Shop menü

AZ OLCSÓBB IPAD 2 JOBB, MINT A DRÁGA?

Az Apple az új iPad megjelenésével, illetve még valamivel azt megelőzően, csökkentette a régi készülékek árát. Most azonban kiderült, hogy a háttérben nem csak ennyi történt, hanem sokkal komolyabb változáson esett át az olcsóbb iPad 2. Felhasználói szempontból persze kevés jelentősége van a dolognak, mivel a készülékek teljesítményére nem lesz hatása a módosításnak. Sőt mi több, még inkább jobb lesz az olcsóbb táblagép, na de lássuk miért is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az olcsóbb iPad 2 jobb, mint a drága?

Az Apple az új iPad megjelenésével, illetve még valamivel azt megelőzően, csökkentette a régi készülékek árát. Most azonban kiderült, hogy a háttérben nem csak ennyi történt, hanem sokkal komolyabb változáson esett át az olcsóbb iPad 2. Felhasználói szempontból persze kevés jelentősége van a dolognak, mivel a készülékek teljesítményére nem lesz hatása a módosításnak. Sőt mi több, még inkább jobb lesz az olcsóbb táblagép, na de lássuk miért is.

Galéria megnyitása

A napokban bukkantak fel olyan pletykák, miszerint az Apple A5-ből már két variáns van sorozatgyártásban. Ezt a Chipworks és az AnandTech munkatársai mostanra hivatalosan is megerősítették. Az új Apple A5 lapkakészlet adja majd a harmadik generációs Apple TV, és az újabb, alacsonyabb áron kínált iPad 2 tabletek alapját. A változás a gyártástechnológiában keresendő, ezek ugyanis már a Samsung 32 nm-es alacsony fogyasztásra optimalizált Gate First HKMG technológiájával készülnek. A 45 nm-ről való átállással a chipek mérete a eredeti 122 mm2-ről 69,6 mm2-re csökkent. Ezzel a módosítással a lapkák ára is radikálisan csökkent, ami persze csak néhány dollár az összköltségben, de az almás táblagépek eladásai mellett több millió dollárt jelent hosszabb távon. Az új lapkakészletek már az APL2498 sorozatszámot viselik, míg az eredeti A5 chipek APL0498 kóddal futottak. A módosításoknak hála a felhasználók is jól járhatnak, mivel az új csíkszélességnek köszönhetően a fogyasztása is csökken a terméknek.

Hivatalos álláspontot eddig nem foglalt az Apple a dologban, így azt sem tudhatni pontosan, hogy az összes 399 dolláros áron értékesített iPad 2-ben ilyen lapkát találunk-e már, vagy az átállás folyamatosan történik, és lesznek, akiknek még a 45 nm-es lapka szolgál az eszközünkben. Mivel a cég nem is igazán szeret a komponensekről beszélni, így valószínűleg ezt örökre homály fedi majd. Egyedül a friss Apple TV-kben lesz biztos az új chipkészlet jelenléte.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére