AZ LG ÚJ MIKRÓJÁT TELJESEN KÉPERNYŐ BORÍTJA, A HŰTŐJE PEDIG ENNÉL IS ELBORULTABB

Az érdekes hírt a cég korábbi hirdetési ambíciói árnyékolják be, bízunk abban, hogy nem csak az a célja, hogy reklámfelülethez jusson a konyhákban is – a nappalik után.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. jan. 2. 6:03
Az LG új mikróját teljesen képernyő borítja, a hűtője pedig ennél is elborultabb

A Samsungnál már láttuk, hogy a vállalat minden új, nívósabb háztartási gépet megjelenítővel igyekszik felruházni. Most pedig arról számolhatunk be a rivális LG kapcsán, hogy ott is hasonló folyamatok lejátszódására kell felkészülni. Az LG a Signature termékcsaládban szokta a prémium készülékeket elindítani, most a cég Signature mikróval, valamint hűtővel keltette fel az emberek érdeklődését.

Láttunk már hatalmas megjelenítőt háztartási gépbe integrálva, például a Samsungnak van olyan Bespoke csúcskategóriás hűtője, melynek ajtaján egy 32 hüvelykes képernyő feszül. Az LG ezen is szeretne túltenni a saját hűtőszekrényénél, és a mikróját is aránytalanul nagy képfelülettel látta el.

Egy olyan mikróval állt elő az LG a CES 2025 alkalmával, mely egy 27 hüvelykes megjelenítőnek ad otthont, a hűtőszekrényen pedig már 36 colos panel látható.

Egy átlagos mikrónak nincs is akkora frontja, amire elférne ilyen nagy képernyő. Egy beépíthető mikrohullámú sütőben jelent meg a nagyra nőtt képernyő. Nem meglepő módon az egység teljesen érintésérzékeny, minden funkcióját a 27 colos felületen lehet kezelni, és persze folyamatosan figyelemmel kísérni a működés során. Az LG már áttetsző OLED technológiás képernyőket is képes nagy mennyiségben gyártani, de ide csak egy LCD panel került. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a T-OLED parlagon heverne.

Az új hűtőnél az LG megoldotta, hogy az ajtóba a T-OLED, vagyis transzparens OLED képernyőt integrálja, ennek köszönhetően szó szerint be lehet majd látni a hűtőbe, miközben egy 36 colos, érintésérzékeny kezelőfelületet is nyújt a szerkezet. Több üzemmódja lesz a panelnek, vegyes valóságban a hűtőben látható képhez igazodva is tud megjeleníteni információkat.

Galéria megnyitása

A vállalat elmondása alapján a nagy képernyő „immerzív szórakoztatási lehetőséget biztosít rögtön a konyhában”. A Signature termékeknek mindig az a célja egy kicsit, hogy újradefiniálja a kategóriáját, és az LG szerint a mikrohullámú sütője és hűtője is éppen ezt teszi majd. Az InstaView technológia révén lehet majd élő képet látni plusz infókkal. Rendelkeznek a termékek hangszóróval is, tehát minden megvan bennük ahhoz, hogy videókat lehessen rajtuk fogyasztani. A konyhában a főzővideók nagyon hasznosak lehetnek majd.

Rendelkeznek a szerkezetek Wi-Fi kapcsolódási lehetőséggel, hogy valós időben legyenek képesek bármilyen tartalmat elérni az internetről. Mindezek a funkciók  arra is lehetőséget teremtenek, hogy a készülékek reklámokat jelenítsen meg. Ez pedig azért mertült fel, mert az LG az utóbbi időben több olyan lépést is tett, amivel a hirdetési piacnak igyekezett teret engedni a termékein.

Ha már ott a nagy képernyő, és úgyis 2 percig fog melegedni az étel a mikróban, akkor miért is ne lehetne közben levetíteni egy 1 perces hirdetési blokkot sütéssel, főzéssel vagy akár a bevásárlással kapcsolatosan?

A képernyőkön keresztül lehet majd kezelni a többi kapcsolódó okosotthon berendezést. ThinQ kompatibilis LG termékekről beszélhetünk, sőt mi több, azt is büszkén emelte ki a cég, hogy garantálja a Mattert, valamint Threadet használó eszközök kezelését is. Támogatott a mesterséges intelligencia is, persze ezen senki nem lepődik már meg, főleg nem az LG részéről, ahol a ThinQ AI már évekkel a mostani nagy MI láz előtt elindult.

Egyéb háztartási berendezéseket is felvonultat majd a CES-en az LG. Jön a vállalattól például új Signature mosógép és szárítógép is. Ezek a cég legújabb AI Direct Drive hajtását használják már, miközben ugyancsak kaptak képernyőt. Persze itt a megjelenítők jóval kisebbek, 7 hüvelykes átlóval szolgálnak mindkét eszközön.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2025. jan. 3. 14:10
#10

Pimp my ride! Ize pimp my mwoven, pimp my refrigerator! :D

Milegyenanevem
Milegyenanevem
2025. jan. 3. 12:33
#9

Amit a tévéknél elkövettek, miszerint a képernyő kímélőt átállították 3 percről 30-ra, ha nem akarok reklámot nézni, hadd fogyjon az az oled panel.

A másik megközelítésem, ami az lg részéről bűncselekmény az emberiség ellen, ha megállítom a tartalmat, és ott hagyom a tv-t akkor képernyőkímélővel 20W-ot, fényes statikus tartalommal 120W-ot fogyaszt, közben évtizedek óta azt hallgatjuk, hogy nagyon spóroljunk az energiával, mert környezetvédelem, arról nem is beszélve, hogy én fizetem a plusz áramfogyasztását a tévének. Össze kellene fogni, és csoportosan perelni, vagy az unióval tudatni, tuti köteleznék őket, hogy csinálják ezt vissza.

Sinesol
Sinesol
2025. jan. 6. 0:23

@Milegyenanevem Szerintem user error esete foroghat fenn, mivel a két emlitett dologbol egyik sem igaz, pedig semmit sem allitgattam,teljesen default modban hasznalom a legujabb C4 szériás LG tévét. A képernyőkimélő azonnal bejön, ha pár percig nincs tartalom és a fényességet is leveszi, ha mondjuk 1-2 percre ott marad statikusan valami és nincs input.

Enno
Enno
2025. jan. 3. 11:35
#8

Hm, lehet alapitani kell egy jó háztartásigép fóliázó céget. Valami szép képet, vagy szint  felnyalsz a kijelzőre és nem látni a sok szart :D Ha van benne hangszóró is, akkor azt meg kikötni. Ha a jövőben tényleg ilyen fossal árasztják el a piacokat majd, már pedig erre minden reális esély meg van. Akkor egy ilyen biznisz jól menne :D

R3LaX123
R3LaX123
2025. jan. 2. 18:08
#7

Biztos azért fizetnék (én!!!!) pár ezer dodót, hogy nekem tolhassanak reklámokat az arcomba...Nem is értem, ki venné ezt meg? Mintha a k@rva fizetne azért, hogy megdugd.

Milegyenanevem
Milegyenanevem
2025. jan. 2. 15:58
#6

"Az érdekes hírt a cég korábbi hirdetési ambíciói árnyékolják be, bízunk abban, hogy nem csak az a célja, hogy reklámfelülethez jusson a konyhákban is – a nappalik után."

Az én nappalimba, és hálómba biztos nem jut el a hirdetésük, 10 éve lg oled tv fan vagyok, viszont amikor meglépték ezt az aljas dolgot, a jó kurva anyjukba küldtem el őket szaftos kis email-ben, a tv-ket még a netről is lekapcsoltam, nehogy tovább árthassanak újabb sw frissítéssel. Mocskos aljas szemét cég! Kíváncsi vagyok, hogy aki 25e €-ért vett lg oledet, és kötelezik reklám nézésre, ha nem hajlandó akkor büntetésből beégetik a panelt, az az ember mit szól ehhez az egészhez?

Easyceaser
Easyceaser
2025. jan. 2. 9:52
#5

És az milyen jó lesz amikor az LG mikró reklámozza, hogy vegyél Bosch mosogatógépet!

hunspirit
hunspirit
2025. jan. 2. 9:41
#4

Kimész a klotyóra este, közbe kapsz 30 reklámot a pofádba különböző háztartási gépektől. A porszívó lesz az új porszívó ügynök.

Fel kell vásárolni az összes kijelzőmentes szart amíg lehet, aztán amikor már minden kijelzővel meg reklámmal jön akkor rászabadítani a régi cuccokat a világra és vagyonokat keresni.

gabushi
gabushi
2025. jan. 2. 17:34

@Dragon3k na majd amikor internet nélkül nem működik a mikro... azt "megmagyarázza", hogy azért kell, hogy az AI pontosan tudja benne, hogy mikor lett meleg az étel (van már AI mikro így... bár a sharp a 90es években megoldotta ezen képességet AI nélkül is... azt valahogy nem folytatták azon mikro szériájukat sajnos :( ... páraérzékelőt raktak bele.. egyszerű, de nagyszerű megoldás volt az "automata melegítés" funkcióra).

piterpen
piterpen
2025. jan. 2. 9:18
#3

Melegíted a kaját,közben nézhetsz wc papír vagy domestos esetleg dulcolax reklámot.

thestock
thestock
2025. jan. 2. 8:47
#2

Volt vmi vígjáték, amiben a szereplő magyarázta milyen szuper a konyhája, ilyen márvány, olyan fa stb, majd közölte, hogy nem tud főzni. Az ilyen steril konyhákról ez jut eszembe.

Az ilyen kijelzős hűtőre hogy fogom kirakni a nyaralásról hozott mágnest!? Különben is, köztudott, hogy a bográcsban főzött étel a legfinomabb :P

gabushi
gabushi
2025. jan. 2. 17:32

@thestock majd jön az LG bogrács ... na azt megnézném :D (De csak megnézném)

niof78
niof78
2025. jan. 2. 7:59
#1

Szerintem az elgééknél kicsit elgurult a gyógyszer, hogy mindenre is kijelzőt akarnak aggatni, hogy azon reklámot toljanak...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. jan. 2. 10:25

@niof78 pedig pofonegyszerű a sztori: az LG fő terméke a kijelzőpanel. Tulajdonképpen ez egy kijelző, amihez adnak egy mikrót vagy hűtőt.

Vissza az oldal tetejére