AZ ELMÚLT ÉVEK LEGNAGYOBB ADATVÉDELMI BOTRÁNYÁT HALLGATÁSSAL AKARJA ELTUSOLNI AZ APPLE

Elfogadhatatlan módon viselkedik az Apple az iOS 17.5 frissítést kísérő súlyos hiba kapcsán, semmit nem hajlandó arról elárulni, hogy mi történt a háttérben.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. máj. 25. 16:39
Az elmúlt évek legnagyobb adatvédelmi botrányát hallgatással akarja eltusolni az Apple

A múlt héten nagy port kavart, hogy az iPhone és iPad tulajdonosok körében, hogy az iOS/iPadOS 17.5 frissítés telepítését követően „régi-új” képek jelentek meg az eszközökön. A fotók esetenként meglehetősen kínos tartalommal bírtak, és néhány felhasználót kellemetlen helyzetbe sodortak. A javítás már megjött, de nagyon súlyos adatvédelmi hibáról beszélhetünk, miközben az Apple úgy tesz, mintha szinte semmi nem történt volna.

Javítás ide vagy oda, nem meglepő módon az emberek szeretnék azt tudni, hogy mi zajlott a háttérben, hogyan fordulhatott az elő, hogy több éve törölt adatok kerültek elő az Apple termékeiken a semmiből. Egészen döbbenetes, hogy hiába próbálnak választ kapni az érintettek az iOS 17.5 frissítéssel előidézett hiba kapcsán, a cupertinóiak egyszerűen nem vesznek tudomást az egészről. A javítás elkészült, működik, elérthető mindenkinek, és a jelek szerint ezzel az ügy le van zárva a részükről.

Az Apple folyamatosan arról beszél, hogy mennyire sokat teszt a magánélet és a személyes felhasználói adatok megóvása érdekében. Nincs olyan esemény, melynek keretében ne esne szó arról több alkalommal is, hogy a különböző fejlesztéseknél milyen eszközökkel gondoskodik az adatvédelemről. Ehhez képest, amikor egy jelentős adatvédelmi botrány kerekedik a cég legjelentősebb platformjai, szolgáltatásai körül, egyáltalán nem érzi szükségét annak, hogy részletekkel, magyarázattal szolgáljon.

Galéria megnyitása

Egyedül az iOS 17.5.1 frissítés kapcsán tett említést arról, hogy volt egy ilyen probléma. „Ez a frissítés fontos hibajavításokat tartalmaz, valamint kijavít egy ritka problémát, ami miatt korábban adatbázis-hiba miatt sérült fotók ismét megjelenhettek a Fotók-könyvtárban, még akkor is, ha törölték őket.” – áll a frissítéshez csatolt kiadási jegyzékében.

Világszerte rengeteg felhasználó tapasztalta, hogy régi képek jelentek meg újra a készülékükön, és egészen változatos beszámolókról lehet hallani. Sokan automatikusan az iCloudot gyanúsítják a problémával, de érdekes módon olyan visszajelzések is voltak a közösségi médiában, hogy kikapcsolt iCloud szinkronizálás mellett jelentek meg a semmiből váratlanul korábbi felvételek. Egy bejegyzés tanúsága szerint az is megesett, hogy nem fotók „tértek vissza”, hanem például hangpostán rég meghallgatott hangüzenetek. Megeshet az is, hogy ezt más hiba idézte elő, de mivel nem tudjuk, mi történt, így nehéz erre mit mondani.

A legtöbben azzal igyekeznek magyarázni a rémisztő esetet, hogy a tárhelyen a régi adatok még nem lettek felülírva, így eredményezhette valamilyen adatbázishiba, hogy ezek újra előkerültek. Hiszen az teljesen természetes dolog, hogy a törlés pillanatában az adatok valójában nem semmisülnek meg azon nyomban. Ennek köszönhetően lehet bajban adatmentéssel visszahozni dolgokat. De mivel tényleg sok éves képek is felbukkantak néhány ember készülékén, így tényleg jó lenne tudni arról, hogy valóban „csak” ennyi történhetett-e.

Galéria megnyitása

A Discord közösségünk egy tagja arról számolt be, hogy olyan felvételek is újra előkerültek, amiket még az előző iPhone-jával készített, nem pedig azzal, amit éppen használ. Ez azt az elképelést erősítené meg, hogy mégiscsak valamilyen iCloudhoz köthető hibáról beszélhetünk. De akkor újra felmerül a kérdés, hogy leállított iCloud kapcsolat mellett hogyan kerülhettek elő a frissítést követően régi adatok. És az is érdekes kérdés, hogyan kallódhatnak bárhol 5-10 éves vagy akár még régebbi, törölt felvételek.

Egy régi képernyőmentés újra feltűnése persze nem okoz komoly gondot, de ha intim képek jönnek elő a semmiből, az már sokakat megrémíthet. Bizony nem egy olyan felhasználói visszajelzés van mostanra, ahol arról lehet olvasni, hogy kellemetlen szituációt szült az iOS 17.5 frissítés telepítése. Egyebek mellett barátnak értékesített iPaden, de feleségnek kölcsönadott iPhone-on is jelentek meg olyan régebbi felvételek, amik kínos helyzetet szültek.

A média nem hagyja kihűlni az ügyet, bár a jelek szerint az Apple-t ez is teljesen hidegen hagyja. Mostanra rengeteg olyan hír és összefoglaló jelent meg, ami az Apple felelőségét firtatja, de a cég ezekkel egyáltalán nem foglalkozik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
doneschwartz
doneschwartz
2024. máj. 27. 9:41
#7

Szomorú vagyok, mert az előző tulaj egyetlen pucér képét sem "kaptam vissza". Bár igaz, annyira nem örültem volna, mert egy fasziról van szó.

A vicc, hogy szerintem ennek a történetnek már volt előzménye az előző frissítéskor: nekem akkor újraindítás után feldobálta a volt tulaj icloud azonosítóját és nagyon szerette volna, hogy belépjek vele a cloud-ba... De ami elgondolkodtatott, hogy a tableten használt azonosítómat is bedobta utána, amit először nem tudtam mire vélni, de aztán úgy voltam vele, hogy biztos tudják mindkettő én vagyok (vagy legalábbis sejtik és összekapcsolták).

De én az ilyeneken már meg sem lepődöm. Az lenne a furcsa, ha valaki nem csinálná.

doneschwartz
doneschwartz
2024. máj. 29. 8:49

@Dragon3k Valószínű, hogy azért több mint a semmit, de szerintem nem tudnak különválasztani a feleségemtől. Ő szeret minden lehetséges itthoni eszközön belépni a fiókjába. Onnanstól meg kb esélytelen megállítani, éppen ki nyomkodja a gépet.

Bihus
Bihus
2024. máj. 26. 18:49
#6

Ami nekem nem világos, hogy ezért perelhetőek, vagy nem?

Ha perelhetőek, akkor mindegy, hogy nyilatkoznak vagy nem, botrány lesz belőle, ha pedig nem perelhetőek, akkor córesz van, tudomásul kell venni, ha az ember a pöcsét fényképezgeti, az bizony előkerülhet. Rengeteg jelszó szivárgott már ki bármilyen cloud szolgáltatásból, ezt figyelembe kell venni a 21. században, már eltelt belőle 24 év, tessék felvenni a fonalat.

Resike
Resike
2024. máj. 31. 14:48

@Bihus Te komolyan elhiszed hogy ezek a technológiák változnak, jó nagy balfasz csávó vagy-e.

tomchee
tomchee
2024. máj. 26. 14:35
#5

Gondolom mert az iSheepeknek nincs is ra szüksege. Eddig is csak a marketing szövegek jutottak be a fülükön. "Legjobb telefon" "biztonság" "ez működik nem úgy mint az android".

Kedvenc érvemeddig az volt koleginától, hogy "szerinted miért az iPhone a legdrágább telefon? Mert ők a lejobbak!"

tomchee
tomchee
2024. máj. 28. 16:30

@tigerboy erédekel elégge, hogy válaszolj rá :'D

Amúgy lehet birka vagyok én is, de legalább nem akkora, hogy elhigyjem bármilyen nagy corpo nak, higy nála biztonságban vannak az adataim. Abban van manapság a legtöbb pénz. Majd pont az apple mondana le dollár milliárdokról szimplán jófejségből :'D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. máj. 26. 14:06
#4

Bele kellett volna írni az EULA-ba, aztán probléma megoldva. Microsoftnak bejött, még fizetnek is érte!

axe
axe
2024. máj. 26. 12:49
#3

think different

piterpen
piterpen
2024. máj. 26. 7:11
#2

Nem szól szám,nem fáj fejem?

Resike
Resike
2024. máj. 25. 19:06
#1

Ezeknek a vadbarmoknak van pofájuk állandóan a biztonságot és az adatvédelmet piedesztára emelgetni/emlegetni a zárt rendszer mellett, amikor szinte állandóan ilyen bicskanyitogató dilettáns faszságokat művelnek.

Az hogy a nyomorék fájlrendszerük a 21. században sem támogat hardlinkeket, de professzionális célokra adják el már csak hab a tortán.

FILEINDEXDIFFERENT

axe
axe
2024. máj. 27. 16:25

@Busterftw senki nem kérte amúgy

Vissza az oldal tetejére