Shop menü

BEJELENTETTE A VW AZ ELÉRHETŐ VILLANYAUTÓJÁT, ÉS JÖN MÉG OLCSÓBB MODELL IS

A Volkswagen a Tesla előtt állna elő olyan elektromos személyautóval, ami nagy hatótávval rendelkezik és széles közönség számára megfizethető.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Bejelentette a VW az elérhető villanyautóját, és jön még olcsóbb modell is

Az elmúlt években a villanyautózás felpörgött, olyannyira, hogy igazából a kormányoknak köszönhetően az is kezd láthatóvá válni, hogy mikor fog teljes egészében kihalni a belsőégésű motor az új autókból. Ugyanakkor megfizethető villanyautó továbbra sem készült nagy hatótávval.

A Tesla már többször beszélt arról az évek során, hogy megfizethető elektromos járművel fog előrukkolni. Az első tervek szerint a Model 3 lett volna ez, de a cégnek nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy az előzetesen elképzelte, így képtelenek voltak tartósan bevinni a jármű árát 30 ezer dollár/euró alá. Azóta Elon Musk újra bejelentette, hogy jön a nép-Tesla, de ennek kapcsán egyelőre részleteket nem tudunk, csak annyi biztos, hogy kisebb lesz, mint a Model 3 vagy a Model Y. A Volkswagen viszont lépett, és bejelentette a saját villanyos népautóját.

Galéria megnyitása

Sok pletyka volt az utóbbi időben arról, hogy a vállalat a Golf nevet használva állhat majd elő a széles közönségnek szánt négykerekűvel, de végül nem így alakult, ID. 2allra keresztelte ezt a modellt a vállalat. Egyelőre azonban hozzá kell tenni, hogy még csak koncepcióról beszélhetünk. Az ID. 2all neve egy szójátékot ad ki, „ID to all”. A végleges autónál nem lenne meglepő, ha az all már elmaradna a névből, de az mindegy is hogy hívják, a lényeg az, hogy 25 ezer euróba kerülne alapáron a VW elképzelése szerint.

Azt már megnézhetjük, hogy néz majd ki az autó, mert vannak róla képek, de figyelembe kell venni, hogy koncepcióról van szó, így a végeredmény valamelyest eltérő lehet, az alapáras autó pedig mindenképpen szerényebb küllemet ölthet. Az ID. 2all formájában könnyen bele lehet látni a Golfot, de inkább a Polo irányába fog kacsintgatni a külső méret szempontból. Nagyjából 4050 milliméter hosszú lesz, ami kb. kiad egy Polót, de a tengelytávja már jobb, 2600 milliméter körül alakul, így tágasabb érzést nyújthat. A VW azt mondta, hogy akkora, mint egy Polo, de olyan tágas, mint egy Golf.

Galéria megnyitása

Egy hatchback formát kapunk, nem szedán lesz, és nem is SUV-nak készül. A koncepció négyajtós, az első ajtó hagyományos kilincsekkel rendelkezik, a hátsónál viszont már rejtett a fogantyú, és eleve nagyon kicsinek tűnik ez az ajtó. A forma letisztult, és belül is ugyanez igaz rá. Az ID. 2all koncepcióban csak két képernyőből áll a műszerfal, semmi több nincs benne, és igazából a VW logó nélkül valószínűleg mindenki arra tippelne, hogy egy Tesla belterét látja. A nagyobb képernyő 12,9 colos lesz.

Galéria megnyitása

Az ID. 2all MEB Entry platformra épül, ami értelemszerűen az MEB-nek egy olcsósított, költséghatékonyságra kihegyezett variánsa lesz. Most még ez sincs kész. Elsőkerekes hajtással kell itt számolni, és egészen biztos, hogy elől nem lesz csomagtartója az autónak. Egy motor lesz elől, 166 kW-os teljesítménnyel, és 7 mp alatt fog 100 km/h-s tempóra gyorsulni, 160 km/h-nál pedig nem haladhat majd gyorsabban.

A lámpatestek LED-esek, és egészen látványosak is, a VW embléma is képes világítani a koncepció esetében, de az egészen biztos, hogy a sok fénynek jelentős része el fog tűnni a 25 eurós modellről, mire piacra kerül. A csomagtér állítólag hatalmas, 490 literes, és hátsóülések lenyitásával lehet majd bővíteni egészen 1330 literig. 20 colos kereken gurul az autó, szóval gumizni ebben a formában biztosan nem lenne olcsó, de az alapmodellen biztos, hogy kisebb lesz ez.

Galéria megnyitása

A VW elképzelése szerint a jármű képes lesz megtenni 450 kilométeres távolságot egy feltöltéssel, ideális körülmények között. Ez már mindenképpen egy elfogadható értéknek tekinthető. Ezt 58 kWh-s akkucsomaggal tervezi összehozni az ID. 2all, és készül majd belőle 38 kWh-s modell is, ezt lehet majd megkapni 25 ezer euróért cserébe, szóval ott azért egy fokkal kisebb hatótávra érdemes számítani. Az nem derült ki pontosan, hogy a kisebb akkupakkos autónál milyen hatótávot remél a VW. Tölteni akár 125 kW-tal is lehet majd a telepet, és 20 perc elég lesz ahhoz, hogy 10 százalékról 80%-ra lehessen feltölteni.

Galéria megnyitása

A következő években valószínűleg komoly harc alakul majd ki azért, hogy ki fogja először útnak indítani az elérhető árú villanyautóját. A VW bejelentésére a Tesla részvények egy pillanatra meg is inogtak, de ez nem tartott sokáig, a befektetők talán nem tartanak attól, hogy a németek képesek lennének ezt úgy megvalósítani, hogy profitáljanak is belőle. Az ugyanis tény, hogy most egyedül a Tesla képes kiemelkedő költséghatékonysággal villanyautót előállítani, ez pedig nagyjából elengedhetetlen ahhoz, hogy a népautót gazdaságosan össze lehessen hozni.

Galéria megnyitása

A VW bejelentése is kicsit hiábavaló volt most, mert bár mindez kétségtelenül jól hangzik, de a vállalat saját bevallása szerint 2026-ban indulhat majd az ID .2all gyártása. Az autógyártó azt is elhintette, hogy már dolgoznak a tervezők egy még olcsóbb modellen, ami minden bizonnyal az ID.1 lesz, és ennek az ára már 20 ezer eurós szintet fog megcélozni. Kisebb teljesítménnyel, kisebb méretben, vélhetően 38 kWh-s akkuval.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére