A New York-i bíróság harmad fokon nemi erőszak, első fokon pedig szexuális bűncselekmények vádjával bűnösnek találta a híres-hírhedt hollywoodi producert, Harvey Weinsteint. Ezzel véget ért a majdnem két hónapon keresztül tartó tárgyalássorozat Manhattanben, ahol hat áldozat vallomását hallgatták meg, habár ebből négy New York állam határain kívül eső ügyekben beszélt.

Weinstein egykori Hollywood igazi nagyágyúja volt, a klasszikus, régebbi generációból származó, kőkemény producer, akinek megvoltak a maga módszerei. Testvérével, Bob Weinsteinnel közösen alapították meg a Miramax stúdiót, ami olyan filmeket hozott el a közönségnek, mint az Angol beteg, a Szerelmes Shakespeare, vagy éppen Quentin Tarantino mindegyik alkotása a legutóbbit kivéve.

Weinsteint azért is lehetett vonzó szakmailag a filmkészítők és színészek számára, mert rendkívül agresszívan és hatékonyan tudott kampányolni az Oscar-díj átadások előtti időszakban, így rendszeresen tudott díjakat "kiharcolni" a vele dolgozóknak. Így kapott Oscart többek között Renee Zellweger, Nicole Kidman, és Gwyneth Paltrow is, csak hogy a vele dolgozó nőket említsük, hiszen a perrel kapcsolatosan is a nők állnak a középpontban.

2017-ben aztán egyre több színésznő, többek között Angelina Jolie, Mira Sorvino, Ashley Judd és Rose McGowen is beszélt arról, hogy Weinstein a valóságban egy szörnyeteg volt, és rendszeresen kihasználta szexuálisan a vele dolgozó nőket, többek konkrétan nemi erőszakról és kényszerítésről is beszámoltak. Végül aztán ez robbantotta ki a világon szétterjedő #MeeToo kampányt, aminek a támogatói és ellenzői tábora is kialakult azóta.

Jelenleg az Egyesült Államok több államában is per zajlik Weinstein ellen, habár az őt vádló 80 nő jelentős részével már tavaly megegyezett peren kívül, amivel a polgári peres eljárásokat ugyan le tudta szerelni, de a büntetőeljárásokat természetesen nem.

Galéria megnyitása

Jessica Mann

Most harmad fokon Jessica Mann feltörekvő színésznő megerőszakolásában találta bűnösnek a bíróság, aminek a maximális büntetési tétele 4 év letöltendő, míg első szexuális bűncselekmény miatt ítélné el az esküdtszék, amit Miriam Harley produkciós asszisztens ellen követett el Weinstein. Ennek a büntetési tétele 5 és 25 év közötti lehet,

A bíróság a legsúlyosabb, két nő ellen elkövetett visszaeső nemi erőszak vádpontjában felmentette Weinsteint, pedig ezért akár életfogytiglani büntetést is kaphatott volna.

A Weinsteint védő kőkemény ügyvédnő, Donna Rotunno végig azzal érvelt, hogy az egész ügyet felfújta a #MeToo kampány, és hogy az érintett nők önszántukból adták oda a testüket a neves producernek, hogy előrébb lendítsék a karrierjüket.

Az ítélet végső kihirdetésééig Harvey Weinstein továbbra sem kerülhet szabadlábra. Eközben lassan már minden létező médium feldolgozza az ügyet: láthattunk dokumentumfilmet a PBS és a Hulu készítésében, és jelenleg egy mozifilm is készül a producer és a vele dolgozók története alapján.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
havoc28
havoc28
2020. márc. 3. 20:12
#4

Lehet mosdatni a szerecsent, de amit tett az bűncselekmény és azért megy a sittre. Pont

A kezdetek óta így működik hálivúd.

Hogy ő került legelsőnek a fax rosszabik végére... cumi. 

Én azt mondom, hozza magát formába nagyon gyorsan, mert a hozzá hasonlókra nagyon sanayarú börtönlét vár. X-DDD

19milan97
19milan97
2020. febr. 28. 13:37
#3

Csak azt felejtik el állandóan ,hogy akkor amikor a szerepért álltak és megtettek neki valamit ami miatt megkapták és ebből lett ő ismert, pénzes színésznő akkor nem panaszkodott egyik sem. Így visszamenőleg már könnyen vannak mert nem veszi el tőle a kutya se amit egyszer megszerzett.. Gusztustalanok.. A kurvák ezt csinálják egyszeri fizetésért. A csávó meg lehet egyszer elkapta aztán mai napig ebből élnek fényűzően.

BiroAndras
BiroAndras
2020. márc. 2. 10:25

@19milan97

Szóval szerinted az teljesen rendben van, hogy csak úgy lehet valakiből színésznő, ha lefekszik ezzel? Neked le kellett feküdni valakivel, hogy megkapd az állásod?

hunspirit
hunspirit
2020. febr. 27. 22:45
#2

Ott baszta el, hogy nem fizette ki őket xd.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. febr. 27. 19:18
#1

Kb. a kommunista kirakat perekre szintjén van az eset, 0 bizonyítékkal, bemondás alapján elítélnek valakit. Igazán méltó a demokrácia hazájától /LMAO

BiroAndras
BiroAndras
2020. márc. 2. 10:28

@PARASZT

Nem neked írtam, rólad eleve nem feltételeztem, hogy képes vagy a gondolkodásra.

De úgy látom mások is szeretnek itt nőket erőszakolni. Remélem a feleségek/barátnők is olvassák ezeket a hozzászólásokat.

Vissza az oldal tetejére