BEMUTATKOZOTT A MI BAND 3

A Xiaomi új fitnesz karkötője a bevált recept alapján készült, de több ponton is előrelépést hoz, miközben az ajánlott fogyasztói ár az előző modell árszintjén marad.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. máj. 31. 15:00
Bemutatkozott a Mi Band 3

A Xiaomi 2 éve mutatta be a Mi Band 2-t, és a vállalat akkora sikert ért el a kiegészítővel, hogy folyamatosan ott van még most is a viselhető eszközök piacának élmezőnyében az Apple-lel harcot vívva az első helyért. Most befutott a Mi Band 3, ami egy teljesen új termék lett egyebek mellett nagyobb kijelzővel és jobb vízállósággal.

Galéria megnyitása

A frissen leleplezett készülék esetében először minden bizonnyal az tűnik majd fel az érdeklődőknek, hogy ez már nem sík felületű, hanem szépen domborodik, és egy kicsit nagyobb lett. A megjelenítő 0,78 hüvelykes, és ezúttal is OLED technológiát alkalmaz a panel, a felbontása pedig 128 x 80 képpontos. Elvileg jó a karcállósága a Mi Band 3 felületének, ami el is kél, hiszen erre már nem lehet majd védőfóliát tenni, míg a Mi Band 2-nél ennek semmi akadálya nem volt. A korábbi különleges érintőgomb eltűnt, és a helyére egy besüllyedés került, amit szintén csak meg kell majd érintenie a felhasználónak, szóval nem klasszikus nyomógombbal kell kezelni a terméket.

Galéria megnyitása

A Mi Band 3 funkcionalitása is fejlődött, a pontos idő, a lépésszám, a pillanatnyi pulzus és az aktivitás mellett itt már megjelent az időjárással kapcsolatos információ közlése is. De ami az igazán nagy pozitívum, hogy az érdesítéseket is képes megjeleníteni az eszköz. Az üzenetek szövege is olvasható lesz rajta és a hívószámot is kiírja, a hívásokat pedig egy hosszú érintéssel rögtön el is lehet majd utasítani ha szükséges. A pulzusmérésre hasonló szenzort használ az új készüléknél a Xiaomi, mint korábban, de a különböző érzékelőkhöz kapcsolódó algoritmusokon dolgozott a vállalat annak érdekében, hogy még pontosabb eredményekkel szolgáljanak. Ebből kifolyólag a szerkezet hatékonyabban tudja majd felismerni a mozgásformákat, valamint az alvási tevékenységet is.

Galéria megnyitása

A Mi Band 3 alapvetően csak Bluetooth 4.2 modullal szolgál majd, ami az okostelefonnal való kapcsolatteremtésre szolgál, azonban opcionálisan számolni lehet egy NFC chippel felvértezett modellel. A szerkezettel ilyen formán már lehet majd fizetni és akár beléptetésnél is munkára fogható majd – de persze az NFC-nek lesz némi felára is. A Mi Band 2 egészen jól bírta a vizet, a Mi Band 3 viszont már vízisportok mellett is minden gond nélkül használható lesz, ugyanis 5 ATM nyomást képes elviselni, ami nagyjából 50 méteres vízmélységet jelent.

Az újdonság fekete, narancssárga és kék szíjjal lesz elérhető gyárilag, de persze egyszerűen lehet majd ezt a részt cserélni, és minden bizonnyal hamarosan igazán széles választék állhat rendelkezésre ilyen szilikon pántokból. Nagyon könnyű a kiegészítő, mindössze 20 grammot nyom az a szíjával együtt, így nem lesz zavaró az egész napos viselete. Az akkumulátor 110 milliamperes kapacitású lett, ami 50%-os előrelépés, de mivel a vas fogyasztása is növekedett, így ez csak az üzemidő szinten tartásra elég. A lítium-polimer telep 20 napig szolgálhatja majd ki egyetlen töltést követően az eszközt.

Galéria megnyitása

A Xiaomi Mi Band 2 jó képességekkel bírt, de az igazán nagy sikert az árának köszönhette. Szerencsére a Mi Band 3 sem okoz csalódást ezen a téren, ugyanis a viselhető kiegészítő 170 jüantól indul Kínában, ami átszámítva pillanatnyilag 26 dolláros összegnek felel meg. Az eszköz a vállalat hazájában június 5-én fog megjelenni. Az NFC chipes változat egy kicsit drágább lesz, és sokat kell rá várni. Ez a modell nagyjából 31 dollár körüli áron fog befutni, de csak szeptemberben tűnik majd fel a boltok polcain.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zseko
zseko
2018. jún. 9. 22:31
#4

"miközben az ajánlott fogyasztói ár az előző modell árszintjén marad."
"a viselhető kiegészítő 170 jüantól indul Kínában, ami átszámítva pillanatnyilag 26 dolláros összegnek felel meg."
Ennek ellenére igencsak 5x-ös áron indult (mondjuk amelyik marha ennyiért megveszi az meg is érdemli), persze jelenleg már 'csak' alig valamivel több mint 40 dollár.

"A Mi Band 2 egészen jól bírta a vizet, a Mi Band 3 viszont már vízisportok mellett is minden gond nélkül használható lesz"
Nem tudom kinek mi számít vízisportnak. Tavaly mikor megvettem a 2-est, nyáron a balatonban teszteltem, masszívan 40 percig volt egyhuzomban a víz alatt strandolás közben.

TheEngineer
TheEngineer
2018. jún. 4. 4:23
#3

"...érdesítéseket is képes megjeleníteni az eszköz."
Jó kis funkció ez excentercsiszoló mellé is! :)

kean
kean
2018. jún. 1. 23:22
#2

Neked semmi sem jó :P Én egy Miband 2-t nyúzok már 1 éve és a 3rd party appal elég használható, de nem az igazi, pl nem szereti a magyar karaktereket így az üzenetek kicsit értelmetlenek. Ha megjelenik az NFCs verziót, azt tuti megveszem, mert a nagyon hiányzik az A1-es telómból

punchman
punchman
2018. jún. 5. 23:33

Én megvárnám a teszteket. Jól hangzik az NFC, de ki tudja hogy lesz implementálva, és mire lesz jó.

punchman
punchman
2018. máj. 31. 17:47
#1

Tehát összegezzük:
"ez már nem sík felületű, hanem szépen domborodik"
Azaz jól be tud csillanni a napfény, ami mindig öröm. De legalább karcolódik, és akkor már nem csillog annyira.
"egy kicsit nagyobb lett"
Ezt nem tudom pozitív változásnak megélni egy olyan eszköznél, amit 24/7 visel az ember. Nem tudom ki fog-e fordulni a szíjból. Gondolom ezt már felülről kell betenni a szíjba.
"A megjelenítő 0,78 hüvelykes"
Ez nagyon jó, de az előd is használható, és lenne még bőven hely a tetején. Ezért felesleges volt átdizájnolni.
"érintőgomb eltűnt, és a helyére egy besüllyedés került"
Ennek nehéz örülni, mert biztosan romlik valamit az érzékenység, és korábban legalább a nyomásélmény egyértelműbb volt. A Miband 1 után lehetett a 2 gombját értékelni. Koszt is jobban vonzza gondolom.
"megjelent az időjárással kapcsolatos információ közlése is"
A funkció, ami sosem hiányzott, sose fog. Mivel általában nem változik olyan gyakran, hogy rá akarjon pillantani az ember amikor nincs kéznél a telefon. Ha pedig szabad térben van, érzékeli az ember folyamatosan a lényeget. Ha meg jön a vihar, pusholja a telefonos app át a riasztást (Igen, ez is működik Miband2-n már)
"Az üzenetek szövege is olvasható lesz rajta és a hívószámot is kiírja, a hívásokat pedig egy hosszú érintéssel rögtön el is lehet majd utasítani ha szükséges."
Nahát, ez mind olyan funkció ami elérhető a Miband2-n is. Sőt, a nevét is átküldi a hívónak.
"A pulzusmérésre hasonló szenzort használ az új készüléknél a Xiaomi, mint korábban, de a különböző érzékelőkhöz kapcsolódó algoritmusokon dolgozott a vállalat annak érdekében, hogy még pontosabb eredményekkel szolgáljanak"
Jófej dolog nem frissíteni a régi hardveren ugyanezen algoritmusokat. Jobbat akarsz? Vedd meg az újat. Ugyanaz. Csak jobban működik.
"a szerkezet hatékonyabban tudja majd felismerni a mozgásformákat, valamint az alvási tevékenységet is."
A lépésszámlálás ok, de az alvás eddig is szenzoradatok elemzésén múlt, amit a telefonos szoftver végez. A jobb szoftverek most is elég pontosak. Hacsak a HW nem fejlődött, nem tudom miben lesz jobb.
"a Mi Band 3 viszont már vízisportok mellett is minden gond nélkül használható lesz"
Láttam már Miband2-t egy tál vízben főni, és bírta. Nem biztos hogy a minősítésen kívül jobb irányba változik a Miband3.
"Az akkumulátor 110 milliamperes kapacitású lett"
Ez pozitív. Amíg nem robban a szaunában, addig mindenképpen az.
"opcionálisan számolni lehet egy NFC chippel felvértezett modellel"
Én inkább szoftver oldalon fejleszteném. Lenne mit. A gombot is lehetne több mindenre használni, akár mintafelismeréssel. Találkoztam gagyibb eszközökkel, amiknél a multimédia vezérlés, vagy kamera távirányítás kifogástalanul működött.

punchman
punchman
2018. jún. 10. 23:15

Valószínűleg is-is. Így lett megtervezve. Ha a Miband párosítva van, szét kell választani, hogy máshol újra párosítani lehessen. Ez gondolom feature-nek készült. Jelenleg annyira integrálva van a folyamat a Xiaomi rendszereiben, hogy nem annyiból állna a folyamat, hogy átírják picit a MiFitet. Valószínűleg biztonsági megfontolások vezettek (részben) ehhez a megoldáshoz. A lényeg, hogy mélyebben bele kéne nyúlni a rendszer működésébe, és nem tesz lépést ebbe az irányba a Xiaomi. Pedig fittness funkciók szempontjából az lenne az ideális, hogy több készüléked van, és épp a feladathoz ideálist viselheted, a szoftver pedig automatikusan kiválasztja az aktív eszközt, majd összefűzi az adatokat egy helyre. Tehát egy pici készüléket használsz alvásra, egy robusztusabbat sportra, és egy elegánsabbat hétköznapokra. Az viszont igazán kellemetlen, hogy folyton növekednek méretben, és a kisebb eszközöket nem fejlesztik, vagy szoftveresen vissza is butítják.

Vissza az oldal tetejére