AUGUSZTUS KÖZEPÉIG CSAK REFERENCIA RX 5700-ASOKAT KAPUNK?

A legfrissebb pletykák alapján ez a helyzet, hivatalos állásfoglalás azonban még nem érkezett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. jún. 19. 8:10
Augusztus közepéig csak referencia RX 5700-asokat kapunk?

Az AMD még a Computex 2019 alkalmával mutatta meg, milyen videokártyákat dob piacra július 7-én, ám arról akkoriban nem igazán esett szó, hogy az egyedi hűtéssel és/vagy tuninggal büszkélkedő példányok pontosan mikor kerülnek forgalomba. A pletykák alapján sejthető volt, hogy néhány hetet mindenképpen várni kell az egyedi modellek érkezésére, ám most egy picivel konkrétabb információ is érkezett.

A Fuzdzilla munkatársai az iparági forrásaikat megkérdezve arra a konklúzióra jutottak, hogy az egyedi felépítéssel és/vagy megemelt órajelekkel ellátott modellek augusztus közepe előtt szinte teljesen biztosan nem érkeznek meg, de augusztus közepén is csak akkor válnak elérhetővé, ha „minden jól megy”. Hogy itt most gyártókapacitással kapcsolatos problémák állnak-e a háttérben, illetve egyébről van-e szó, azt nem részletezték a források.

Egyszóval július 7-én csak a referencia modellek jelennek meg, ahogy arra számítani lehetett, ám a jelek szerint ezekben is lesz némi tuningpotenciál, hála a minőségi komponensek használatának, illetve a hétfázisú tápellátásnak.

Az új videokártyákra egyventilátoros hűtés kerül, ami radiális ventilátorral, hőkamrával, valamint egy speciális, akusztikailag és áramlástanilag optimalizált hűtőtömbbel rendelkezik.

A hűtés fölé egy alumíniumötvözetből készített borítás kerül, valamint a hátlapi hűtőlemezt sem spórolják majd le. A GPU és a hűtőtömb talpazata közé grafit alapú paszta kerül, amelynek kiválasztását gondos válogatás előzte meg.

A GeForce RTX 2070 ellen érkező Radeon RX 5700 XT várhatóan 449 dollárba kerül, míg a GeForce RTX 2060 ellen harcoló Radeon RX 5700 ára 379 dollár lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

44 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. jún. 19. 23:28
#7

valami 2gpu-s csoda nem jön?

Chavalier
Chavalier
2019. jún. 19. 16:02
#6

Remélem támogatni fogja az Kraken G12-t, mert akkor inkább pakolok rá magamnak vízhűtést minthogy hónapokat várjak egy normális hűtéssel rendelkező modellre.

Dragon3k
Dragon3k
2019. jún. 22. 16:47

@s_otto ​​​​​​

Odáig egyet értek vele, hogy nem lényeg a fogyasztás, mert nem megy 24/7ben maxon a vga, ha idle jól teljesít és mellette maxon nem szál el, pl 50W-tal több kell az amd-nek, mint az nv-nek az még nem nagy gond, persze ha olcsóbb is. Azonos áron meg rég meg lehetett venni nv oldalról a kellő teljesítményt. De mint korábban írtam kis háznál ez is számít, ezért általánosítani hülyeség.

Andreios_81
Andreios_81
2019. jún. 19. 15:26
#5

Hát, ha neiki ennyit ér a gari...

Bár nem látszik, " Mosdatlan_falusi  09:58"-ra válasz

hcsa
hcsa
2019. jún. 19. 11:54
#4

Azt nem értem, hogy a HIS anno tudott korrekt blower-szerű VGA hűtéseket csinálni, manapság miért nem megy a gyártóknak. Én személy szerint amúgy jobban szeretem a kifelé fújó megoldásokat.

s_otto
s_otto
2019. jún. 19. 11:38
#3

Sok meglepő nincs ezen, a vega-nál is jóval később jöttek a customok.

peti19870621
peti19870621
2019. jún. 19. 8:59
#2

Csak kóstolgatják a piacot.. A hűtés meg pazar: Máris két noctua nf-p12 pwm-et kíván aza koszgyűjtó vapor champer helyett, s vízhűtéses block kerüljön a GRAMra azonnal.. Folyadék keringető rendszer a gpu nyákon rögzítve? s a -paszta? -megoldható.

csabi02
csabi02
2019. jún. 21. 23:50

@Dragon3k Kifelejtette mindenki,hogy a Titan már a nem létező Prémium-plusz kategória :-D

Tyrel
Tyrel
2019. jún. 19. 8:53
#1

Kíváncsi leszek hogy az az állítólagosan az eddigieknél halkabb blower a gyakorlatban tényleg halkabb lesz-e... Igazán nekem pl. hót mind1 hogy egy videokártya hűtője rendes top-down vagy blower ventis-e, csak a hangerő számít, szóval ha ez utóbbi rendben lesz akkor azt a 12 vásárlót akiket még érdekelni fog a Navi igazából nem hatja majd meg hogy nincs custom...

Busterftw
Busterftw
2019. jún. 20. 20:42

@Tyrel Gyakorlatban meg Ferihegy 2.

https://www.youtube.com/watch?v=BcL5kbLFBdA

Vissza az oldal tetejére