Shop menü

AZ AMAZON REMEK CÉLRA HASZNÁLJA AZ MI KÉPGENERÁLÁST A FIRE TV PLATFORMON

Tavaly a chatbotok mellett a képgeneráló MI eszközök is nagyon népszerűek lettek, az Amazon pedig ezt már egy valóban jó funkcióként tálalja a felhasználóknak.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Az Amazon remek célra használja az MI képgenerálást a Fire TV platformon

A Google, a Microsoft és a Meta mellett az Amazon is folyamatosan dolgozik azon, hogy a mesterséges intelligenciát fejlessze, de a saját megoldásait nem nyersen igyekszik tálalni, hogy azok minél előbb elérhetőek legyenek. Inkább arra törekedik, hogy a szolgáltatásaiba integrálja a generatív MI-t, és most ennek köszönhetően számolhatunk be újdonságról.

A Fire TV platformot használó készülékeknél a jövőben már lehetőség lesz olyan háttérképeket beállítani, amiket a mesterséges intelligencia alkot meg.

Tavaly már beszélt arról az Amazon, hogy jön a háttérképek generálását lehetővé tevő funkció a televíziós rendszerére. A vállalat szerint az MI által létrehozott műalkotásokként jelenthetnek majd meg a tévék képernyőjén a Fire TV platform révén. Elérhető lesz ez a fejlesztés a TV okosító eszközökre és a vállalat operációs rendszerét használó televíziókra egyaránt. 

Elsőként a vállalat által saját márkanév alatt forgalmazott Fire TV Omni QLED televíziókon és a Fire TV Stick 4K Max második generációs kiadásán lesz elérhető az új funkció. Valószínűleg idővel egyre szélesebb körben elérhető lehet majd ez a funkció, ugyanis nem arról van szó, hogy ehhez bármilyen speciális hardverre lenne szükség. Nem helyben hozza létre a képeket az adott berendezés, hanem távoli segítséghez fordul.

Galéria megnyitása

Az AI Art névre hallgató fejlesztés részben az Amazon Alexa szolgáltatásra támaszkodik, de a képek létrehozásában a feladat jelentős részét a Titan képgenerátor fogja megoldani a vállalat beszámolója alapján. A Titan vizuális nyelvi modellt tavaly indította el az Amazon, és több különböző változatát is biztosítják már ennek a partnerek számára. Az Alexa révén a háttérképeket egyszerű hangutasításokkal lehet generáltatni, nem is kell begépelni a kívánt paramétereket.

Az Amazon megoldása abból a szempontból nem tér el a megszokott formulától, hogy a generálás során négy különböző grafikát fog létrehozni az AI Art eszköz a generatív MI-t mozgásba lendítve. Ezek közül a felhasználó kiválaszthatja majd azt, ami a számára leginkább tetszik, vagy ha nincs ilyen, akkor kezdheti teljesen újra a generálást, esetleg már finomított utasítással a korábbi tapasztalatok tükrében.

A jól sikerült képeket azonnal be lehet állítani a televíziókon háttérképnek, vagy menthetők az Amazon Photos szolgáltatás keretein belül. Innen meg is lehet osztani az alkotásokat. Illetve később bármelyik kép elővehető, hogy háttérként szolgáljon a Fire TV platformon. Ambient módban is betehetők a képek, így a tévé kikapcsolt helyzetben is munkába állhat és mutatós alkotásokat jeleníthet meg a nappali falán.

Galéria megnyitása

Az Amazon mellett egyébként a Google is biztosít már ehhez hasonló megoldást. Tavaly a Google Pixel 8 széria úgy mutatkozott be, hogy már lehetőséget nyújtanak a készülékek arra, hogy a felhasználók egyedi háttérképeket alkossanak az egyéni ízlésükhöz igazodva, a mesterséges intelligenciának instrukciókat adva.

Bízunk benne, hogy egyre több helyen lesznek majd ilyen ötletes funkciók, ha már a technológia lehetővé teszi a dolgot. Jelenleg azzal nincs gond, hogy a generatív MI eszközök milyen sebességgel fejlődnek, a probléma ezen a területen inkább azzal van, hogy a termékekbe miként integrálják a ezeket. De szerencsére ezen a téren is egyre jobb megoldásokat látunk már. Most például az Amazon révén.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére