Shop menü

BŰNÖSNEK TALÁLTA AZ FTC A BROADCOMOT, VISSZAÉLT ERŐFÖLÉNYÉVEL A CÉG

A vállalat nem először kap büntetést antitröszt perben, korábban az Európai Bizottság is elmeszelte.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bűnösnek találta az FTC a Broadcomot, visszaélt erőfölényével a cég

A Broadcom az egyik legnagyobb piaci szereplőként bizonyítottan olyan szerződéseket íratott alá a partnerivel, amik komoly károkat okoztak a nyílt piacon. A cégeknek exkluzív beszállítói kapcsolatot kellett vállalniuk több kulcsfontosságú termékkategóriánál.

Az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) korábban azért indított vizsgálatot a Broadcom ellen, mert kiderült, hogy nagy valószínűséggel egyoldalú szerződéseket kötött a vállalat. Számos esetben úgy biztosított komponenseket a partnerei számára, ha azok elfogadták, hogy nem vásárolhatnak hasonló megoldásokat más piaci szereplőktől.

Galéria megnyitása

A mostani dokumentumok tanúsága szerint 2016-ban kezdett olyan megállapodásokat kötni a Broadcom, amikben exkluzív, vagy legalábbis közel kizárólagos feltételekhez volt kötve a beszállítói kapcsolat. Ez pedig egyértelműen törvényellenes, és hozzájárulhatott ahhoz, hogy bizonyos területeken a Broadcom monopol helyzetbe került.

Sőt mi több, a legutóbbi fejlemények szerint már azt is figyelte a vállalat, hogy milyen üzleteket kötnek azok, akiket nem kötött komolyabban a beszállítói szerződés, és amennyiben másoktól is vásároltak, akkor többféle módon „büntette” őket a chiptervező. Előfordult, hogy indokolatlanul magas árat kezdett szedni, megtagadta a technikai segítségnyújtást, vagy akár önkényesen visszavágta a megrendelési mennyiségeket, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a gyártókat.

Legalább 10 vállalattal viselkedett elítélendő módon a Broadcom. Főleg a televíziós set-top-boxok és az olyan hálózati berendezések, mint például a modemek szerződései miatt kellett a hatóságoknak közbelépnie. Azok, akik nem fogadták el az exkluzivitással járó szerződéseket, esetenként lassabban is kapták a megrendelt termékeket azon túl, hogy kevésbé számíthattak a vállalat támogatására és a kedvezményesebb árakra.

Galéria megnyitása

Több olyan történet is elhangzott a per keretei között, amik egyenként is meglehetősen terhelőek lennének a Broadcomra nézve. A vállalat a jelek szerint meglehetősen sok energiát fektetett abba, hogy a partnereinek a megrendeléseit aktív figyelemmel kísérje, és nem volt rest különböző módokon kifejteni a nemtetszését egy-egy számára előnytelenebb beszállítói kapcsolat esetén.

A mostani per eredménye valószínűleg senkit nem ért meglepetésként, aki követte az ügyet. Tudniillik a Broadcom nagyon hasonló üzletek miatt már kapott egy komolyabb büntetést, csak nem a tengerentúlon, hanem Európában. Az Európai Bizottság még 2020-ban találta bűnösnek a vállalatot piaci versenyt akadályozó tevékenység miatt.

Az EB döntéshozói akkor úgy határoztak, hogy a Broadcomnak fel kell bontania az összes olyan szerződését, aminél felmerült a gyanúja a hátrányos feltételeknek. És ezeket kötelezően úgy kellett újra megkötnie a vállalatnak, hogy azok már teljes szabadságot biztosítottak az eredetileg kínált összes előny megtartása mellett. A helyzet pedig most is hasonló. A Broadcom önként vállalata, hogy megszüntet minden olyan szerződést, amiben exkluzív kapcsolatról vagy kizárólagosságról esik szó.

Galéria megnyitása

„Örömmel haladunk afelé, hogy ezt az ügyet az FTC-vel olyan feltételek mellett rendezzük, amelyek lényegében hasonlóak az Európai Bizottsággal kötött korábbi, ugyanezen szerződésekkel kapcsolatos megállapodásunkhoz. Bár nem értünk egyet azzal, hogy cselekedeteink törvénysértőek lennének, és nem értünk egyet az FTC-nek az üzleti tevékenységünkre vonatkozó jellemzéseivel sem, azért várakozással tekintünk az ügy lezárása elé, és továbbra is arra összpontosítunk, hogy ügyfeleinket támogassuk a felgyorsult digitális átalakulás környezetében. Ugyanilyen elégedettek vagyunk azzal is, hogy az FTC más üzletágainkkal kapcsolatos vizsgálata intézkedés nélkül lezárult." – jelentette ki a Broadcom szóvivője.

Azt is vállalata a cég, hogy a továbbiakban kifejezetten ügyel majd arra, hogy már semmilyen módon ne korlátozza a partnereit. És minden bizonnyal a hatóságok árgus szemekkel fogják figyelni az elkövetkezendő időszakban az összes szerződést. Egyébként mondhatni olcsón megúszta a vállalat, hiszen több milliárd dollár bevételre tett szert az elmúlt években megkérdőjelezhető szerződésekkel, ennek ellenére pénzbüntetést nem kapott.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére