Shop menü

AVX ÉS AVX 2 TÁMOGATÁST KAPOTT A WINDOWS ON ARM PLATFORM – A JÁTÉKOK ÉS EGYÉB ALKALMAZÁSOK IS PROFITÁLHATNAK BELŐLE

Az újítást a KB506538-as frissítés hozta el, ami Windows 11 24H2 és Windows 11 25H2 alatt egyaránt elérhető, de a Windows on ARM platform számára is tartogat újításokat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
AVX és AVX 2 támogatást kapott a Windows on ARM platform – A játékok és egyéb alkalmazások is profitálhatnak belőle

A Microsoft próbál ütőképes alapokat teremteni azon platformok számára, amelyek ARM alapon próbálják kiszolgálni a felhasználókat és ehhez a Windows operációs rendszert választják. E platformok között egyelőre csak a Qualcomm megoldásait találjuk, de idővel az Nvidia is beléphet ebbe a szegmensbe a MediaTek oldalán, illetve az AMD háza tájáról is szállingóznak a pletykák az ARM alapú APU egységekkel kapcsolatban. Közben a Microsoftnál gőzerővel dolgoznak azon, hogy a Windows on ARM platform hiányosságait pótolják, illetve az operációs rendszer működését optimalizálják.

Ennek a folyamatnak a legújabb állomása az AVX és az AVX2 támogatás bevezetése, persze nem natív módon, hanem a Prism emulációs rétegen keresztül. Ezzel az újítással számos olyan alkalmazás futtatását biztosítják, amelyek korábban a megfelelő támogatás hiányában nem indultak el, illetve azoknál az alkalmazásoknál, amelyek AVX alapon gyorsítják különböző funkcióikat, sebességnövekedésre lehet számítani. Az AVX utasításkészletet egyebek mellett médiakezeléssel kapcsolatos szoftverek, játékok, illetve kreatív alkalmazások is használják, rajta keresztül fel lehet gyorsítani a videók kódolását, lehet fizikát szimulálni, illetve különböző effektekhez is használhatóak. Az AVX és az AVX2 natív támogatására nincs mód, ezek az utasításkészletek ugyanis az Intel saját, szabadalmaztatott megoldásai, így az ARM alapú processzorok nem is támogatják őket. A támogatás hiánya sokszor azt eredményezte, hogy a szoftverek nem, vagy nem megfelelő teljesítmény mellett futottak, de a Prism emuláció révén ezen a téren változás állhat be. Azt persze érdemes hozzátenni, hogy az emuláció a processzorterhelést is növeli, a belőle származó előnyök pedig eltérő mértékűek lesznek az egyes alkalmazások alatt.

Galéria megnyitása

Az AVX és az AVX2 támogatás bevezetésére a híres-hírhedt KB5066835-ös frissítőcsomaggal került sor az októberi összegző frissítés keretén belül, ami a Windows 11 24H2 és a Windows 11 25H2 alapú rendszerekhez egyaránt megjelent, igaz, a Windows RE használhatatlanná vált miatta – ezt a Microsoft viszonylag gyorsan javította –, valamint a Localhost funkció is térdre kényszerült. A funkció elméletileg automatikusan aktiválódik az érintett alkalmazások alatt, de ha ez nem történik meg, akkor a Properties->Compatibility->Windows on ARM menün belül a „Show newer emulated CPU features” opciót kipipálva egyenként lehet engedélyezni az egyes alkalmazásokhoz. Ez a lehetőség arra is jó, hogy az esetleges kompatibilitási problémákat kiküszöböljük.

Az újítás mindenképpen üdvözlendő, az viszont nem derült ki, pontosan milyen alapon működik. Az ARM processzorok a vektorfeldolgozó képességeket a Scalable Vector Extension funkción keresztül biztosítják, amelynek első változata az ARM v8 architektúra alatt debütált, míg az ARM v9 esetén már az SVE2 is elérhető. Ez a megoldás különbözik a hagyományos módszerektől, ugyanis vektorhossz terén rugalmasnak mondható: 128-bittől egészen 2048-bitig működik, méghozzá 128-bites lépésközökkel.

Az egyes processzorgyártók ennek köszönhetően kiválaszthatják, az adott dizájnhoz melyik vektorhossz passzol leginkább és azt alkalmazhatják. A rugalmas működés legfőbb előnye, hogy az SVE támogatással ellátott alkalmazások újrafordítás nélkül használhatóak minden olyan ARM alapú processzorral, ami rendelkezik SVE támogatással, teljesen mindegy, milyen vektorhosszal dolgozik. Az AVX emuláció történhet úgy, hogy ezeket az utasításokat az SVE használatával futtatják, de skaláris emulációt is bevethettek – a pontos módszerre később derülhet fény.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére