A NAND Flash memóriachipek szegmensében nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt az előrejelzések alapján várhatták az egyes gyártók: a kereslet alacsonyabb a vártnál, ami azt eredményei, hogy az idei évre jelzett 30%-os növekedés helyett a 10-15% közötti tartományban állapodik mag a piac, ami feleakkora növekedési potenciált eredményez. A NAND Flash memóriachipek iránti alacsonyabb kereslet miatt már minden nagyobb gyártó bejelentette, csökkenteni fogják a szóban forgó chipek termelését, így a Samsung, az SK-Hynix, a Kioxia, illetve a Micron üzemeiben is kevesebb chip készül majd annak érdekében, hogy a profitjukat védjék.
Az egyik memória disztribútor, a Memphis Electronics tájékoztatása szerint immár négy hónapja csökkennek a NAND Flash memóriachipek árait, amit az okoz, hogy a kulcsfontosságú piacok felől kevesebb megrendelés érkezik a vártnál – mind a noteszgépgyártók, mind pedig az okostelefonok gyártói kevesebb chipet vásárolnak, ami negatívan hat a piac alakulására. Ez a negatív alakulás a vásárlók szemszögéből nézve igazából pozitív, hiszen a NAND Flash árak csökkenése kisebb-nagyobb mértékben az egyes termékek áraiban is jelentkezhet.
A Gartner vezető elemzője, Shrish Pant arra mutatott rá, hogy a NAND Flash piacon csak az év első felében lesz gyenge a kereslet, majd az év második felében fellendülés várható. Ez a fellendülés egyebek mellett annak köszönhető, hogy az Nvidia Blackwell alapú AI gyorsítóinak terjedése miatt növekszik majd a kereslet a szerverekbe és adatközpontokba szánt üzleti SSD meghajtók és kártyák iránt. Ez a növekedés arra is ösztönzi majd a gyártókat, hogy még nagyobb adattároló kapacitású, még jobb teljesítménnyel rendelkező SSD-ket fejlesszenek.
Ezzel együtt a Kínában éppen futó okostelefon-csereprogram is segíteni fog a NAND Flash raktárkészletek apasztásában, valamint az Nvidia Project Digits névre keresztelt asztali PC-je, ami 4 TB-nyi SSD-vel érkezik, várhatóan május folyamán, szintén segít a nagy adattároló kapacitással rendelkező SSD-k iránti kereslet növelésében. Ezzel egy időben a DeepSeek jóvoltából növekedhet az AI funkciókkal rendelkező okostelefonok részesedése is a piacon, hála a helyben is futó LLM-nek, ami új lehetőségek előtt nyitja meg a kapukat.
Noha fény dereng az alagút végén, azt továbbra sem szabad elfelejteni, hogy a memóriapiacon továbbra is hullámzások várhatóak, már ami a keresletet illeti, a NAND Flash szegmensben pedig az adatközpontok és szerverek üzemeltetőinek időszakos rendelési hullámaitól függ majd, éppen hogyan alakul a kereslet és a kínálat, hiszen ők jellemzően nagy mennyiségben rendelnek termékeket.