Shop menü

ARANY OLDALAK FUNKCIÓVAL ÉS MÁS ÚJÍTÁSOKKAL SZOLGÁL A WHATSAPP

Minden eddiginél jobb lehetőségeket nyújt majd a platform a vállalkozások számára, ennek köszönhetően abban bíznak, hogy több lesz az üzleti fiók.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Arany Oldalak funkcióval és más újításokkal szolgál a WhatsApp

A WhatsApp mindig azon van, hogy a vállalkozásoknak egy jó felületet nyújtson a kapcsolattartásra. Évek óta az egyik legfontosabb dolog volt a platformnak, hogy az üzleti felhasználókat gyarapítsák, és most ebből a szempontból lényeges újításokról számolhatunk be.

A Meta elmondta, hogy minden eddiginél könnyebben lehet majd kapcsolatba lépni olyan vállalkozásokkal, akik megtalálhatóak a WhatsAppon. Ennek köszönhetően pedig érdemes lesz a cégeknek képviseltetni magukat, mert ha ezt nem teszik meg, akkor az ügyfelek könnyebben köthetnek ki olyan riválisoknál, akik jelen vannak a WhatsAppon. Megszületett az üzleti címtár, ami úgy működik majd egy kicsit, mint korábban az Arany Oldalak.

A felhasználóknak lehetősége lesz egy nyilvánosan elérhető címtárban keresgélni olyan vállalkozásokat, amikre éppen szükségük van. Minden kategóriákba lesz sorolva, és azok a cégek, amik több területen is jelen vannak, ott lesznek minden általuk érintett kategóriában. Lehet majd itt keresni például pénzügyi cégeket, kereskedéseket, utazási irodákat. Rengeteg céget lehet majd így pillanatok alatt megtalálni teljesen komfortosan. Csak arra van szükség, hogy a vállalkozók jelen legyenek a WhatsAppon és a szükséges információkat biztosítsák.

Galéria megnyitása

Az újítás egyelőre csak az Egyesült Királyságban, Indonéziában, Brazíliában, Kolumbiában és Mexikóban lesz elérhető. De idővel lehet majd használni mindenhol, és támogatott lesz a legtöbb platformon. A terjeszkedés fokozatosan megy majd a régiókban mutatkozó igényeket figyelembe véve. Elsődlegesen az olyan kisebb vállalkozásoknak lehet ez nagy segítség, akik egyébként nehezen tudnának mai viszonyok között új ügyfeleket elérni.

Fontos, hogy a WhatsApp elvileg nem fogja azt megjegyezni, hogy milyen dolgokra keres rá a felhasználó. Ami azt jelenti, hogy nem kell attól tartani, hogy amikor éppen kellene egy cipész, és a WhatsAppon valaki ilyen cégek között böngészik, utána 10 perccel később a Facebookon már a cipőboltok reklámjai fognak szembe jönni minden görgetésnél.

A WhatsApp már hosszú ideje népszerű az üzleti szférában, az új funkció révén pedig az is késztetést érezhet majd a regisztrációra, aki ezt korábban nem tette meg. Már 2020 októberére 175 millió üzleti felhasználója volt a platformnak, ami azóta csak még tovább növekedett.

Galéria megnyitása

A boltokkal, szolgáltatókkal közvetlenül lehet már beszélgetni a WhatsAppon keresztül. A segítséget így minden kérdésben azonnal megkaphatja a vásárló, felhasználó. A legtöbb területen már megjelent a WhatsApp, és tudnak segíteni a cégek az emberek számára. Most pedig egy újabb fontos fejlesztésre is ki kell még térni az üzleti névjegyzék bevezetése mellett. Immáron a pénzügyeket is lehetőség lesz az applikáción belül rendezni.

Felvehetik a felhasználók a bankkártyájuk adatait, és innentől úgy tudnak számlákat kiegyenlíteni, hogy a fizetéshez egyáltalán nem kell majd elhagyni az applikációt. Nem kell átmenni egy külső weboldalra hivatkozásokat használva, és nem is kell egy újabb applikációt elindítani ehhez. A rendelésekhez, előfizetésekhez kapcsolódó számlákat a továbbiakban már kiegyenlíthetik az emberek a WhatsApp keretei között.

Galéria megnyitása

A platform növekedése az utóbbi időben már nagyon belassult, de az üzleti és pénzügyi szolgáltatások kezelésével, az ilyen irányú fejlesztésekkel újra felpöröghet, több ember figyelmét keltheti fel. Azt nem tudni, hogy például erre mikor jöhetnek az újítások, de az biztos, hogy Magyarországon például még bőven lenne tere a növekedésre a WhatsAppnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére