A Blizzard hagyományos banzájának idei kiadása, a BlizzCon 2017 ma este kezdődik, a nyitóceremónia a mi időzónánk szerint este hétkor indul, az események két napon át zajlanak majd. Természetesen beszámolunk mindenről, ami érdekes, lássuk most, hogy előzetesen mire számíthatunk!

Az Overwatch-csal kapcsolatban nem igazán találkozhattunk szivárogtatásokkal a BlizzCon kapcsán, de Ana, Sombra, Orisa és Doomfist négy hónapra követték egymást, ami alapján valószínűsíthető, hogy bemutatják majd a 26. hőst – ha tényleg így lesz, még ebben a hónapban megérkezhet a játékba is.

A Hearthstone esetében biztos, hogy lehull a fátyol az új kiegészítőről, de egyelőre nincs túl sok információ a részletekről. Annyit tudunk, hogy az egyik érkező legendás lap Marin the Fox lesz – mivel ő eléggé kalózos megjelenéssel rendelkezik, ez akár arra is utalhat, hogy valami hasonló téma körül forog majd a kiegészítő, és ez még egyes WoW-pletykákkal is egybeesne (Kul Tiras, lásd lejjebb).

A StarCrafttal kapcsolatban valószínűleg nem igazán várható semmi izgalmas, a StarCraft Remastered megjelenésével tudjuk, hogy a régi csapat nem készül bejelentéssel. Matt Sherman ugyanakkor elmondta, hogy a panel számos témával foglakozik majd.

Van rá esély, hogy megtudunk valamit a World of Warcraft következő kiegészítőjéről. Egyes találgatások szerint Jaina Proudmoore és Kul Tiras, a kalózváros lesz majd a középpontjában – ez utóbbi Jaina apjának uralma alatt áll. Arra viszont nem nagyon számít senki, hogy esetleg szóba kerül a Warcraft RTS-sorozat folytatása, vagy a Warcraft 3 Remastered, részben Sherman imént linkelt bejegyzésére alapozva.

A Heroes of the Storm szinte biztosan kap új hősöket és térképeket, de a panel leírása alapján akár valami komolyabb tartalomról is szó eshet a játékkal kapcsolatban.

Ami a Diablot illeti, a Blizzard előre közölte, hogy nem lesz semmilyen bejelentés, néhány kisebb panel foglalkozik majd csupán a játékkal.

A BlizzCon 2017 teljes programját megtaláljátok ITT, virtuális jeggyel akár a honlapon is követhetitek az eseményeket (a megnyitóhoz nem kell jegy). Az e-sport közvetítéseket ingyenesen nézhetjük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére