Az idei évben az MWC volt az első olyan nagyobb globális esemény, ami elmaradt a koronavírus-járvány okán, miután a CES januárban még gond nélkül le lett zavarva. Sokak szerint már a CES is jelentősen segíthette a pandémia kirobbanását, éppen ezért most már mindenki nagyon elővigyázatosan kezeli az ilyen eseményeket.
A jelenlegi helyzet fényében azt szinte biztosan ki lehet jelenteni, hogy az idei évben már nem lesznek megtartva nagyobb sajtóbemutatók élő közönség előtt, és a Mobil Világkongresszus szervezői a jelek szerint úgy látják, hogy februárra sem lesz megfelelő a helyzet. Éppen ezért már most úgy döntöttek, hogy nem a megszokott időpontban próbálják megrendezni a nemzetközi eseményt, hanem nyárra tolják azt át.
A Barcelonában megrendezésre kerülő MWC 2021 június 28. és július 1. között lesz. Ekkor vonulhatnak majd fel a katalán városban a világ különböző részeiről érkező gyártók, hogy bemutassák a legfrissebb fejlesztéseiket. A Mobil Világkongresszus ebben az ágazatban mindig az egyik legfontosabb eseménye az évnek, és a szervezők szeretnék, ha ez így is maradna, pandémia ide vagy oda.
A GSM Association abban nem gondolkodik egyelőre, hogy a következő MWC is elmaradjon, most nagyon úgy fest, hogy ezt az eseményt már mindenképpen szeretné megtartani. Hogy miként kerülhet majd sor jövő nyáron egy globális rendezvényre? Nos, ezt egyelőre talán a legprofibb látók sem tudnák megmondani, mivel hétről-hétre rengeteget változik a járványhelyzet, és mostanáig nem igazán voltunk képesek úgy kiismerni a koronavírust, hogy megfelelően kezelhessük.
Ez a változás nem jelenti azt, hogy bemutatók nélkül maradunk 2021 februárjának végén. Ugyanis elvileg az MWC Shanghai - ami szintén minden évben van, csak későbbi időpontban - előre lesz hozva arra a dátumra, amikor a hagyományos Mobil Világkongresszus lett volna. Ez az esemény február 23. és 25. között kerül megrendezésre.
Az MWC Shanghai ennek a változásnak köszönhetően nagyobb jelentőséggel bírhat majd, mint korábban, de hogy ez milyen formában kerülhet majd megrendezésre, az egyelőre még nem ismert. Kínában jelenleg elvileg jól kezelik a vírust, és a GSMA ezért valószínűleg abban bízik, hogy ez már így is fog maradni.
A 2021-re tervezett MWC Los Angeles esemény már maradhat az eredetileg tervezett időpontban, ez 2021 októberének végén kerülhet megrendezésre. A GSMA bízik abban, hogy bő egy év múlva már meg lehet majd tartani ezt a kisebb volumenű bemutatót.
John Hoffman, a GSM Association vezérigazgatója elmondta a döntés kapcsán, hogy mindenképpen azt szeretnék elérni, hogy a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobil Világkongresszus a jövőben is egy olyan nagy jelentőségű, prominens esemény legyen, ami kiváló élményt nyújt a látogatóknak és a kiállítóknak egyaránt, és összehozza az egész ipart.































