Nemrégiben, amikor felröppent az első pletyka azzal kapcsolatban, hogy rövidesen érkeznek az Nvidia első olyan videokártyái, amelyek az elsőgenerációs Maxwell architektúrára alapoznak, sokan meglepődtek – köztük mi is. A meglepődés oka az volt, hogy felsőkategóriás helyett középkategóriás újdonságokon mutatkozik be az új architektúra, amelyek ráadásul nem is a GeForce 800-as, hanem a GeForce 700-as sorozatot erősítik. A meglepetést tovább fokozta az a tény is, hogy a pletykák 28 nm-es gyártástechnológiáról szóltak, azaz a Maxwell alapú megoldások ugyanazzal a gyártástechnológiával készülnek, mint Kepler alapú elődeik.
Ma végre eljött az idő, hogy hivatalosan is lehulljon a lepel az első Maxwell alapú megoldásokról, amelyek a GeForce GTX 750-es sorozatot erősítik. Az egyik videokártya a GeForce GTX 750 Ti, a másik pedig a GeForce GTX 750-es típusjelzést viseli, közös tulajdonságuk pedig az, hogy mindketten ugyanarra a Maxwell alapú grafikus processzorra épülnek, amelynek blokkvázlata az alábbi képen látható.
Balra a GPU blokkvázlata, jobbra pedig az SM tömb blokkvázlata látható. A képek nagyíthatóak!Persze a két modell között vannak különbségek – ezekről az alábbiakban rántjuk le a leplet.
GeForce GTX 750 Ti
A Maxwell alapú újdonság az új architektúra jóvoltából kétszer jobb sebesség/watt aránnyal rendelkezik, mint elődje, a GeForce GTX 650 Ti, azaz energiahatékonysága kétszer jobb, mint elődjéé. Ha a terméket a GeForce GTX 550 Ti-vel vetjük össze, azt láthatjuk, hogy az energiahatékonyság a négy évvel ezelőtti modellhez képest megnégyszereződött. Impresszív adat.
A 28 nm-es csíkszélességgel készülő GM107-es grafikus processzorra alapozó GeForce GTX 750 Ti meglehetősen kompakt kivitelben érkezik, ám esetében kifejezetten igaz az a mondás: "Kicsi a bors, de erős!".
A GM107-es GPU ennél a modellnél 640 CUDA maggal rendelkezik, amelyek 1020 MHz-es alap-, illetve 1085 MHz-es Boost órajelen ketyegnek. Az Nvidia állítása szerint a GPU órajele könnyedén emelhető: akár az 1250 MHz-es érték elérése sem lehetetlen. A GM107-es GPU 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódik a GDDR5-ös fedélzeti memóriához, amelyből az adott AIB partner választásától függően 1 GB-nyi vagy 2 GB-nyi állhat rendelkezésére. Memóriakapacitás ide vagy oda, az effektív memória-órajel mindkét esetben 5,4 GHz-es értéket képvisel.
A PCI Express 3.0 x16-os csatolófelületet használó GeForce GTX 750 Ti TDP-je mindössze 60 watt, így külön PCI Express tápkábel alkalmazását sem követeli meg, hiszen áramellátását a PCI Express 3.0 x16-os slot kényelmesen megoldja.
A Maxwell architektúrára épülő GPU továbbfejlesztett NVENC blokkal érkezik, amely elődeinél jobb teljesítményt biztosít, így a ShadowPlay szolgáltatás is zökkenőmentesebben fut. A ShadowPlay mellett természetesen GameStream támogatás is rendelkezésre áll, ami az Nvidia Shield tulajdonosok számára lehet jó hír.
Az új videokártya normál magasságú, de félhosszú kivitelben érkezik, a GPU hűtéséről pedig egy apró aktív videokártya hűtő gondoskodik, legalábbis a referencia modellen. Mivel a referencia NYÁK lap csak 145 milliméter hosszú, így az újdonság kényelmesen elfér a kompakt asztali számítógépekben. A videó kimenetek között alap esetben két dual-link DVI és egy mini-HDMI port sorakozik, de opcionálisan DisplayPort 1.2-es videó kimenettel is felvértezhető a termék. A döntés minden esetben az adott AIB partneren múlik.
Az új videokártyával kapcsolatban további részletek friss, ropogós cikkünkből tudhatóak meg, amely a termék teljesítményéről is lerántja a leplet. Erre tessék!
Érkezik a GeForce GTX 750 is
A másik újdonság, amely Maxwell alapú GM107-es GPU-ra támaszkodik, nem túl meglepő módon a GeForce GTX 750 nevet kapta. Ez a videokártya már csak 512 CUDA maggal gazdálkodik, viszont a GPU a GeForce GTX 750 Ti-hez hasonlóan szintén 1020 MHz-es alap-, illetve 1085 MHz-es Boost órajelen üzemel. A fedélzeti memória ennél a modellnél is 128-bites adatsín végén lóg, mennyisége azonban már csak 1 GB lehet. Az effektív órajel ebben az esetben 5,4 GHz helyett már csak 5 GHz.
A karcsúsításoknak köszönhetően a GeForce GTX 750 TDP-je még alacsonyabban, 55 watton helyezkedik el. A videó kimenetek között a két dual-link DVI port mellett ezúttal is egy mini-HDMI port tűnik fel, de opcionálisan természetesen DisplayPort 2.0-es videó kimenet alkalmazására is van mód.
A PCI Express 3.0 x16-os slotba illeszkedő GeForce GTX 750-es modell az AMD Radeon R7 260-as videokártyája ellen száll harcba, amely 95 wattos TDP-vel rendelkezik.
Az új videokártyák hamarosan feltűnnek kereskedelmi forgalomban. Az egyes gyártók kínálatát hamarosan szemügyre vesszük és szokás szerint be is mutatjuk. A kártyák ajánlott végfelhasználói ára 34.990 (GTX750) és 43.990 (GTX750Ti) forint lesz.