Még a Cataclysm sem jelent meg, de a Blizzardnál már a negyedik kiegészítőn agyalnak a WoW-hoz, és van is hozzá egy nagy ötletük. Remélik sikerül majd a Cataclysmnél is jobbat alkotniuk, de persze egyelőre ennél többet nem igazán árult el John Lagrave, a Blizzard vezető producere. Mivel körülbelül két évente érkezik egy nagy kiegészítő, ezért valószínűleg sokáig nem is nagyon hallunk majd másról, de a negyedik kiegészítő tervezése azt jelenti, hogy még hosszú élete lesz a WoW-nak, a tizedik születésnapját még elég aktívan élheti meg.

Főleg, hogy egy GameTrailerses interjúból az is kiderült, hogy a másik MMO-jukról 2012 előtt biztos nem hallunk semmi konkrétat. Márpedig ha csak akkor kezdik el adagolni az infót, akkor ez tudjuk mit jelent Blizzardos megjelenési időben. Ezen felül csak annyit tudunk róla, hogy nem WoW folytatás lesz, egyszerre szeretnék futtatni mind a kettőt.

Ami ennél sokkal izgalmasabb és a közeljövőre vonatkozik az némi infó a Cataclysm első nagy tartalomtapaszáról, amiben sok klasszikus instát megváltoztatnak majd. A probléma csak az, hogy abba az irányba, amit már a Lich King is képviselt, tehát azt szeretnék ha a régi insták rövidebbek lennének és kevésbé bonyolultabbak, hogy ezáltal jobb legyen bennük játszani. Mit is jelent mindez? A nagyobb helyeket, mint amilyen Uldaman és Maraudon megnyesik és felszabdalják több részre. A Sunken Temple és a Wailing Caverns drasztikus nyiszálásokon esnek át, előbbi például elveszíti a teljes alsó szintjét. Mindenki döntse el magának, hogy örül-e ennek.

Ami viszont kétségtelenül jó hír, hogy minden instance bejárat közelébe leraknak egy-egy feltámasztó helyet, hogy ne kelljen annyit rohangálni, ha kidőlünk. Ráadásul a 4.1-es patch behoz két magas szintű helyet is, a Firelands-et (raid) és az Abyssal Maw-ot (5 fős). Előbbi egy külső területes raid a tűz síkján, aminek a végén egy feltápolt Ragnaros vár minket, míg utóbbi egy víz alatti hely a víz síkján, és remélhetőleg némi kihívást is jelentenek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
psipenge
psipenge
2010. nov. 29. 17:39
#9

Arra nem tudok semmit mondani, akik csak folyton fikázzák a wowot, mert jajj lifeless noobok mindenütt... Sokkal jobbak a vérpistikék a codban nem...?

A Diablo 3-hoz meg annyit, hogy én várom, de csak azért mert az előző rész hatalmas kedvencem volt, még ma is elő-előveszem, kérdés milyen lesz a 3...

@csigabigaf ha jobban belegondolsz, már a második részben is, ha gyors volt támadási sebességed, egy sorozatlövő nyílpuskát kaptál...

csigabigaf
csigabigaf
2010. okt. 30. 2:14
#8

"Find Group, és egy gyors darálás"

Mi a francnak kellett a magadfajtának WoWot játszania? Isten szerelmére ez egy rpg volt, k*rvára nem hiszem hogy valaha volt egy akármilyen rpg ahol a "gyors félórás darálás" pozitívumok közé tartozott volna.

Ha fél órát akarsz játszani huzz a francba fpseket nyomni, 10 perc egy meccs nem véletlenül. Ami egszer egy élmény volt mára abból áll hogy végigmész egy egyenes folyósón, szétversz valami semmitevő npct, kihullanak a lilák és minden tízéves boldog.

Öröm látni hogy a D3-at is 100%-ig nektek készítik.

Sorozatlövő akimbo számszeríjak, beszarás.

Evoli
Evoli
2010. okt. 26. 22:54
#7

Hozzátenném , hogy ott van a polcomon, minden kiegészítőjével együtt, és le lehet tenni, csak az akaratgyengéknek van mitől félniük, mint pl a dohányosok :D akik legalább ennyire függők.

Evoli
Evoli
2010. okt. 26. 22:51
#6

Hát akinek nem jön be ne játsszon vele :D Szerintem mindenkinek magának kell eldöntenie azt, hogy hogy cseszi el az életét... Ahogy az előző hozzászólásokat olvasom :D látom vannak még függök akik a játékra haragszanak azért mert nem képesek bevallani maguknak hogy nem a játék a bűnös azért, mert én nem tudok valamire nemet mondani ... Szerintem egy jó játék, csak sosincs vége, és innentől elveszti a vonzerejét. Hatalmas üzleti fogás volt, és megismételhetetlen, kár hoyg nem az én boltom :D:D

patrik2991
patrik2991
2010. okt. 26. 20:39
#5

Jejeje... a sok élettelen még sok sok évig élhet az álomvilágban, és ha majd lekapcsolják a szervereket és rádöbbennek hogy az életük 4 betűvel kifejezhető (SH*T) megint beindul az emo dömping csak az akkori 30-40 éves korosztályban az lesz aztán az EPIC

iteq47
iteq47
2010. okt. 26. 13:25
#4

nemtudom hogy honnan jöttek a blizzard emberei. valami űrlények lehetnek...:D

Kange
Kange
2010. okt. 26. 8:50
#3

Fantasztikus! Csodálatos! Hurrá! Jajjdejó! Tiszta izgalom!

No, megpróbálom gyorsan kitörölni a fejemből ezt a cikket...

Malaky
Malaky
2010. okt. 26. 8:41
#2

Kiskoller azért nem ennyire drasztikus a változás. Tény, hogy picit könyebb és Casual barátabb lett a WoW de a HC Playerek is megtalálják a kedvükre való elfoglaltságot WoW-ban a HC Raidekkel amik akárki akármit mond sosem voltak könnyűek. Az pedig, hogy az intsákat rövidítik vagy közel az instához épbredhetsz halál után pont azokat a pici apró hibákat küszöböli amiktől nagyon sokan idegbajt kaptunk szerintem hisz 1 WC vagy ST run után elment az instáktól a kedvem míg így könnyedén ha van egy laza fél órám csak belogg, Find Group, és egy gyors darálás. Én nagyon várom a kieget s sokan vannak ezzel még így.

kiskoller
kiskoller
2010. okt. 26. 8:29
#1

na pont ez nem szeretem a wowot. semmi kihivás az instákban... bárcsak visszahoznák a vanilla wow fílinget...

Vissza az oldal tetejére