Shop menü

BEÉPÍTETT PC-VEL SZERELT TINTASUGARAS NYOMTATÓT KÉSZÍTETT A TOSHIBA, AMI MÉG AKKUMULÁTORT IS KAPOTT

A különleges PC a vállalat Jimucon sorozatában foglal helyet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Beépített PC-vel szerelt tintasugaras nyomtatót készített a Toshiba, ami még akkumulátort is kapott

A Toshiba egy különleges asztali PC-t mutatott be az elmúlt időszakban, ami azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy tintasugaras nyomtatóval és egy 15 hüvelykes képátlójú érintőkijelzővel egybeépítve érkezett, sőt, még a mellékelt billentyűzet számára is kínál helyet, hogy a használaton kívüli időszakokban ne porosodjon. Az új PC a Toshiba japán részlegének terméke és elsősorban Japán területén értékesítik majd, ám egyéb régiókba is eljuthat a termék, igaz, nem nagy mennyiségben.

A Jimucon SJ-9500-as modell egy beépített tintasugaras nyomtatóval büszkélkedik, megkapta egy klasszikus PC összes komponensét, valamint még egy akkumulátort is rejt a ház annak érdekében, hogy áramszünet alkalmával is be lehessen fejezni az éppen aktuális munkafolyamatot. Az újdonság pontos műszaki paramétereivel kapcsolatban egyelőre vannak még homályos foltok, az ugyanis nem derült ki, pontosan milyen processzor köré épül, de az biztos, hogy 8 GB-nyi rendszermemóriát foghat munkára, valamint két darab 240 GB-os SSD meghajtó is lapul a házában.

Galéria megnyitása

Utóbbiak közül az egyik az adatok tárolását célozza, míg a másik a redundancia miatt foglal helyet a rendszerben, ugyanis arra tükrözik az első meghajtó tartalmát. Az iGPU típusa szintén ismeretlen, ám nem lesz túl nehéz dolga, hiszen a 15 hüvelykes érintőpanel mindössze 1024 x 768 pixeles natív felbontással bír. Alternatív módon persze külső monitor is kapcsolódhat a rendszerhez, méghozzá DisplayPort csatlakozón keresztül.

A csatlakozók között 6 darab USB port, egy GbE port, illetve az említett DisplayPort sorakozik, de rajtuk kívül DVD meghajtó is helyet kapott a rendszerben, az érintőkijelzőhöz pedig egy érintőtoll is jár. A Toshiba újdonsága többféle területen is hatékonyan helytállhat, legyen szó irodai szöveg- és képszerkesztésről, vagy éppen értékesítési pontokon felmerülő feladatokról. Hasonló konfigurációkat a gyártó már régóta kínál, ugyanis a Jimucon PC széria első tagja még 1982-ben jelent meg, a széria népszerűsége pedig azóta is töretlen, ezért is dobták piacra a legújabb verziót. Arról sajnos nem esett szó, hogy az új PC pontosan mennyibe kerül majd.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére