Tegnap röppent fel a hír, miszerint az Intel mesterségesen korlátozza a remek ár/teljesítmény arányáról ismert Pentium G4560-as processzor elérhetőségét annak érdekében, hogy a vásárlókat inkább a drágább Core i3-7100 felé terelgesse. Egyes források egyenesen azt állították, a Pentium G4560 hamarosan el is tűnhet a süllyesztőben, hiszen az Intel nem nézi jó szemmel, hogy előnyben részesítik a Core i3-7100-zal szemben, ami így kevésbé jól fogy.

Bár nem szokása, az Intel reagált a pletykákra, de csak eléggé szűkszavúan. A lényeg, hogy a Pentium G4560 továbbra is elérhető marad kereskedelmi forgalomban, nincs terv arra nézve, hogy kivezessék a piacról. A válasz szerint a jelenleg tapasztalható hiány átmeneti, csak a hullámzó kereslet okozza, nincs benne semmi különleges – mesterségesen gerjesztett hiányról pedig az Intel szerint szó nincs.

Galéria megnyitása
A fenti magyarázatot egy picit átgondolva könnyen lehet, hogy a Pentium G4560 is az éppen tomboló kriptovaluta-láz miatt fogy jobban, mint ahogy azt korábban megszokhattuk, hiszen a speciális „bányász alaplapokba” LGA-1151-es tokozású processzor kell. A Pentium G4560 kiváló választás lehet erre a célra, hiszen minimális befektetést jelent – főleg a videokártyákhoz képest – mégis tökéletesen megfelel a feladatra, így a kriptovaluta bányászok részéről logikus döntésnek tűnik, hogy ezt a modellt vásárolják.

Az átmeneti hiány természetesen ebben az esetben is áremelkedést okozott, csak úgy, ahogy azt a NAND Flash memóriachipek, a memóriamodulok és újabban a videokártyák piacán már tapasztalhattuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

20 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fazer600s2
Fazer600s2
2017. júl. 12. 23:33
#7

Mesterségesen generált virtuális lófasz COINT, majd koppannak nagyot csak idő kérdése, a sok lófasz józska bányász meg azt hiszi milyen okos, aha .. már látom a végét :D

Bihus
Bihus
2017. júl. 14. 12:51

Ez nem azt jelenti ám, hogy most akkor hirtelen mindenki abbahagyja...

Gondolom, ha sokan kiszállnak, akkor lejjebb megy a difficulty és megint megéri. Meglátjuk, hogy folyik le az egész.

Chrematorium
Chrematorium
2017. júl. 12. 20:10
#6

Értem, hát, akkor részemről egy próbát sem ér meg :D

Chrematorium
Chrematorium
2017. júl. 12. 19:51
#5

Nem azért skacok, de rohadt sokat látom hogy az emberek bányászathoz folyamodnak. Sokan azt mondják, fektess be, de sosem fog megtérülni. Mások azt, van haszna... Akkor mi az igazság? Lestem egy topicot, ahol Kínában vagy merre is van egy hatalmas "Bányász" telep. Ott állítások szerint 150k dodó jön ki havonta, ebből 50k a villanyszámla, meg egy kevés kell a munkásoknak, akik felügyelik az egészet 0/24 ben. Igaz, a tulaj mocsok nagyban tolja, na de megéri ez egyáltalán? Tudom, a HW k maxon pörögnek, és így az élettartam csökken. Ez most a hőtermelés miatt, vagy alapból is? Mert ha csak a hőtől, az megoldható, ha amúgy is, az szar ügy. Na de úgy őszintén, van itt olyan aki ebből hasznot húz, vagy az emberek, akik kicsiben fognak bele, azok mindössze próbálkoznak, de hasztalan?

Busterftw
Busterftw
2017. júl. 12. 20:01

Ha kisuzemben nyomod, akkor nagyot szakitani az arfolyam-ingadozassal lehet.

Vannak akik nem banyasznak, csak kereskednek (stock), mint a csavo aki az elejen vett a "zsebpenzbol" parat, majd elszallt az arfolyam, es milliomos lett.

Vagy buksz mert beszakad.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. júl. 12. 14:31
#4

A mennyiség azaz a darabszám számít , nem a PCIe sebessége .

https://pcforum.hu/hirek/19560/13-darab-pcie-slot-van-az-asrock-uj-alaplapjan

https://prohardver.hu/hir/biostar_alaplapok_banyaszoknak.html

https://prohardver.hu/hir/egyre_novekszik_banyaszatra_hasznalt_alaplapok.html

http://www.bitcoinbazis.hu/biostar-uj-alaplap-altcoin-banyaszat/

thestock

Te miről beszélsz ? kicsit bővebben s érthetően pls

Vagy mi a nehéz ?

1151-es lapokat ajánlanak és ebbe a bele a Pentijum CPU.t , eddig ugye érthető ?

namármost először is felvásárolták az RX sorozatokat , az erősebbeket , miután kifogytak , már kéz alól is bevásároltak RX -ekből , miután már nem volt más - szószerint ráfanyalodtak az NVidiára . Eddig képben ugye ?

namármost , ha lett volna mééég RX 4xx RX 5xx . akkor továbbra is azt vették volna .

Akkor mi is a kérdés ?


thedeveloper

Hidd el , Ő is a mennyiségre és nem a sebességre utalt ... én ráértettem egyből :)

Konzi
Konzi
2017. júl. 12. 13:29
#3
  1. Igen, csak a tápot még lehagytad róla...1200W.

  2. Sajna jelenleg nem. R3asok még nem kaphatók, R5ösök drágák, ezért feleslegesek ehhez. A régi AMD-k vannak ugyan, olcsóak is, de kétszer annyit fogyasztanak. Itt az FX-4300-at találtam legolcsóbbat. Nyílván elvinné, de 95Wot eszik, szemben az intel pentiumjaival, amik 53 Wot kérnek. Nem tűnik soknak a különbség, de a korábban említett 1200Wos táp épp elég a 6 videókarinak és a többi perifériának.

A bányászás lényege, hogy lehető legkevesebb fogyasztásból a legtöbb teljesítményt vedd ki. Ezért nem használtak nvidia kártyákat sem sokáig, mert az árukhoz és fogyasztásukhoz mérten kevesebb teljesítményt adnak le, mint a konkurencia RX 480/580 kártyái. Játékra fordított a dolog, de most nem arról van szó. Most már felvásárolták az nvidiákat is, de nem olyan hatásfokon pörög náluk a rendszer.

Amúgy meg a T jelzésű Celeronokat vadászták le először, azok harmincpár wattal beérték.

PCI-E sávok száma csak annyira fontos, hogy rá tudd kötni (ezek nem x16ban mennek), pontosan ezért elég is egy H-s alaplap, gyenge procival.

/off Ethereum bányászoknál épp a minap számoltam ki az egyik poolban a top1 accounton összerakott számítási teljesítményt, amiben (nyílván nem pontos, csak feltételeztem hogy csak RX480/580as kártyái vannak, és ebben az esetben) majdnem 5000 videókártya van. Az a kemény nem a kád széle.

Amúgy kíváncsi lennék mennyit bányásznának a TianHe 2-vel :)

Bihus
Bihus
2017. júl. 12. 12:07
#2

Szerintem egyszerűen csak bután árazták be, mint ahogy már itt is ki lett vesézve. Ezért elkapkodják mindet.

Ezeket sosem értettem, adhatnák drágábban, és az i3 alját meg olcsóbban, valószínűleg üzletileg jobban jönnének ki belőle. De nem, valaki lefixálta, hogy G4560 ennyi, i3-7100 annyi, és képtelenek változtatni rajta...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. júl. 12. 9:01
#1

Szóval intel részről a "bányászok" így dolgoznak ?

LGA-1151-es alaplap

Intel Pentium ócsó G4560 cpu

AMD RX-4xx or 5xx VGA

arabus
arabus
2017. júl. 13. 6:45

Amd-vel nem szokás bányászni mert nem stabil.Kiszámithatatlan.

Vissza az oldal tetejére