BEMUTATTA NEGYEDIK 108 MPIXELES SZENZORÁT A SAMSUNG

A vállalat nagyon soka tesz azért, hogy ezt az egységet minél magasabb szintre fejlessze, és most is sikerült a lécet fentebb tenni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. jan. 19. 8:47
Bemutatta negyedik 108 MPixeles szenzorát a Samsung

A Samsung eredetileg a Xioamival kollaborációban alkotta meg a világ első 108 megapixeles szenzorát még 2019-ben, és bár már lassan második éve, hogy velünk van ez a technológia, továbbra is rengeteg kritika ér. Nincs is más gyártó, aki létrehozott volna ilyen képérzékelőt, a Samsung viszont sorban már a negyedik változatot tette le az asztalra.

Az első egység az ISOCELL Bright HMX volt, ami eleve a Xiaomi mobiljaiban debütált, és azóta is jellemzően azokban van használatba véve. Ezt követte az ISOCELL Bright HM1, ami a Galaxy S20 Ultrában debütált, majd jött az ISOCELL HM2 (Bright jelző nélkül), és most pedig már az ISOCELL HM3 egységgel ismerkedhetünk meg. De mit adtak nekünk az eddigi szenzorgenerációk?

Az első 108 MPixeles egység Tetracell technológiával üzemelt, négyesével tudta a pixeleket összevonni, így legjobb esetben 1,6 mikronos pixelméretet érhetett el 27 MPixel mellett. A HM1-nél már a Nonapixel eljárás került bevetésre, ahol kilenc pixelt von össze a szenzor, így 2,4 mikronos képpontméretet tud produkálni 12 megapixeles fotóknál. A HM2 pedig kisebb lett, a korábbi 1/1,33 colosról összement 1/1,52 hüvelykesre „hála” a 0,7 mikronos egyedi pixelméretnek, így itt 2,1 mikron lehet az elérhető legnagyobb pixelméret.

Galéria megnyitása

A Samsung a 108 MPixeles ISOCELL HM3 esetében szerencsére visszatért a nagyobb képpontokhoz, ami azt jelenti, hogy a szenzor 1/1,33 hüvelykes, mint az első két generációnál. Ez a prémium vonal, az ISOCELL HM2 pedig a költséghatékonyabb készülékek számára lett megalkotva. A vállalat természetesen megtartotta a Nonapixel technológiát, ami azt jelenti, hogy 3x3 pixelt képes összevonni, hogy növelje az érzékenységét. Alapjáraton ennél a szenzornál 0,8 mikron a pixelek mérete, összevonással pedig ez 2,4 mikronra növekedik 12 MPixeles képek mellett.

Galéria megnyitása

Újítás itt, hogy bevezetésre került a Super PD Plus automatikus fókuszálási eljárás. Ennél a megszokott PDAF kialakításhoz a vállalat hozzáadott egy mikrolencsés réteget, ami több szempontból is hatékonyabbá varázsolja a technológiát. A legfontosabb it, hogy a pontosság nagyjából 50 százalékkal jobb lesz, és állítólag rossz fényviszonyok esetén is optimális eredményről fog gondoskodni. Lényeges az is, hogy a követő autofókusz jobban tudja majd tenni a dolgát, így a videók kellemesebb élményt nyújthatnak.

Amikor nehezek a fényviszonyok, például sok a sötét rész, de a világosból is akad bőven, akkor jól fog jönni az új Smart ISO Pro. Ebben az esetben egy HDR fotó már úgy fog kinézni, hogy különböző ISO beállítású képek is lesznek az összedolgozásra kerülő kockák között, ennek köszönhetően pedig alacsonyabb szintre szorítható a zaj.

Galéria megnyitása

Támogatott már itt a 12 bites színmélység is, ami azt jelenti, hogy 64-szer több árnyalatot képes megörökíteni, mint egy HDR képes 10 bites érzékelő. Nagyjából 68 milliárd színárnyalatról beszélgetünk már ezen a szinten.

Sorozatképet a teljes, 108 megapixeles felbontást kihasználva másodpercenként 10 fotó megörökítésével tud az egység, viszont amennyiben elég a 12 MPixeles felbontás, lényegesen jobb lesz a helyzet. Ilyenkor már 90 felvételt hozhat létre egyetlen másodperc alatt, ami egészen elképesztő – persze ezt az adott készülék minden más komponensének is le kellene követnie, ez pedig élesben nem biztos, hogy menni fog.

Galéria megnyitása

Videózásnál továbbra is 8K Ultra HD minőség jelenti a maximumot 30 FPS-es módban, viszont itt is történt némi előrelépés más szempontból. A tervezők úgy tudták a terméket átalakítani, hogy 6,5 százalékkal kisebb fogyasztása lesz már magának a szenzornak a videózás folyamata közben. 4K Ultra HD-ben egyébként már elérhető lenne a 120 FPS, Full HD esetén pedig 240 FPS-sel kecsegtet az érzékelő.

Galéria megnyitása

Összességében a Samsung most először nem nyúlt hozzá komolyabban a 108 megapixeles szenzornak a szerkezetéhez (az ISOCELL Plus kialakítás is maradt), hanem mondhatni a finomhangolásra törekedett. Ebből kiindulva a korábbi részletességen valószínűleg nem lesz komoly javulás, viszont bizonyos körülmények között a funkcionális változtatásoknak hála lényegesen jobban teljesíthet majd, mint a közvetlen elődjének tekinthető ISOCELL Bright HM1.

A Samsung a Galaxy S21 Ultra okostelefonnál már ezt a szenzort alkalmazza, szóval nem kérdéses, hogy hol debütál a friss fejlesztés. A vállalat talán más mobilokban is felhasználja majd ezt, ilyen információkat viszont egyelőre nem osztott meg.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére