A kisállattartás napjainkban népszerű hobbiból már-már egyfajta alternatív családmodellé változott. Na jó, ha ez esetleg túlzásnak is tűnik, az viszont tagadhatatlan, hogy az elmúlt években az ország lakosságának több, mint a fele kutyatartóvá vált, de a doromboló szőrgombócok kényét-kedvét is a magyarok mintegy 40 százaléka lesi minden nap. Ez elég komoly szám, főleg annak tudatában, hogy nagyjából minden ötödik macskatartó allergiás a saját kedvencére, de a macskás háztartások mintegy 30 százalékában a házastárs, kb. 15 százalékában pedig a gyerekek azok, akik megszenvedik a tüneteket.
Ahhoz nem szükséges állatot tartanunk, hogy tudjuk, milyen küzdelmet tud okozni az állatszőr egy háztartásban, aki pedig a munkáját az otthonától távol végzi, az ritkán szereti azzal tölteni a pihenésre szánt maradék idejét, hogy megállás nélkül porszívózzon. Bár a kutyák esetében ez kisebb probléma, macskásoknál még az olyan háztartásokban is lehetetlen lépést tartani a vedléssel, ahol akár napi rendszerességgel porszívóznak. A küzdelemnek többféle módja is van, de a nyugodtabb alvás már úgy is elősegíthető, ha bedugunk egy készüléket a konnektorba.
A háztartási légszűrők kifejezetten hasznos eszközök, hiszen nem mindenkinek adatik meg a hegyvidéki környezet, ahol az autóforgalom által termelt szmog, vagy az állandó por helyett sűrű, zöld növényzet gondoskodik a levegő frissességéről. Ehhez adódik még hozzá az állatszőr, illetve az idővel minden porszemet belepő macskanyál, melynek belélegzését nagy kihívás elkerülni. Pontosan ezt a feladatot, tehát az otthoni levegő hatékony megtisztítását ígéri a Mova Puris P10, mely az IKEA-s dísztárgyakhoz hasonulva igyekszik nagy teljesítményű légszűrést produkálni, kifejezetten állattartók számára.
Specifikációk
| Jellemző | Hivatalos gyári adat / Specifikáció |
| Gyártó | MOVA (Dreame Technology csoport) |
| Termék teljes neve | MOVA Puris P10 Pet Air Purifier (Kisállat-fókuszú légtisztító) |
| Modellazonosító | Puris P10 / P10 |
| Légtisztítási teljesítmény (PCADR) | 380 m³/h (Részecske CADR érték) |
| Névleges teljesítmény (Fogyasztás) | 36 W |
| Zajszint tartomány | 19 dB – 55 dB (üzemmódtól függően, max. ~60 dB) |
| Ventilátor fokozatok | 3 sebességfokozat + Alvó (Sleep) mód + Automata mód |
| Fő szűrő típusa | H13 Anti-Allergen HEPA kompozit szűrő |
| Szűrőrendszer felépítése | Eldobható elektrosztatikus pamut előszűrő + H13 HEPA szűrő + Aktív szén (Active Mineral) szagszűrő |
| Kiegészítő sterilizálás | UV-sterilizálás és Plazma technológia |
| Közeg-optimalizálás | Kétzónás légáramlás (360°-os alsó szőrbefogás + felső légáram) |
| Vezérlés és intelligencia | Okostelefonos applikáció (MOVAhome / Dreame ökoszisztéma) + Wi-Fi |
| Levegőminőség visszajelzés | Okos LED környezeti fényjelzés (Intelligent ambient light) |
| Kisállat-biztonsági extrák | Macskabiztos kezelőpanel-zár (Pet-lock) + megerősített, harapásálló tápkábel |
| Készülék méretei | Ø 260 mm × 610 mm (Henger alakú toronykialakítás) |
| Nettó súly | 5,1 kg |
| Különleges kialakítás | Lapos, teherbíró felső platform (a macskák kifejezetten szeretnek ráülni/feküdni) |
Csomagolás és tartozékok
A méretes doboz teljes mértékben indokolt, ez bizony nem aprócska garzonlakásokra tervezett termék, szóval ha az ágyon kívül a holminknak is már csak szűkös hely marad, egészen biztosan nem ezt a terméket keressük. Maga a doboz nem árul "zsákbamacskát", hiszen a termékfotón túl betekintést enged a rétegelt szűrőrendszerbe is, mely egészen biztató képet fest a készülék képességeiről.
Kartonelemek fogják közre a termék talpát és a felül is tányérszerűre formázott csúcsdíszt, így a doboz meglehetősen stabilan tartja a P10-et. Ami érdekes, hogy mindkét belső szűrőelem műanyag tasakokban várja, hogy megszabadítsuk ezektől, illetve az egyetlen tartozéknak nevezhető elemet, az áramellátásért felelős adaptert a nagy szűrődobban találjuk, így helyet spóroltak a csomagolásnál.
Az adapter amúgy csinos fehér, így viszonylag jól beleolvadhat a környezetébe, amennyiben ez átlagos fehér falakat és világos padlót jelent, de persze nem lehet mindenki ízléséhez igazodni. Mindenesetre puha műszövettel borított vezeték sokkal jobban mutat, mint a szokványos fekete PVC-vel vagy gumival borított kábelek, bár talán pont emiatt a macskáknak is vonzóbb lehet. Még szerencse, hogy a gyártó gondolt erre és vastagabb, harapásra is felkészített vezetéket készített, ami szintén nagyszerű ötlet.
Dizájn és felépítés
Bár először volt szerencsém közelebbről is megvizsgálni egy légszűrő berendezést, az már biztos, hogy a hasonló eszközök többsége nem, vagy csak alig emlékeztet a P10-re, mely inkább hasonlít egy IKEA-s állólámpára, mintsem egy szűrőberendezésre. Az esztétikai célú igyekezetért tehát már előre is jár elismerés, hiszen ha már ekkora méretű eszközt hozunk az életterünkbe, nem árt, ha nem üt el teljes mértékben egy átlagos otthon berendezésétől.
Ez meglehetősen méretes torony, praktikus lapos tetővel, így akár polcként is használható, de az sem kizárt, hogy a macskák előszeretettel használják majd pihenőhelynek, már amennyiben elférnek rajta. A rácsos kialakítás szintén a biztonsági megoldások egyike, ami egyszerre hivatott megóvni a kíváncsi állatmancsokat és magát a készüléket az illetéktelen behatolástól.
A kezelőszervek mindegyike érintésérzékeny, tehát elég az ujjbegyünkkel simogatni, böködni őket, ami érthető is, hiszen ha hagyományos kapcsolókkal dolgoznak, akkor adott esetben megbillenthetnénk a szerkezetet, összességében érthető döntés. A be- és kikapcsoló alatt a teljesítményt állíthatjuk automatától egészen a hármas, legerősebb Turbo fokozatig, végül pedig választhatunk, hogy hány órán át szeretnénk tisztítani a szoba levegőjét, a legrövidebb 1 óra lehet és legfeljebb 8 óra.
Kifejezetten tetszett a mágnesekkel kapaszkodó burkolat, mely kellemes textúrát és színt kapott, így tényleg egyfajta bútor jelleget kölcsönöz a készüléknek. Az eltávolítása nemesen egyszerű, de a legkönnyebb a bőr MOVA címkében megkapaszkodni és utána már gyerekjáték lefejteni a helyéről a takarólapot, mely azonnal fel is tárja a szűrőrendszert.
A kettős szűrőrendszer kétzónás levegőbevezető csatornával, nagy hatékonyságot ígérő kompozit szűrővel és alacsony ellenállású szőrfogóval rendelkezik. A többrétegű kompozit szűrőrendszer a háziállatok szőrét és szőrszálakat, a pollent, a baktériumokat, a szagokat és a mikronméretű finom részecskéket is képes kiszűrni, legalábbis a gyártó szerint.
Az alacsony ellenállású szőrfogó azt hivatott megakadályozni, hogy a szőr eltömítse a főszűrőt, ezzel akár háromszorosára növelve annak élettartamát. A szűrőben sorakozó gyöngyök szabad szemmel is jól láthatók, elvileg ezek az ásványi anyagok segítségével járulnak hozzá a szagtalanításhoz. Speciális antiallergén szűrővel is rendelkezik az allergének lebontásához, így elvileg nem kell aggódnia a szűrő telítődése vagy a másodlagos szennyeződés kockázata miatt.
Az átfogó védelmet a H13 antiallergén HEPA szűrőjével teszi teljessé, mely nem feltétlenül általános tartozék, pedig rendkívüli fontossággal bír. Ez ≥0,3 μm-es részecskéket is kiszűr, így elősegítve a családtagok légúti egészségét. Segít csökkenteni a tüsszentést, az orrdugulást és egyéb kellemetlen tüneteket, ami jóval túlmutat azon, hogy megszabadít minket némi állott levegőtől, amit egy kutyás házban, vagy egy macskaalommal és állateledellel felvértezett lakásban nem feltétlenül lehet elkerülni.
Az oldalsó beszívó felel a levegőben lebegő szőrszálakért, allergénekért. Az erős, felfelé irányuló légáram befogja a levegőben lévő részecskéket, míg a kétzónás koordináció biztosítja az erős lefedettséget. Alul is rendelkezik egy beszívónyílással, amely 360 fokos szögben képes beszívni a padlóra hullott szőrszálakat. Erős, a talajhoz közeli légáramot generálva gyűjt port és szőrszálakat, így érdemes lehet az állatok kedvenc útvonalainak közelébe helyezni és ezek szerint a szoba közepén a leghatékonyabb.
Beüzemelés és használat
Az első dolgunk, hogy a külső, mágneses burkolatot lefejtve megszabadítsuk a szűrőket a műanyag csomagolástól, majd illesszük vissza őket a helyükre. A művelet nem kifejezetten bonyolult, a szűrők számára pedig elegendő helyet hagytak szabadon, hogy kényelmesen kicsúsztassuk őket a helyükről, illetve a foglalatokat is úgy alakították ki, hogy véletlenül se kerülhessenek vissza fejjel lefelé, hiba kizárva.
Feltűnő volt, hogy nem jár távirányító a termékhez, pedig ebben az árkategóriában illik távvezérlést biztosítani egy hasonló eszközhöz. Ezzel persze a gyártó is tisztában van és ugyan az okosotthon rendszerünkkel nem lesz kompatibilis, mobilos alkalmazás természetesen jár hozzá a MOVAHome a formájában, mely természetesen ingyenesen elérhető az alkalmazásboltban.
Az app alapvetően az összes kompatibilis MOVA terméket egy helyen teszi elérhetővé, ami alapvetően dicséretes és egyben logikus a gyártó részéről. A felület meglehetősen egyszerű és letisztult, amit én kifejezetten értékeltem. Itt lényegében a három sebességfokozat, vagy a beépített érzékelőre támaszkodó automata üzemmód között választhatunk, illetve időzíthetjük is az aktívan szűréssel töltött időszakot.
Elérhető a szűrő élettartamát követő menüpont is, ami az egyik leghasznosabb a kevéske funkció közül. Csere esetén ezt visszaállíthatjuk és elölről kezdhetjük. Fontos megjegyezni, hogy kizárólag 2.4 GHz-es WiFi kapcsolattal hajlandó együttműködni, szóval gondoskodjunk erről, különben nem fog végbemenni a telefonos szinkronizáció.
Tapasztalatok
Amennyire a komfortérzetemre hagyatkozva meg tudom ítélni a termék hatékonyságát, az alapján azt mondhatom, hogy meglepően ügyes szerkezetről van szó. Mivel papíron egy nagyjából 35 négyzetméteres lakást egymagában is képes egyedül ellátni, egy átlagos nappalit vagy kifejezetten a hálószobánkat gond nélkül képes volt megtisztítani.
Első próba gyanánt bezártam a hálószobába 5-10 percre és mire benyitottam, érezhetően tisztább levegő fogadott, de még talán hűvösebb is lett, legalábbis én úgy éreztem, amit a kezdődő nyári klíma okán nem bántam. Ez után a nappaliba vittem és szintén bezártam ajtót-ablakot és hagytam dolgozni.
A termék tehát az én megítélésem szerint valóban képes ellátni a feladatát, persze speciális műszerek hiányában a szoba allergén telítettségét aligha tudtam volna ellenőrizni, mindenesetre jól aludtam a közelében és reggel jólesett az első éber levegővétel is.
Hogy mibe tudnék belekötni? Sajnos több dologba is, bár ezekből csak egy volt valóban, közvetlenül zavaró. Feltéve, hogy nem egy szőrme- vagy birkanyíró üzemben szeretnénk bevetni, kétlem, hogy értelme lenne folyamatosan magas fordulatszámon járatni, így egy alapos takarítás és egy intenzívebb tisztítójárat után bátran visszavehetjük takarékra, így már a zajszint is elfogadható lesz.
A három elérhető fokozatból az első szinte elhanyagolható, lágy szellőzajt kelt, ami mellett én még aludni is tudok. Napközben még a második is elviselhető lehet, legalábbis hozzá lehet szokni, de bízzunk benne, hogy annyira nem lesz őrülten szennyezett a levegőnk, hogy hosszútávon állandó szükség legyen a magasabb fokozatokra. A harmadik, Turbo fokozat meglehetősen hangos, ahogy a legtöbb hasonló eszköz esetében, így azt én is csak próba kedvéért használtam, illetve az Automata mód szükség esetén rákapcsolhat, de nálam szerencsére nem érezte szükségét, nem véletlen, hogy csak zöld lámpás fotót tudtam készíteni.
Én egy kis visszafogott szélzaj mellett bőven képes vagyok aludni, nyáron amúgy sem szokatlan vendég a ventilátorzúgás egy átlagos lakásban, ugyanakkor egy valami már valóban zavaró volt. Az szép és jó, hogy az aktuális légszennyezettség minőségét színes fény jelzi, ám azt nem tudom, hogy mégis ki tartotta jó ötletnek, hogy a fények semmilyen módon ne lehessenek kikapcsolhatók vagy legalább minimális erősségűre szabályozhatók.
Az app minimalizmusa ebben az esetben a felhasználók kárára válik, hiszen a teljesítmény intenzitásán vagy az időzítőfunkción túl eléggé ordít a lehetőségért, hogy szükség esetén éjszakai módra kapcsolhassuk. Teljesen abszurdnak gondolom, hogy egy ekkora készülék által kibocsátott fény semelyik háztartásban ne okozzon kellemetlenséget. Nyilvánvaló, hogy nem kizárólag üres nappalikban kerülhet elhelyezésre, én allergiásként például behoztam estére a hálószobába és zavart, hogy nincs lehetőségem lekapcsolni a villanyt.
Végül egy fontos részletre hívnám fel a figyelmet, miszerint egyelőre nem találtam opciót arra, hogy szükség esetén az elhasználódott szűrő helyett másikat vásároljunk. A gyártó a használat mértékétől függően nagyjából 2000 órára lőtte be a szűrő állóképességét, ami visszafogottabb, de rendszeres használat mellett, a legjobb forgatókönyv szerint is egy év után szükségessé teheti a cserét.
Amennyiben napi mindössze 5-6 órát megy a készülék, kb. egy évig bírja, ha a nap felében üzemel, akkor inkább fél évig, ha viszont valamiért 0-24 járatjuk, 3 hónapon belül is indokolttá válhat a csere. Jó hír, hogy ezzel együtt is mindvégig maximális hatékonyságra számíthatunk, köszönhető a kialaításnak, illetve a külső rétegnek, mely a HEPA szűrő védelmére szolgál. Ez szintén cserélhető, illetve ha van kedvünk és erőnk ilyesmihez, időnként letakaríthatjuk, ártani bizonyosan nem árthat.
Ugyanakkor a cserealkatrészek hiányában, illetve a várható áruk ismerete nélkül nehéz megítélni, hogy mennyire időtálló a termék, ami nem segít az ár-érték arány meghatározásában sem, mindenesetre látva a MOVA termékkínálatát és terméktámogatását, bízhatunk benne, hogy egy ilyen igényes és költséges termék esetében sem hagyják cserben a vásárlóikat
Kell ez nekem?
Az a helyzet, hogy a magam részéről elégedett voltam a Puris P10 teljesítményével. A macskaszőrös lakásban érezhetően frissebb lett a szobák levegője, aminél többet nem is igen tudtam volna átlag felhasználóként megítélni. Márpedig egy allergiás számára ez a lényeg és ismerve a termék alaposan kialakított szűrőrendszerét, ez kifejezetten látványosan befolyásolhatja az életminőséget.
A magam részéről elsősorban a dizájnt tudom kiemelni, beleértve az otthonunkhoz jobban alkalmazkodó külső megjelenést és az igényes, a fantáziátlan háztartási berendezésektől élesen elütő formavilágot. Nem megfeledkezve a belső kialakításról sem, mely alapos és igényes szűrést biztosít vállalható zajszint mellett, melyet a mobilunk segítségével az ágy kényelméből is szabályozhatunk.
Ugyanakkor a leírt hátrányok között ott a kikapcsolhatatlan LED-fény és az a tény, hogy a januári bemutatót és a márciusban megkezdett forgalmazást követően egyelőre nincsenek hozzá megvásárolható cserealkatrészek, pontosabban a szűrő, ami legjobb esetben is egy évig bírja a rendszeres használatot. Mindezekkel együtt ez egy igényes és nagy teljesítményű szűrő, mely az allergiás állattartók és a friss levegőre vágyók számára egy valóban hasznos befektetés lehet.