A Sony az idei évben is ott lesz a televíziók piacán, és nagyon széles termékpalettával készül. Több tucatnyi új tévéje kerül majd a boltokba a japán gyártónak, amelyek a tudásukat tekintve is rendkívül változatosak lesznek. És idén először már az új BRAVIA XR technológiáról is beszámolhatunk.
A BRAVIA XR készülékek a vállalat elmondása szerint kognitív intelligenciával rendelkező megoldások, és ezekben a lényeget a Cognitive Processor XR feldolgozó jelenti, ugyanis ez lesz képes gondoskodni az új lehetőségekről. A Sony elmondása alapján a kognitív intelligencia lényege az, hogy a kép teljes tartalmát elemzi a rendszer, és úgy próbál meg a tévé visszaadni minden részletet, hogy a felhasználó figyelme mindig a legfontosabb dolgokra irányuljon.
Leginkább a hang és a kép összhangjának a javításában lehet majd érzékelni ennek a fejlesztésnek az előnyét a hallottak alapján. Plusz a támogatott televíziók képesek lesznek térhangzást előállítani minden helyzetben, hogy a tartalomfogyasztás élménye jobb legyen. A Cognitive Processor XR minden korábbinál nagyobb számítási kapacitással bír, és ezáltal lesz képes kielégíteni az új fejlesztések hardveres igényeit.
A 2021 elején érkező televíziók között a MASTER Series Z9J 8K LED, a MASTER Series A90J és A80J OLED, valamint az X95J és az X90J 4K LED berendezések fogják szállítani az új BRAVIA XR támogatást. Ezek a készülékek már rendelkezni fognak a Sony BRAVIA Core szolgáltatással, ami az iparágban elsőként alkalmazza a Pure Stream technológiát, ez közel UHD BD-vel egyenértékű minőséget tud nyújtani 80 Mbps-os streaming mellett. És ezek a készülékek már egyaránt a Google TV kezelőfelületet fogják biztosítani, szóval a Sony nem tért le a korábban kitaposott ösvényről – hiszen a cég hosszú ideje alkalmazta az Android TV-t.
A készülékek rendelkeznek HDMI 2.1 csatlakozóval, és támogatják a szabványhoz tartozó összes lehetőséget, így például a 4K Ultra HD mellett elérhető 120 FPS-es megjelenítést és az eARC-ot is. A készülékek biztosítanak majd arra is lehetőséget, hogy vezeték nélküli hangszórókat csatlakoztassanak a rendszerhez a felhasználók, ha éppen arra lenne szükség. A BRAVIA XR keretében pedig biztosított lesz a Netflix kalibrált megjelenítési módja, valamint az IMAX Enhanced technológia is. Ezekkel igyekszik majd a legjobb nézői élményt átadni a Sony.
A Sony minden 2021-ben forgalomba kerülő televíziójáról elmondható már az, hogy teljes Dolby élményt próbálnak biztosítani azzal, hogy támogatják a Dolby Vision és a Dolby Atmos technológiákat egyaránt. Továbbá szintén közös jellemzője a készülékeknek, hogy biztosított az olyan digitális asszisztens szolgáltatások szupportja, mint az Amazon Alexa vagy a Google Assistant. Ezeknek köszönhetően a hangutasítások kezelése igazán sokoldalú lehet, és adott esetben az okosotthon is vezérelhető majd a tévéken keresztül.
A Sony kínálatában az abszolút csúcsot a MASTER Series Z9J jelenti majd. Itt LED tévéről beszélhetünk, nem OLED-ről, viszont 8K Ultra HD felbontással szolgálnak majd a panelek 85 és 75 colos képátlókat felvonultatva. Ezek a készülékek több olyan fejlesztést fognak nyújtani, amik a felbontás felskálázására szolgálnak, hogy a lehető legnagyobb részletességet tudják felmutatni. És adott körülmények között az X-Anti Reflection tükröződésmentes kialakítás is javítani fogja az élményt. És ezek a készülékek fejlett kalibrációs képességgel is rendelkeznek.
A MASTER Series A90J sorozat tagjai már csak 4K UHD minőséget biztosítanak, azonban ezek a készülékek már OLED technológiát használnak. Ezáltal itt a Sony extraként biztosítja még az XR OLED Contrast megoldást, ami extra kontraszt elérését teszi itt lehetővé. A vállalat legjobb idei OLED tévéi 55, 65 és 83 hüvelykes méretekben kerülnek majd a boltokba. És jobbára mindent támogatnak, amit a csúcskategóriás modellek. Érdekesség még a tartóállvány is, amit lehet állítani, és van hangprojektorhoz tervezett állása is (és ez egyébként a csúcsmodellnél is biztosított).
A Sony olcsóbb OLED szériája az A80J jelöléssel fut majd, de azért ezek sem lesznek fapados megoldások, sőt mi több, továbbra is biztosított az új BRAVIA XR megoldás is egyebek mellett, valamint az XR OLED Contrast eljárásról sem kell lemondani. A Sony minden OLED tévéjénél az Acoustic Surface Audio+ eljárást használja, így a képernyő biztosítja a hangot. Az A80J termékvonalon a Sony 77, 65 és 55 hüvelykes televíziókat dob majd piacra.
A vállalatnál a LED TV megoldások terén kiváló lehetőségekkel érkezik majd az X95J és az X90J termékcsalád is. Ezek szinte teljesen ugyanolyan lehetőségeket biztosítanak majd, csak részben eltérő méretekben. Az X95J modellek 65, 75 és 85 colosak lehetnek majd, míg a másik sorozatban 50,55, 65 és 75 hüvelykes képátlókkal lehet számolni. A BRAVIA XR mellett biztosított ezeknél a 4K LED tévéknél a Full Array LED világítás és az X-Anti Reflection kialakítás. A hangzás javítására pedig az Acoustic Multi-Audio eljárás törekedik.
Természetesen alacsonyabb tudású és árszintű televíziók is lesznek a 2021-es palettáján a gyártónak. Ezek a sorozatok az X85J és az X81J, valamint az X80J jelöléssel lesznek ellátva. És a Sony ezeknél a megoldásoknál is rendkívül széles méretválasztékkal szolgál. Az X85J modellek palettája 43-tól egészen 85 colig terjed, az X81J 75 colos kivitelben érhető majd el, az X80J pedig 43 és 65 hüvelyk közötti lefedést nyújt. Ezek a tévék a Sony Processor X1 egységet kapták meg a 4K X-Reality PRO képfeldolgozóval együtt, és egyebek mellett az X-Balanced hangszórókat is szállítják.
Végül a Sony azt is elmondta, hogy lesz idén egy új abszolút belépő tévéje, a 32 colos HD LED készülék a W800 azonosítót kapta. Ez azoknak szól majd, akik nagyon alacsony összeget szánnak tévékészülékre, és kicsi hellyel rendelkeznek, így nem választhatnak méteresnél nagyobb képátlóval bíró terméket.
A Sony az árakról ezúttal nem beszélt, erre csak a későbbiekben fog sort keríteni, mikor az újdonságok felkerülnek a boltok polcaira.