Shop menü

AZ ÚJ MAC MINI MÁR NEM TARTALMAZ SSD SLOTOT – NEM LESZ MÓD PÉNZTÁRCABARÁT TÁRHELY-BŐVÍTÉSRE

Az előző generációs Mac Mini esetében nagy előny volt, hogy utólag is lehetett bővíteni a tárhelyet, ezt az opciót azonban elvették az M5 Pro és az M6 alapú modellektől.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az új Mac Mini már nem tartalmaz SSD slotot – Nem lesz mód pénztárcabarát tárhely-bővítésre

Az Apple Mac Mini sorozata éppen nemrégiben frissült, megjelentek az M6 és az M5 Pro SoC egységekkel szerelt verziók, amelyek már kereskedelmi forgalomban is felbukkantak, így végre kiderült, hogyan is néznek ki belülről. Az Apple M sorozatú SoC egységeit használó Mac Mini konfigurációk eleinte alaplapra forrasztott tárhellyel érkeztek, amit nem lehetett bővíteni, legalábbis átlagfelhasználói szinten semmiképpen, de ez az állapot az M4 alapú modellek érkezésével megváltozott, azok ugyanis már nem alaplapra forrasztott tárhelyet használtak, hanem SSD modult.

Galéria megnyitása

Ezzel megnyílt az út a tárhely bővíthetősége előtt, viszont a művelet nem volt olyan egyszerű, mint egy normál PC esetében, nem lehetett csak úgy beilleszteni egy normál M.2-es SSD-t, mindenképpen kompatibilis modellre volt szükség. Akárhogy is, a bővítési lehetőség jóvoltából olcsóbban lehetett extra belső tárhelyhez jutni, mintha az Apple háza tájáról válogattunk volna, és ez a jelek szerint olyannyira ronthatta az Apple üzletét, hogy ismét váltás mellett döntöttek.

Az Expand Mac Mini munkatársai nemrégiben mind az M6 alapú, mind pedig az M5 Pro alapú verziókat megvizsgálták közelebbről annak érdekében, hogy lássák, hogyan nyújthatnak majd tárhelybővítési opciókat az újdonságokhoz, ám csalódottan vették tudomásul: az Apple visszatért a korábbi gyakorlathoz, a tárhely ismét alaplapra forrasztott NAND Flash memóriachipek formájában érkezik. Ez átlagfelhasználói szinten azt jelenti, hogy a beépített tárhely utólagos bővítésének nincs egyszerű módja: vagy külső adattárolóval bővítjük a tárolókapacitást; vagy a vásárlás során eleve azt a modellt választjuk, ami hosszabb távon nagyobb eséllyel szolgálja majd ki tárhellyel kapcsolatos igényeinket.

Galéria megnyitása

Az Apple persze nem adja olcsón az extra tárhelyet: ha az alapértelmezett 256 GB-nyi tárolókapacitás helyett 1 TB-ra vágyunk, az 500 dolláros felárat jelent az M6 alapú modellnél, míg a 2 TB-nyi tárhelyre történő váltás már 1000 dollárt kóstál. Ehhez képest az utángyártott tárhely jóval olcsóbb volt az M4 alapú modellekhez, hiszen egy 1 TB-os modult 300 dollárért, egy 2 TB-os példányt pedig 420 dollárért ad a fentebb említett vállalat, azaz a különbség jelentős.

Elméletileg egy ügyes szervizes továbbra is lecserélheti az alaplapi NAND Flash chipeket nagyobb kapacitású példányokra, amennyiben talál kompatibilis chipeket, de ez sem lesz egy olcsó móka. Egyelőre nem tudni, járható-e ez az út, de ahogy elkezdenek gyűlni az ilyen irányú tapasztalatok, azok biztosan szárnyra kapnak majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére