A kínai Loongson a napokban végre bemutatta legújabb fejlesztését, a LoongArch CPU mikroarchitektúra köré épülő 3A6000-es sorozatú modellt, ami egyes esetekben igen meggyőző teljesítmény elérésére képes, ám ha az összesített képet nézzük, már nem tűnik annyira vonzónak. Érdekes fegyvertény, hogy azonos órajelen a Loongson 3A6000-es processzor nagyjából hasonló teljesítményre képes, mint egy nemrégiben piacra dobott Core i5-14600K, ám ehhez utóbbi órajelét _nagyon_ vissza kellett venni – erre később még visszatérünk.

Galéria megnyitása

Alapok terén egy x86 alapú, négy maggal és nyolc szállal ellátott megoldással van dolgunk, ami 14/12 nm-es csíkszélességgel készült. Az új processzor 256 KB-nyi másodszintű gyorsítótárral rendelkezik, a megosztott harmadszintű gyorsítótótár kapacitása 16 MB, memória-támogatás terén pedig még a DDR4-3200 MHz-es szintnél tart. A processzormagok 2 GHz-es alap- és 2,5 GHz-es boost órajelen ketyegnek, a teljes processzor TDP kerete pedig mindössze 50 W. Az újdonság a Loongson 3A5000-hez képest magasabb TDP kereten üzemel, valamint Hyper-Threading támogatást is kapott, és a tokozása is kisebb lett, ahogy az a lenti összesítésből kiderül.

Galéria megnyitása

A Loongson 3A6000 egy kínai tesztelő, aki Uncle Tony név alatt tevékenykedik, már meg is vizsgálhatta közelebbről az új processzort, ami egy ASUS XC-LS3A6M típusú alaplapban kapott helyet, méghozzá alaplapra forrasztott kivitelben, de ez az FCBGA tokozás láttán aligha lehet meglepetés. A processzort alávetette néhány tesztnek, amelyek alapján úgy tűnik, az újdonság a Core i3-10100 szintjén helyezkedik el, már amennyiben utóbbi órajelét is 2,5 GHz-re korlátozzák.

Galéria megnyitása

Ebben az esetben, azaz 2,5 GHz-es azonos órajelet alkalmazva a termék egy Core i5-14600K-val is egy szinten van, vagyis IPC terén nem áll rosszul, ám a modern processzorok „sajnos” nem 2,5 GHz-en, hanem ennél sokkal magasabb órajelen ketyegnek, így a kínai terméknek névleges órajel mellett már nincs esélye versenyre kelni még egy Core i3-10100-as processzorral sem. A Core i3-10100 persze nem egy mai darab, hiszen a Comet Lake architektúra köré épül, ami még a Skylake-éra képviselője, és ami a 10. Intel Core generációt erősíti.

A teszt során némi tuningra is lehetőség nyílt. Levegő alapon könnyedén sikerült 2,63 GHz-re röpíteni a processzor órajelét, de az érdekesség kedvéért a párologtatóhenger is előkerült, amibe folyékony nitrogént öntve magasabb CPU magórajel elérésére is lehetőség nyílt. Az ASUS alaplap órajel-limitje miatt csak 3 GHz-ig tartott a móka. Később, ha ez a limit elhárul, magasabb órajel is elérhető lesz.

Galéria megnyitása

A Loongson szakemberei a következő új processzor teljesítményének növekedését a csíkszélesség-váltástól várják, a cél pedig az, hogy az AMD és az Intel processzorainak szintjét sikerüljön elérni. Valószínűleg a következő generációs Loongson processzorok sem lesznek képesek az Intel és az AMD legfrissebb processzorait utolérni, de valamennyit biztosan gyorsulni fognak, hiszen a csíkszélesség-váltás eredményeként magasabb órajel bevetésére nyílik mód. Hogy ez mire lesz elég? Idővel kiderül.

A 3A6000-es modell az asztali konfigurációk és az asztali alaplapok mellett az egybegépek és a noteszgépek fedélzetén is felbukkan a nem is oly távoli jövőben, igaz, ezek többnyire Kínában kerülnek az üzletek polcaira.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. dec. 6. 7:48
#3

Én is ugyanolyan gyorsan sétálok, mint Usain Bolt!

Samanoske
Samanoske
2023. dec. 5. 18:15
#2

Akkor a C-64 is olyan gyors mint a csúcsintel,csak menjen  az intel a C-64 szintjén és a trabi is olyan gyors mint a merci,csak menjen a merci is 100-al.

bacsis
bacsis
2023. dec. 5. 15:29
#1

Hátttőőő....
Apró pontosítás: Ez(ek) a CPU(-k) nem x86 kompatibilisek!!!

szbalazs
szbalazs
2023. dec. 6. 13:45

@Rhynmei Ehhez azért hozzá tartozik, hogy a lemaradást nem saját kútfőből a két pici kezükkel rakták össze, hanem ipari kémkedéssel, az iylen jellegű fejlesztésekben éllen járó nyugati (főként amerikai), illetve keleti (japán, dél-koreai) know-how ellopásával, illetve a reverse engineering segítségével. Nyilván ehhez is kell tudás, szakember, megfelelő alapanyagok és géppark, de ne tekintsük ezt egyenértékűnek azzal a K+F tevékenységgel, amit imitál. A probléma nagyságrendjét jelzi, hogy Kína hosszú-hosszú évtizedeken keresztül fontosabb volt piacként és gyártási helyként annál, hogy a messze nem csak az elektorinikát érintő lopásaik felett szemet húnyjanak a nyugati gyártók, de most egy pár éve már szarnak bele az olcsó munakerőbe (olyan van máshol is), de még a jelentős méretű piacba is, és inkább vállalják a konfrontációt, hogy Kínát elzárják a legújabb technológiáktól, fejlesztésektől és eszközöktől.

Nyilván ehhez kellett a kínai e-tech forradalom, azaz hogy elárasszák a piacokat a már régesrég nem "gagyi kínai" telefonok, szórakoztató és háztartási elektronika, járművek, stb. melyeket ráadásul a nyugati világban mindehol tiltott állami támogatásnak minősülő programokkal áraznak alul. Mert azt gyakran hallani, hogy a nagy nyugati cégek csak féltik a pozíciót meg az extraprofitot, ami valahol nyilván igaz, mert minden profitorientált entitás a piacát és a profitját félti, és mert a nagyobb arányú profit mindig jobb, de a többség azt felejti el, hogy a XiaoMi szerű kínai világmárkák nem azért olcsóbbak feltétlenül egy Phillips-nél, vagy egy Dell-nél, mert kínaiak (hisz a Phillips és a Dell is náluk gyártat), hanem egyrészt mert a lopás gyorsabb és olcsóbb a K+F-nél, másrészt pedig mert a kínai kormány nyíltan, csak kb. kivédhetetlenül szegmensenként eltérő arányban de dolláronként általában 20-35 centet fizet ezeknek a cégeknek azért, hogy árban mélyen a konkurensek alá kínálva kitúrják azokat a piacról. Mert az nyilván jól néz ki, hogy a telefon nem "olyan" márkás, kicsit lassabb, kicsit régebbi komponensekből épül fel, de hozza a konkurens termék teljesítményének 85 százlékát, viszont 30-35 százlékkal olcsóbb. A hülyének is megéri, főleg árérzékeny piacokon, de ha nem lenne az állami kompenzáció, nem feltétlenül gondolkodna el a jónép egy XiaoMi telefonon ha csak 5 százlékkal lenne olcsóbb, mint egy Samsung...

Ehhez persze a fogadó piacokon is hülyének kellett lenni, mert ha ezt Kína a könnyűiparral a nyolcvanas-kilencvenes években simán meg tudta csinálni, illetve hasonló eszközökkel be tudtak törni az agráriumba a kilencvenes évek végétől kezdve (mi magyarok ráadásul midnkét kategóriában ultranagyot szoptunk a kínai dömping miatt), akkor miért ne tehetnék meg most az elektronikai iparban és az autógyártásban? Ennek aklarnak most gátat szabni, megjegyzem telejsen jogosan...

Vissza az oldal tetejére