BLIZZCON2017: ITT AZ ÚJ WOW KIEGÉSZÍTŐ ÉS OVERWATCH HŐS

Új kiegészítő a WoW-hoz és a Hearthstone-hoz, új hős az Overwatch-ban és a HotS-ban, ingyenes StarCraft 2, hűha!
Fellner Hajnalka
Fellner Hajnalka
2017. nov. 3. 22:01
BlizzCon2017: Itt az új WoW kiegészítő és Overwatch hős

A megnyitóceremóniával kezdetét vette az idei BlizzCon, kaptunk sok szépet és jót, nem is beszélve a csodás videókról!

World of Warcraft

A Blizzard bejelentette a játék új kiegészítőjét, melynek Battle for Azeroth lesz a címe. A várakozásoknak megfelelően tengeri kalandban lesz részünk, eljutunk Kul Tiras és Zandalar szigetére is. Ismét újjáéled majd a viszály a Horda és a Szövetség között, miközben karaktereink már a 120-as szintet is elérhetik. (A légiót úgy néz ki, hogy simán napolhatjuk.)

Mindkét frakció új szövetségesek után néz, mielőtt nekiesnek a másiknak. A Szövetség Jaina Proudmoore apjának szigetével, Kul Tirasszal tárgyal, hiszen nagy segítséget jelentene a kormányzó, Daelin Proudmoore erős hadserege. Közben a Horda Zandalar dzsungeleiben próbál egyezkedni a trollokkal, hogy saját oldalára állítsa őket. Miután sikerrel jártak, a két fél megkezdi egymás szigeteinek támadását.

A kiegészítőben nem lesznek új karakterosztályok, de találkozunk majd új fajokkal, illetve inkább már meglévő fajok variációival (például Void elfek, Dark Iron törpék, Highmountain taurenek). Ha megszereztük a megfelelő szintű reputációt, hozzáférünk ezek különleges megjelenéséhez.

Új kalandok is várnak ránk, a szigetekre vezetett expedíciók például PvE- és PvP-elemeket is tartalmazó tevékenységek, ahol háromfős csapatokban fedezhetünk fel ismeretlen szigeteket. A Warfrontok a Warcraft RTS-múltjához nyúlnak vissza: húszfős csapatok építenek erődöt, majd próbálják meg elfoglalni a stratégiailag fontos pontokat. Természetesen meglesznek a szokásos dungeonök és raidek is, illetve visszatérnek a world questek.

A vanilla WoW kedvelőinek jó hír, hogy a Blizzard a World of Warcraft: Classicnak nevezett projekten is dolgozik. Bár pontos részletekbe nem mentek bele, és jelezték, hogy hosszú idő lesz, míg élesedik a dolog, a stúdió végre foglalkozik egy olyan kérdéssel, melyet már régóta kértek a rajongók - ennek a jelenlévők lelkesen hangot is adtak a helyszínen.

Hearthstone

A föld alá visz minket a játék új, Kobolds & Catacombs címre hallgató kiegészítője, 135 új kártya érkezik vele a decemberi megjelenéskor. A játékosok november 6-án megkapják a Marin the Fox névre hallgató legendás lapot. A kiegészítő fő témája az Azeroth alatt húzódó, koboldok által épített alagutakban történő kincskeresés lesz. Összesen kilenc új legendás fegyver várható (mindegyik classhoz egy), melyek egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek. A kiegészítő indulása utáni első bejelentkezéskor mindenki kap egyet ezekből a fegyverekből. Érdekes újdonságot jelentenek a varázskövek (Spellstones), melyeket addig kell magunknál tartanunk, míg fel nem töltődnek, és használhatóvá nem válnak. PvE részről a Dungeon Runs! játékmód lehet érdekes, melyben egy kezdő paklival szállunk szembe számos egyedi ellenféllel, és minden győzelem után átvehetünk néhány lapot az adott boss paklijából a sajátunkba. A kiegészítő már előrendelhető PC-n, november 6-tól pedig Androidon és iOS-en is.

Overwatch

Új térképet kap a játék, mégpedig egy blizzardos témájú vidámparkot, a Blizzard Worldöt. Lesznek benne WoW-os, diablós és starcraftos részek is, ráadásul nemsokára kipróbálhatjuk a tesztszerveren. Az éles verzió jövőre várható.

Újabb támogatót/gyógyítót tisztelhetünk majd Moira személyében, aki egyben nagyfokú pusztításra is képes lesz. Az olyan skillekkel, mint a Biotic Grasp, a Biotic Orb, vagy a Fade, a hölgyemény sok fejtörést fog okozni az ellenfeleknek, a bemutatkozó videó ezeket némileg demonstrálja is! (A honlapjáért pedig katt ide).

Kijött egy új animated short videó is, melyben ezúttal mindenki kedvenc tankjának, Reinhardtnak az eredettörténet ismerhetjük meg – szomorú történet a barátságról, csapatmunkáról és becsületről.

Heroes of the Storm

A MOBA két új hőst kap, az egyik az Overwatch Hanzoja (ranged assassin), a másik a WoW-ból ismert Alexstrasza (ranged support) lesz. Bejelentették a Dragons of Nexus eventet, illetve azt, hogy jövőre általános fejlesztéseket eszközölnek a játékon, például a matchmaking terén, figyelembe véve az egyéni teljesítményeket is, nemcsak azt, hogy nyert, vagy veszített-e csapatunk, de az ígéretek alapján jön a voice chat is.

StarCraft 2

Maga Mike Morhaime, a Blizzard vezérigazgatója jelentette be, hogy a játék ingyenessé válik november 14-től. Ebbe beletartozik minden co-op parancsnok, illetve az eredeti Wings of Liberty kampány, vagy a Heart of the Swarm, ha már megvan a WoL. A hozzáféréshez legalább egyszer be kell majd lépnünk november 8. és december 8. között. A Heart of the Swarm, a Legacy of the Void és a Nova Covert Ops 15 dollárba fog kerülni darabonként, vagy 40 dollárba együtt. Ha már megvan mindhárom kiegészítő, a csapat szívből jövő, nagy köszönete mellett három új portrét és egy exkluzív Ghost skint kapunk. A Blizzard folyamatosan adagolja majd az új skineket, co-op parancsnokokat és egyéb apróságokat, melyek ingyenesek lesznek az ötödik szintig.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére