A Redmi almárka alatt a Xiaomi sorra mutatja be a kiváló ár-érték arányú megoldásokat, és most is ilyen konfigurációkkal ismerkedhetünk meg. Hírünk alanyai egyébként teljesen új rendszerchipekkel futottak be, és mindkettő a MediaTek pártfogásában született meg, szóval a tajvaniaknak van miért örülni.

A készülékek alapvetően csak néhány dologban térnek el egymástól, a legtöbb jellemvonásuk azonos vagy nagyon hasonló. A kijelzőt tekintve például egyáltalán nem mutatnak eltérést, a Redmi 9A és a 9C is ugyanazt a 6,53 hüvelykes panelt használja. Erről azt kell tudni, hogy egy apró bemetszés van rajta, IPS technológiás, és 1600 x 720 képpontos a felbontása.

Galéria megnyitása

Az eszközök szoftveres környezetében sincs differencia, mind a kettő masina az Android 10 operációs rendszert vonultatja már fel. És ezeken egyaránt a MIUI grafikus felhasználói felület van jelen, aminek kezdetben még a 11-es kiadásával kell megismerkednie az embereknek, de idővel érkezik majd a MIUI 12 frissítés is – ezt előre elmondta a vállalat.

A készülékek az előlapi kamerán is „osztoznak”, ugyanis mind a kettő szerkezet ugyanolyan 5 megapixeles képalkotót használ. A videohívások alkalmával a szerkezetek Full HD minőséget képesek nyújtani, ha ehhez minden feltétel adott.

A Redmi 9A és 9C főkamerája sem különbözik még, ugyanolyan 13 MPixeles szenzorra épülő kamerát használnak a mobilok, viszont a Redmi 9C-nek még vannak további kamerái is, míg a társánál csak egy képalkotó lapul a hátoldalon. A Redmi 9C rendelkezik még egy 5 megapixeles egységgel is, mely ultra-széles látószögű optikán keresztül tekint a világra, és akad egy 2 MPixeles mélységérzékelő is a lista végén. Videókat ezúttal is maximum Full HD minőségben engednek rögzíteni a szerkezetek.

Az újdonságok a MediaTek által szállított, teljesen új rendszerchipeket használják. A Redmi 9C a Helio G35-öt, a Redmi 9A pedig a Helio G25-öt vonultatja fel. Ezek az egységek hasonló felépítésűek, egyaránt nyolc darab Cortex-A53 magot vonultatnak fel és a PowerVR GE8320 IGP-t kapták meg, csak más órajeleken üzemelnek. A Helio G35 2,3 GHz-ig tud skálázódni és 680 MHz-es a grafikus egysége, míg a Helio G25 csak 2 GHz-en dolgozhat 650 MHz-es integrált GPU mellett. A RAM és a tárhely mindkét készüléknél 2 és 32 GB-os, és egyaránt bővíthetőek.

Az okostelefonok kapcsolati képességeiben nincs különbség, minden esetben számolni lehet 4G LTE hálózati modemmel és VoLTE-vel, van továbbá Bluetooth 5 modul és 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő WLAN is. Az A-GPS vevőn felül extraként emelhető még ki a mobilok duójánál az FM rádió szupport megléte, és az, hogy infra port is. Dual-SIM-esek a mobilok felvértezve dedikált SIM fiókokkal.

A Redmi 9C és a 9A műanyag házat kapott, és élénk színekkel is lehet majd rendelni. A fekete opció mellett a Redmi 9A zöldben és kékben fog befutni, a Redmi 9C-ből pedig lesz narancssárga és kék is. Ujjlenyomat-olvasó csak a Redmi 9C-nek jutott, a Redmi 9A-nál legfeljebb arcfelismerés állítható be.

Rendelkeznek a gépek 3,5 milliméteres csatlakozóval, ami mindenképpen jó hír, és a Redmi 9C már C-típusú USB-t is kapott, amiről a Redmi 9A-nak le kell mondani. 5000 mAh-s akku található az eszközökben, így az üzemidővel nem lesz gond, de a gyorstöltés támogatásról egyik esetben sem volt szó, pedig ez elkélne már itt.

A Redmi 9C neve mellett 430 maláj ringgites ár szerepel majd, ami átszámítva 32 ezer forintnak felel meg, a Redmi 9A pedig már csak 360 ringgitbe kerül majd, ez pedig kb. 27 ezer forint. A készülékek forgalmazása július elején indul, és idővel széles körben elérhető lesz.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2020. jún. 30. 23:14
#2

2012-ben kijött a Nexus 7 tablet. Az emberek odáig voltak érte, hogy van egy gyors, megfizethető és egy kézben tartható tablet a piacon.

Szintén 2012-ben kijött a Samsung a Galaxy Note II, gigantikus 5,5 hüvelykes kijelzővel. Az emberek imádták, hogy ez már nem egy telefon. Ez egy phablet. Akinek ez kell, vehet ilyen behemótot is.

2020-ban kijön a Xiaomi B márkájának a legolcsóbb modellje, és 6,53 hüvelykes kijelzője van. Oké, szép, nagy, olcsó és talán minőségi is. De miért kell egy evezőlapátot magammal hurcolni már a WC-re is, ha én csak elérhető szeretnék lenni, és intézni a dolgaimat menet közben? Az nem járható, hogy a telefon elfér gond nélkül a zsebemben, és veszek egy tabletet mellé? Értem hogy ez már szép, lapos, de ha nem tudom összehajtogatni, akkor előrébb nem vagyok vele. Hány olyan ember van, aki ezt egy kézzel tudja kezelni? Egyedül vagyok vele, hogy naponta sokszor felkapom a telefont és egy kézzel használnám? Egyáltalán nem mindegy mekkora a telefon, és ha túl vékony, felvenni és megfogni is nehezebb. Ez már sok embernek nem előrelépés, hanem visszalépés. Vegye aki evezőlapátot szeretne, de kisebb modellek miért nincsenek?

nightmare13
nightmare13
2020. júl. 2. 7:18

@punchman Ez egyszerűen magyarázható azzal, hogy változnak az igények plusz fejlődik a technológia. Nokia 3310-zel is lehetett webezni (WAP) meg egy csomó mindent, de ma már max az választaná, aki egy hónapig elérhető akar lenni.

Régebben nem volt olyan kijelző/akku ami lehetővé tette volna a nagyobb méretű telefonokat, például voltak anno a 7 colos tablet kategóriában gsm modulos változatok: tabletnek kicsi volt, telefonnak túl nagy.

Most pedig például ott van a Xiaomi Mi Max 3 7 colos kijelzővel. Én egyszerűen szeretem, nagyok az ujjaim, így más kevebbszer nyomok félre. Tény, hogy például az aljáról a tetejére nehezen érek át, ennek ellenére még soha nem éreztem szükségét, hogy bekapcsoljam az egykezes használatot.

Nem is szívesen váltanám le, meg úgy is néz ki, nem lesz egyelőre utóda.

i2k010
i2k010
2020. jún. 30. 14:56
#1

Sajnos, azok az átszámított értékek még csak iránymutatónak sem jók itthoni viszonylatban (én örülnék a legjobban, ha tévednék!) --- nyugodtan számolhatunk 1,5x szorzóval... :(

Mitch23
Mitch23
2020. jún. 30. 15:20

@Balucsek szerintem nyugodtan kalkulálhatsz legalább 45 e forinttal, az meg majdnem 1,5 szorzó ahogy i2k010 írta. de lehet hogy csak 1,406 ha ilyen apró szarságokon akarunk kukacoskodni.... :D

Vissza az oldal tetejére