BLIZZCON2017: NEM LESZNEK TISZTÁN PVP-SZERVEREK A WOW-BAN

Panelhírek a rendezvényről: blizzardos skinek jönnek az Overwatch-ba, új Razer perifériák is felbukkantak és változtatások sora lesz a WoW-ban.
Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
2017. nov. 4. 20:24
BlizzCon2017: Nem lesznek tisztán PvP-szerverek a WoW-ban

Zajlanak a BlizzCon2017 paneljei, lássuk, mik derültek ki ezeken a megnyitón látottakon kívül!

World of Warcraft

Az új kiegészítő felerősíti majd a Horda és a Szövetség közti ellentéteket, és ezzel összefüggésben a Blizzard változásokat tervez a World PvP rendszerében. Ennek legfontosabb eleme a tisztán PvP-szerverek „megszüntetése”.

Ez a megjelölés teljesen eltűnik, helyette minden szerver azonos szabályok szerint fog működni, tehát az eddigi PvP-szerverek is. A játékosok bejelentkezhetnek az open-world PvP-re, vagy úgy is dönthetnek, hogy semlegesek maradnak. A választást a fővárosokban tudjuk érvényesíteni, tehát nem lehet bejelentkezni PvP-re ott helyben, ha éppen elénk kerül egy potenciális célpont játék közben. Ha PvP-zni szeretnénk, olyan játékosokat raknak majd mellénk, akik szintén bejelentkeztek rá, így a hasonló érdeklődésű felhasználókat nem választják el egymástól. A PvP-sek bónuszokat is kapnak a kockázatvállalás jutalmaként, például extra XP-t. Az új rendszer a Battle for Azeroth érkezésével élesedik jövőre.

Az érintettek tudják, milyen hibái vannak a játékban a szintezésnek: gyorsan túlnövünk a zónákon, mert szélsebesen jön az XP. A hamarosan érkező 7.3.5-ös frissítésben a Blizzard szinthez igazodást tervez egész Azeroth-ra és a korábbi kiegészítőkre. Mindezt nemsokára ki is próbálhatjuk a tesztszerveren.

Fontos, hogy nem pontosan olyan lesz a dolog, mint a Legionben, ahol minden zóna és szörny a mi szintünkhöz igazodik. Ehelyett lesz egy minimum és maximum szint a területeken, ez nagyjából 20 szintnyi sávot jelent. Így megmarad az alacsonyabb szintű részek könnyebbsége, illetve a magasabb szintű vidékek veszélyessége is. A Burning Crusade és a Wrath of the Lich King például lvl 60 és 80 közé lesz belőve, míg a Cataclysm és a Mists of Pandaria 80 és 90 közé.

Overwatch

Jó hír a skingyűjtőknek, hogy a Blizzard World térképpel speciális verziók érkeznek a játékba, melyek a Blizzard többi játékából merítenek, így találkozunk majd Starcraft-, Warcraft, illetve Diablo-ihletésű skinekkel is.

Widowmakerből szőke Ghost Nova lesz, Roadhogból a Diablo Butcherje, Torbjörn Magni Bronzebeardnek öltözik a Warcraftból, de a Blizzard skineket, emote-okat, introkat és más egyebeket ígért az összes hős számára a jövő év elejére.

A Razer Overwatch-témájú perifériákkal jelentkezett, egész konkrétan egy teljes D.Va szettel. Lesz headset, egér és egérpad is. A headset áráról és specifikációiról még nem beszéltek, az egér egy Abyssus Elite cirka 60 dollárért, míg az egérpad egy Goliathus kb. 20 dollárért.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2017. nov. 5. 18:06
#2

Nagyon rég nem wowoztam, de anno PVE serveren kezdtem, majd átmentem PVP-re. Nem véletlenül. Miért kell ehhez hozzányúlni? A PVE serverrel sem értek egyet, mert két külön frakció harcáról (is) szól a játék. Harcolnak, ergo hagy vágjam agyon a másikat virággyújtögetés közben :-D

berelhetoreklamfelulet
berelhetoreklamfelulet
2017. nov. 6. 8:12

Csak azokat "terrorizálták" akik annyira retardáltak voltak, hogy olyan helyen próbáltak fejlődni ahol mindig PvPztek, miközben a térkép kb. 80%-ról azt se tudták, hogy létezik annyira kihalt....

Ezzel a változtatással gyakorlatilag minden szerverből PvE szervert csinálnak, ennyi. Bár a wowban a PvP már kiegek óta halott, és ezzel az új kiegel ugyan vissza akarnák csalogatni a PvP-seket, de az ilyen ötletek után egyértelműen látszik, hogy elfogják baszni...

Nemvéletlen mondják, hogy a lichkinggel a wow is meghalt. wotlk után valami történt a blizzel. Nem tudni mi, lehet lecserélték a fejlesztői teamot egy rakás retardra, de azóta haldoklik a wow. Valószínű már 3m előfizetőjük sincs, így ezzel a "megszüntetjük a különböző típusú szervereket" álcával be tudják zárni a felesleges szervereket, így csökkentve a fenntartási költségen...

noPublicFG
noPublicFG
2017. nov. 5. 13:43
#1

Elég kiábrándító volt.

Vissza az oldal tetejére