A HoYoverse a Genshin Impacttal, a ZZZ-vel vagy éppen a Honkai-sorozattal örökre beírta magát a játéktörténelembe. Játékosszámban és bevételekben is messze túlteljesítik a nyugati riválisokat, egyszerűen a kínai fejlesztők szinte behozhatatlan előnyre tettek szert, ezt pedig többek között a minőségnek is köszönhetik.
Viszont most egy kicsit mással is meg akarnak próbálkozni, ezért érkezik a Nodusfall, ami teljesen elüt a korábbi címeiktől.
Az biztos, hogy a látvánnyal és az animációk minőségével továbbra se lesz gond. A közönség hallható élő reakciója is mutatja, hogy ez sokkal több, mint amit a legtöbben várni merészeltek a cégtől, elengedik ugyanis a biztonságos animevonalat, hogy egy olyan fantasy világot hozzanak el, amilyet az Elden Ring óta nem igazán láthattunk.
Nyugati és keleti mitológia által inspirált lények egyaránt megtalálhatóak az új videóban. A sárkányok, démonrókák, és más hatalmas bestiák várják, hogy levadászásra kerüljenek, mindezt olyan fénybeállítások mellett, amitől minden egyes képkocka filmművészeti csodának tűnik. Amit tudunk egyelőre a játékról, hogy ez egy kooperációs cím lesz. A történet szerint a karakterünk isteni lénnyé vált annak érdekében, hogy megállítsa a világban pusztító és terjedő rontást.
A játék alatt futó motor Unreal Engine 5 lesz, úgy látni, hogy a kínaiaknak sikerül kihozni belőle azt, amit a legtöbb kiadó képtelen megugrani. Ez azért is érdekes ugrás, mert a Unity-t előszeretettel használja a HoYoverse az animestílusú címeikhez, így egy teljesen új rendszert kellett megtanulniuk használni ahhoz, hogy ezt a látványt összehozzák.
Megjelenési dátum és célplatform bejelentés nem történt, de a játékosok máris regisztrálhatnak a korábbi hozzáférés érdekében a hivatalos weboldalon keresztül.