BEMUTATKOZOTT A COLOROS 12 AZ ANDROID 12 ALAPJÁT FELHASZNÁLVA

Az új ColorOS már a korábbi OnePlus mobilokat is célba veszi, és az Oppo frissítési listával is előállt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. szept. 20. 15:15
Bemutatkozott a ColorOS 12 az Android 12 alapját felhasználva

Az Oppo nagyon szeretne globálisan tovább növekedni, és éppen ezért készen áll arra, hogy a szoftvertámogatás szempontjából is szintet lépjen. Ennek az első mozzanataként pedig most bejelentette a ColorOS 12 felületet, és kiadott egy frissítési listát, ami igencsak népes.

A szakemberek az Oppo berkeiben a lehető legjobb felhasználói élményt szeretnék nyújtani a ColorOS 12-vel, a legújabb okostechnológiákat alkalmaznák, miközben új dizájnt is felvonultatnak. Fejlettebb biztonságot is nyújt a következő generációs rendszer, és az adatvédelemre is nagyobb hangsúlyt helyez.

A ColorOS 12 immáron teljesen új ikonkészlettel fog szolgálni, amik szellősebb megjelenést és kellemesebb látványt fognak biztosítani. Keretmentes dizájn felé mozdult el az Oppo, így nem érdemes erős kontúrokra számítani, inkább az egész felület jobb egységet fog sugározni. Az Android 12 jellegzetes friss dizájnját nem igazán veszi át a ColorOS, viszont a színekre itt is nagyobb hangsúly helyeződik majd. Az ikonok színei alapján gyorsabban lehet majd tájékozódni a jövőben.

Galéria megnyitása

Az applikációk rácsos elrendezése jobban fog alkalmazkodni a különböző képméretekhez, jó lesz az átmentes a kisebb nagyobb felületek között. Ez már talán azért szükséges, mert készíti elő az Oppo a hajtogatható okostelefonjának a terepet. De arról is voltak hírek, hogy jön a cég táblagépe, ott is jól fog ez jönni. És bevezetésre kerülnek a gyorsnézeti kártyák a felületen, amik sűrűn használatos funkciók azonnali elérésére nyújtanak majd módot. Speciális kereső, szállítási információ, IoT kiegészítő adatai és sok más dolog kerülhet itt képbe.

Az új Quantum Animation Engine 3.0 a Color OS 12-ben nagyon sok finom fejlesztést hoz majd az animációk, grafikus elem mozgások szintjén. Tisztábbak lesznek az áttűnések, a görgetéskor a visszarúgások dinamikusabbnak fognak hatni, és így tovább.

Az Oppo is kiveszi már a részét a hangulatjelek kavalkádjából, jön az Omoji. Az Omoji egy digitális avatar, ami a felhasználókhoz igazodik vidám grafikus figurákat használva. Ezt a készülék magától létre tudja hozni a kamerára támaszkodva, és olyan egyedi figurát tud létrehozni, ami 20 ezer kulcspontot figyelve születik meg az algoritmus révén. Az élethű digitális avatarok valóságosan mozognak majd, és ezeket mindenki magának testre is szabhatja rengetegféle módon.

Galéria megnyitása

Az osztott képernyőt továbbgondolja a vállalat, lesznek már itt szabadon mozgatható lebegő ablakok is. Különböző gesztusokkal az ember eldöntheti, hogy milyen módon szeretne látni egyszerre kettő appot. Egy-egy mozdulattal lehet dönteni a lebegő ablakos használatról vagy a két részre osztásról. Az ablakot méretezni is lehet majd és pofonegyszerű lesz kitenni teljes képre – de akár bezárni is.

Jön a Sidebar 2.0, ami már helyzettől függően próbál majd olyan lehetőségeket nyújtani, amikre éppen szükség lehet. Amikor idegennyelvű videót néz az ember, akkor elérhető lehet egy pillanat alatt a valós idejű fordító, zenehallgatásnál előcsalható a dalfelismerő, vásárláskor pedig segíthet árak összehasonlításában.

Galéria megnyitása

Egyre nagyobb divat az eszközök közötti kollaborációnak a hangsúlyozása és ennek a területnek a fejlesztése, az Oppo nyit ebbe az irányba is a ColorOS 12-vel. PC és mobil között nagyon egyszerűen létre lehet majd hozni összeköttetést, nem lesz szükség itt vezetékes kapcsolatra sem, kábelmentesen szinkronba hozhatóak a különböző készülékek. Fogd és vidd mechanizmussal lehet majd fájlokat mozgatni az eszközök között, és extrém gyors átvitelről beszél az Oppo. Megosztott vágólap is lesz, dokumentumokat pedig közvetlenül a telefonról lehet majd számítógépen szerkeszteni, még a képernyőmentés megosztása is menni fog.

Galéria megnyitása

Az AI Self-Smooth Engine 2.0 fejlesztés a készülék működését optimalizálja majd, így kisebb lesz a memóriahasználat 30 százalékkal, a háttérben elégedett energia pedig 20%-kal csökken. Az üzemidő 10 százalékkal lehet hosszabb átlagosan. A háttértár írási és olvasási műveletek során kevsebb mint 5% degradációt mutathat idővel, 36 hónap alatt mindössze 2,75%-os lassulás jöhet össze.

Galéria megnyitása

A ColorOS 12-nél az Oppo a lehető legjobb biztonságot szeretné nyújtani, ezért az Android 12 biztonsági fejlesztéseit próbálja a legtöbb fronton integrálni a saját környezetébe. Lesznek már értesítési sávban megjelenő indikátorok arra, ha valami használja a kamerát vagy a mikrofont a háttérben, és figyelmeztet, mikor hozzá szeretne férni egy szoftver a vágólaphoz. Ha pedig egy fényképet megoszt az ember, akkor a személyes információkat elrejti a rendszer az EXIF információs lapról.

Kínában elsőként az Oppo Find X3 széria és a OnePlus 9 sorozat fog először frissülni. És összesen több mint 50 okostelefonra biztosítja majd teljesen transzparens módon az Android 12-t és a ColorOS 12-t az vállalat. A OnePlusok és a Find modellek mellett frissítésben részesülnek az elmúlt években megjelent Reno, valamint K és A betűjelölésű masinák is.

A béta kiadást az alábbi időrendben fogják az okostelefonok megkapni:

2021 októberében:

  • Find X3 Pro
  • Find X3 Pro Exploration Edition
  • Find X3
  • OnePlus 9 Pro 5G
  • OnePlus 9 5G

2021 novemberében:

  • Find X2 Pro Automobili Lamborghini Edition
  • Find X2 Pro
  • Find X2
  • Reno6 Pro+ 5G
  • Reno6 Pro 5G
  • Reno6 5G

2021 decemberében:

  • Ace2
  • Reno5 Pro+ 5G
  • Reno5 Pro 5G
  • Reno5 5G
  • Reno5 K 5G
  • K9 5G
  • A95 5G
  • A93 5G

2022 első felében:

  • OnePlus 9R 5G
  • OnePlus 8T
  • OnePlus 8 Pro
  • OnePlus 8
  • OnePlus 7T Pro
  • OnePlus 7T
  • OnePlus 7 Pro
  • OnePlus 7
  • Reno4 Pro 5G
  • Reno4 5G
  • Reno4 SE 5G
  • Reno3 Pro 5G
  • Reno3 Vitality Edition
  • Reno3 5G
  • Reno Ace
  • Reno 10X Zoom Edition
  • K9 Pro 5G
  • K7
  • K7x
  • A93s 5G
  • A92s 5G
  • A72 5G
  • A55 5G
  • A53 5G

Ezek mind a kínai megjelenéssel kapcsolatos információk, arról nem esett szó egyelőre, hogy globális fronton mi lesz a helyzet a ColorOS-sel. Eleve a OnePlus okostelefonoknál például mindenképpen érdekes lesz a helyzet, mivel azok elvileg nemzetközi fronton maradni fognak az OxygenOS mellett. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére