AZ ASUS ENGEDÉLYEZI A TUNINGOT H ÉS B SOROZATÚ ALAPLAPJAIN

A H97-es, H87-es, B85-ös és H81-es alaplapok BIOS frissítést követően tuningra is lehetőséget adnak – amíg az Intel ismét el nem gáncsolja a magánakciót.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2014. jún. 18. 15:30
Az ASUS engedélyezi a tuningot H és B sorozatú alaplapjain

Korábban több alaplapgyártó is megpróbálta kihasználni azt a kiskaput, amellyel lehetőség nyílt egyes H és B sorozatú alaplapok esetében a tuning engedélyezésére, ám az Intel viszonylag hamar véget vetett a mókának.

Most úgy tűnik, az ASUS megint megrángatja az oroszlán bajszát: a cég bejelentette, BIOS frissítés segítségével lehetőséget biztosít rá, hogy a K jelölésű Haswell, illetve a K jelölésű frissített Haswell processzorok szorzóját ne csak Z sorozatú, hanem H97-es, H87-es, B85-ös és H81-es sorozatú alaplapokkal is módosítani lehessen. Hab a tortán, hogy ezzel együtt a nemrégiben piacra dobott, szorzózár-mentes felépítéssel érkező ünnepi Pentium processzor is tuningolható lesz az említett lapkakészletek köré épülő ASUS alaplapokban, így igazán költséghatékonyan lehet majd remekül tuningolható konfigurációt építeni. Legalábbis addig, ameddig nyitva lesz a kiskapu.

A tuning funkció engedélyezéséhez el kell látogatni az ASUS hivatalos weboldalára, és beszerezni az adott alaplaphoz tartozó legfrissebb BIOS-t. A BIOS a Core i7-4770K, Core i5-4670K, Core i7-4790K, Core i5-4690K és Pentium G3258 processzorok tunigját támogatja, de a gyártó arra nem vállal garanciát, hogy a későbbiekben megjelenő "K" jelölésű processzorokhoz is jár majd tuning opció.

A korábbi esetből kiindulva az ASUS arra is felhívja a figyelmet, hogy nem tudja garantálni, hogy a "K" jelölésű processzorok, illetve az ünnepi Pentium modell tuningolhatósága később is megmarad, amennyiben az Intel olyan szoftver- vagy firmware frissítést eszközöl, ami működésbeli változásokat eredményez.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kajafun
Kajafun
2014. jún. 19. 10:46
#7

Nem éri meg szenvedni... Max ha kap ilyet valaki, örülhet ha épp tud pár MHz - et rántani rajta a vicc kedvéért :D

MR_47
MR_47
2014. jún. 19. 9:47
#6

Én is így olvastam.

csabi02
csabi02
2014. jún. 19. 9:47
#5

Nem olvastam félre,de semmi értelme,mert a penyát leszámítva annak mi értelme,hogy valaki vesz k-s i5 öt kb ~60 ezerért, vagy

k-s i7 et +80 ezerért,de egy "fapados" Z-xy deszkára meg nincs 22-23 ezer?

82 rugós k-s i7 megy majd tuningra a 15ezres deszkába LoL!

csabi02
csabi02
2014. jún. 18. 18:25
#4

igazából nem hülyeség,csak nem jó szemszögből nézitek.

Nem a k-s, szorzózár mentes i5,i7 rekord döngető tulajoknak jó,hanem akiknek sima van és így nem kell Z-xy deszkát venni ahhoz,hogy azt a +2-300MHz-et,(prockótól függően) kisajtolják belőle.

Más értelmét nem látom...

(Természetesen az Intel balhézni fog sztem,hiszen már a Z-s chipset-nél is verték a nyálukat,mert megijedtek,hogy így kevesebben vesznek majd K-s procit.)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2014. jún. 18. 20:24

+1

Nyilván nem a HC OC-ra lesznek ezek az alaplapok. Egy +10-15%-ot szinte biztos, hogy bírni fognak. Erre is lettek kitalálva és a felhasználók döntő többségének nem is kell több.

Aki meg munkára dobja össze a gépét, az nyilván nem bohóckodik ilyen alaplapokkal meg G3258-al...

tibaimp
tibaimp
2014. jún. 18. 18:04
#3

Nem tudom itthoni ára mennyi lesz a Pentium G3258, de talán 75 dollár, szerintem sikerproci lesz.

MR_47
MR_47
2014. jún. 18. 16:37
#2

Tomshardware megtette, bár csak egy teszt erejéig. :)

http://www.tomshardware.com/reviews/pentium-g3258-overclocking-performance,3849-2.html

Elég sokat hozott a húzás is, játékokban i3 szinten van néhol. Persze egyszerűbb és jobban megéri egy i3-at megvenni, na de ilyen ünnepi proci csak egyszer van. :D

MR_47
MR_47
2014. jún. 18. 16:07
#1

És ezek az olcsóbb B-s és H-s lapok, a 3-4 fázisú tápellátással hogyan bírják majd stabilan a tuningot? Az ünnepi Pentiumot még oké, de egy i5/i7-et? Ugyan már. Ki húzná ezeket egy 15-25k-s lapban?

Amúgy + az intel úgyis intézkedik majd.

Ilyen kis füstölésnek jó volt ez az Asustól, de ennyi.

Vissza az oldal tetejére