről egyelőre semmilyen felvétel nincs.
A Xiaomi esetében elvileg már valóban 360 fokban lesz a képernyő, ami felvet egy érdekes kérdést. Hogyan fog alkalmazkodni a különböző méretű csuklókhoz? Ezt nem tudjuk megmondani, de talán ebben az esetben még átfedésbe is kerülhet panel, mivel az embereknek a csuklómérete különbözik, ezzel a kérdéssel mindenképpen kell foglalkozni. Egy ilyen terméknél még szoftveresen is nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznie a hardvertervezés nehézségein túl.
A Mi Band X kapcsán azt is lehet látni a kiszivárgott prezentáción, hogy egy újfajta „csatot” használhat majd. A Xiaomi valamilyen mágneses rögzítési megoldáson dolgozik a leírás szerint. A cél itt az lenne, hogy kényelmes, minden helyzetben pontosan beállítható legyen a rögzítés. A mágneses felépítés mellett fokozatmentes is lehet a kialakítás. Ez mindenképpen ígéretesen hangzik, de egyébként láttunk már mágnesesen rögzülő óraszíjat korábban, csak nem Mi Banden.
Azt is lehet látni a prezentációban, hogy a Mi Band X elvileg egy vékony és könnyű viselhető kiegészítő lesz, ami a fentebb már említett Nubia Alpha és Nubia Watch esetében nem volt elmondható. És elvileg még valamilyen különleges burkolatot is használhat majd itt a vállalat, de az még egyelőre eléggé ködös, hogy itt pontosan miről is lehet majd szó.
A 360 fokos kijelző alapján itt már nem egy olcsó készülékre érdemes számítani, a Mi Band X minden bizonnyal nem áll majd be a sorba a többiek mellé. Eddig még az összes Mi Band modell ajánlott fogyasztói ára 50 euró alatt maradt, de egy megjelenítőbe burkolt szerkezetnél ennek bőven a többszöröse lehet majd az ár.

































