Shop menü

AZ ERICSSON VEZETŐJE KIÁLLT A HUAWEI ÉS A ZTE MELLETT

Hiába riválisról van szó, Borje Ekholm próbálja elérni, hogy ne legyenek a kínai vállalatok kitiltva a svéd hálózatokról.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az Ericsson vezetője kiállt a Huawei és a ZTE mellett

Októberben számolhattunk be arról, hogy Svédország kitiltaná mindkét nagy kínai beszállítót az 5G mobil hálózati fejlesztésekből. Sokan emelték fel ez ellen a hangulat, és legújabban már az Ericsson vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy ez nem helyénvaló, és próbál is tenni az ügy érdekében.

A hétvége során olyan jelentés kapott szárnyra, aminek a tanúsága szerint Borje Ekholm, az Ericsson első embere felvette a kapcsolatot a svéd külkereskedelmi miniszterrel, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni. Anna Hallbergnek fontos szerepe van az ügyben, hiszen lehetősége van minden külkereskedelmi kapcsolatot felülbírálni, és minden bizonnyal a Huawei, valamint a ZTE kitiltásának a megszervezésében is volt szerepe.

Galéria megnyitása

A döntést korábban a svéd Posta- és Távközlési Hatóság közölte, és Ekholm olyan üzeneteket küldött Hallberg számára, amikben próbálja rávezetni a szakembert arra, hogy avatkozzon be. Az Ericsson vezetője szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha ilyen eszközzel szorítják a háttérbe a Huawei-t és a ZTE-t. Nemcsak a piac összetételének a változása vezethet beláthatatlan következményekhez, hanem a fejlődés, az innováció is jelentősen lassulhat évtizedes távlatban gondolkodva.

Amennyiben nem változik a helyzet Svédországban, abban az esetben mostantól biztosan nem használhatnak majd Huawei és ZTE gyártmányú hálózati eszközöket a fejlesztések során a szolgáltatók. És ez még nem minden. A kínaiak termékeit teljesen ki kell szorítani, ami azt jelenti, hogy a meglévő berendezéseket is le kell cserélni megbízhatónak ítélt gyártó megoldásaira. Erre 2025-ig adott lehetőséget a Posta- és Távközlési Hatóság.

Borje Ekholm leginkább annak köszönhetően tudja egyébként erre az ügyre felhívni a figyelmet, hogy igazából az Ericsson vezérként pont, hogy az lenne az érdeke, hogy kiálljon a tiltás mellett. Hiszen az 5G fejlesztések révén így Svédországban jóval nagyobb bevételt remélhet a vállalata, mintha a szolgáltatók használhatnák a ZTE vagy a Huawei termékeit is.

Galéria megnyitása

Gazdasági szempontból csak azért állhat Borje Ekholm érdekében a tiltás visszavonása, mert van némi esély arra, hogy Kína megtorlásként korlátozni fogja a svéd vállalat megrendeléseit. Ugyanis a kínai illetékesek korábban arról beszéltek, hogy amennyiben a svédek tényleg bevezetik a szigorításokat, abban az esetben készülhetnek a válaszcsapásra. És az Ericsson a rendeléseinek nagyjából a 10 százalékát Kínából kapja, ami jelentős mennyiség.

Európában egyelőre meglehetősen sokféle a Huawei-hez való hozzáállás. Vannak országok, így például Svédország, ahol mindenképpen szeretnék a kínaiakat eltávolítani az 5G hálózatok közeléből, és vannak olyanok is, így a németek, akik pedig a szabad piacot preferálják, és az erősebb szabályozásban látják a megoldást. Kíváncsian várjuk, hogy az idei év ezen a fronton milyen változásokat fog hozni. Hiszen a Huawei jövője továbbra sem tisztázott, nagyon sok nyitott kérdés van a cég sorsát illetően.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére