AZ ÉREM MÁSIK OLDALA: WIN7 - MEGUGRÓ PC-ELADÁSOK

Bár netes jelenlét szempontjából a Mac-ek erősödtek a Win7 érkezését követően, ezzel együtt azonban - Ballmer várakozásainak megfelelően - a PC-eladások száma is igen jelentősen megugrott - mutatott rá Katheryn Huberty, a Morgan Stanley elemzője.
Németh Gábriel
Németh Gábriel
2009. nov. 4. 20:01
Az érem másik oldala: Win7 - megugró PC-eladások

Bár netes jelenlét szempontjából a Mac-ek erősödtek a Win7 érkezését követően, ezzel együtt azonban (Ballmer várakozásainak megfelelően) a PC-eladások száma is igen jelentősen megugrott - mutatott rá Katheryn Huberty, a Morgan Stanley elemzője.

Galéria megnyitása

Mint mondta, csak az emúlt hét során kerek 40%-kal több PC került eladásra, mint tavaly ugyanekkor. Ez persze részben annak tudható be, hogy nagyjából két héttel a Win7 érkezése előttől kezdve már igen sokan döntöttek úgy, hogy "most már megvárják" a Win7-et - ebben az időszakban ugyanis összesen 31%-kal csökkentek az eladások (a tavalyihoz képest), szemben az ezt az időszakot megelőző hetek közel 19%-os növekedésével.

Hozzátette még azt is, hogy a forgalmazók is pontosan erre számítottak, ezért már jó előre megszabadultak a Vista-alapú rendszereiktől és felkészültek a Win7-rohamra - és a jelek szerint jól is tették, mivel az idevágó adatok tanúsága szerint az árukészletük máris jóval az ilyenkor szokásos átlagszint alá esett vissza - szemben a szeptember elei átlagon felüli telítettséggel.

Galéria megnyitása

PC-eladások terén tehát egyelőre örülhet az MS, ám arra már Huberty sem vállalkozott, hogy megtippelje, vajon ez egy tartósabb trend kezdete-e, vagy csak egy ideiglenes fellángolás, ami azon nyomban le is lohad újra, amint mindazok megvették az új gépüket, akik kimondottan a Win7-re vártak már jó ideje. Ballmer ugyanakkor meglehetősen biztos benne, hogy ez utóbbi verzióról van szó: szerinte ez nem lesz egy hosszú életű dolog, és a legtöbben egyszerűen akkor vesznek majd új gépet, amikor elérkezettnek látják az idejét.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
prohlep
prohlep
2009. nov. 5. 13:37
#6

Pelikan86: igazad van, hogy az XP azzal tarolt, hogy megoldotta az USB problémát. De megold-e bárminemű hasonló kaliberű problémát akár a Vista, akár a Win7? OK, a Win7 teljesíti azt, amit a beharangozó reklámok alapján az emberek a Vistától reméltek. De végülis van-e bármi igazán lényeges, az USB problémamentes használatához hasonlítható kaliberű dolog, ami a Vista/Win7 program-család mellett szól? Az nem érv, hogy a Win7 már nem olyan erőforrás zabáló, hanem már összemérhető, egy lapon említhető az XP-vel.

pgguru6
pgguru6
2009. nov. 5. 11:09
#5

nem kell az i7-nek akkora gép, 4 hónapja megvan, általában egyszerre fut minden a gépemen, 1giga ram 1magos procim van, és nem lassul be, egyáltalán nem. csak be kell állítani úgy hogy neked jó legyen. holnap érkezik még 1 giga ram, azzal tökéletes lesz, nem is fogok a közeljövőben gépre költeni, van fontosabb dolog, minthogy gépre költsek

Pelikan86
Pelikan86
2009. nov. 4. 23:38
#4

Ne felejtsük el hogy a win XP is az első SP1 pack után lett krva fsza!!!

Addig nem kellet sok mindenkinek. Szerintem a helyzet kísértettesisen hasonlít arra a helyzetre, csak az SP1 csomag tartalma fog változni. (Ugyanis Win XP alatt a legnagyobb előretörés, ami látványban volt, az az USB gond nélküi fogadása - az hogy erre menyire memóriánk és fölösleges dolgunk ment rá azt most hagyjuk - .)

Szerintem ezek ellenére is a windows 7 egy remek Op rendszer bárki bármit mond. A felülete Windows Vista a memória foglalása win XP. (Ezt csak röviden, természetesen ez így pont nem igaz).

Ugyhogy Remélem karácsonyra a felemelkednek a win 7 eladásai. És hogy miért reménykedek ebben???

Mert K*urvára megérdemli. A win Xp sp1 -2 nagyon jó volt 2003-ban de ma már 2010-et írunk (lassan), haladni kell a korral és ez egy jó választás!!!

Sőt nem jó hanem kiváló.

(Bár aláírom hogy a rendszer igénye magasabb mint az Xp-é, de funkcionalitásban gond nélkül veri. És ezek mellett őszintén valljuk be, még a szekpticisták is, hogy - akárhogy is számolok - 6 év alatt aki nem fejlesztett egy magos processzorrol 2-őre és min nincs 2 Gbyte ramja az vagy közép vagy kelet európai!!! A többinek gond nélkül megvan !! )

ugyhogy csak mi keresünk keveset hozzá!!! SAJNA :)

De REmélem mindenkinek Win 7-e lesz nemsokára :)

vagy linux :)

rini
rini
2009. nov. 4. 22:59
#3

Még a Karácsony nyomni fog rajta rendesen.

YuGabe
YuGabe
2009. nov. 4. 21:58
#2

Szerintem az "XP csoda" sem 3 napig tartott, és nagyon jó kilátásai vannak a cégnek emellett is.

asimov007
asimov007
2009. nov. 4. 21:42
#1

Minden csoda 3 napig tart. :)

Vissza az oldal tetejére