Az LG X300 név nem ismeretlen már a piacon, a dél-koreai alakulat ugyanis ezzel az azonosítóval bocsájtott kereskedelmi forgalomba évekkel ezelőtt egy noteszgépet, de most természetesen nem erről lesz szó. Az LG Mobile ezúttal egy okostelefont leplezett le ezzel az azonosítóval, ami így egyben egy új névséma bevezetését is jelentheti, korábban ugyanis ehhez hasonló jelölést nem használt a mobiloknál a vállalat.
Az X300 a középkategóriát célozza meg, és a tulajdonságai elég vegyes összképet fognak eredményezni. A szerkezet egy 5 hüvelykes megjelenítőt foglal keretbe, ami 1280 x 720 képpontos felbontással dolgozik. A panel IPS technológiát használ és In-Cell Touch kialakítású, vagyis nem külön érintőréteg van, hanem a kijelző magában foglalja ezt is, így egyrészt közvetlenebb érzést nyújt az eszköz minden érintésnél, és a betekintési szögei is jobbak lesznek. Két képalkotóval a fedélzetén érkezik az X300. Az előlapján található kamera egy 5 megapixeles érzékelőre épül, így nemcsak a videocsevegések bonyolításakor lehet rá bátran számítani, hanem olyankor is, mikor egy-egy önarcképet akar megörökíteni a tulajdonosa. Persze a fontosabb pillanatokat inkább a főkamerával illik majd megörökíteni, ez a modul már egy 13 MPixeles képérzékelőt használ, és kapcsolódik hozzá egy LED-es segédfény is, melynek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett is bátran használatba lehet majd venni az eszközt. A kamera kapott arcfelismerő lehetőséget és az ember gesztusok használatával is képes lesz exponálásra sarkallni a gépezetet. Videózáskor 1080p támogatás jelenti majd a maximumot a masina számára.
Az LG ezt a készüléket egy négymagos Qualcomm központi chippel álmodta meg. A Snapdragon 425 besorolású termék dolgozik benne, ami egy Adreno 308 integrált GPU-t, valamint 1,4 GHz-es órajelen munkálkodó Cortex-A53 feldolgozókat tartogat. A teljesítménye már éppen elegendő lehet az általános felhasználás esetén, de túl sokat nem érdemes tőle várni például a játékok esetében. Az X300-ban a rendszernek 2 GB-nyi LPDDR3 memóriával kell gazdálkodnia, ami az átlagfelhasználók keze alatt már elegendő lehet az esetek többségében. Az újdonság tárhelye 16 GB-os kapacitással fog szolgálni a jövendőbeli tulajdonosok számára, ami ha idővel szűkössé válik, könnyedén bővíthető lesz memóriakártya hozzáadásával. Az LG 4G LTE hálózati modemmel küldi bevetésre az X300-at, ami ráadásul még NFC chippel is meg lesz toldva, ennek köszönhetően pedig akkor is lehet rá számítani, ha mobiltárca szolgáltatást akar használni a készülék tulajdonosa. Egyéb extra nincs benne, de persze a Wi-Fi, Bluetooth (4.2), A-GPS trió nem hiányozhat.
Fontos kiemelni az X300 esetében, hogy ezen már az Android 7.0 operációs rendszer lesz jelen. Örömmel látjuk, hogy az LG Mobile ilyen jól halad a Nougat terjesztésével, kevés gyártó mondhatja el ezt magáról eddig. A vállalat szakembereinek hála nem lesz hiány az előre telepített alkalmazásokban és a hozzá adott extrákban sem, az LG UX grafikus felhasználói felület több dologgal is hozzá fog járulni a megfelelő élmény garantálásához. Az okostelefon pereme lekerekített – beleértve a kijelzőt védő üveg szélét is –, a hátlap pedig kapott egy finom textúrát azért, hogy jobb fogást biztosítson és tovább karcmentes maradjon. A színválaszték az ezüst és a sötétkék kivitelekből áll. A mobil 144,8 x 72,1 x 8,09 milliméteres vonalakkal határolható körül, a tömege pedig 142 gramm. Az eszköz ujjlenyomat-olvasót is felvonultat, ez a biometrikus szenzor minden irányból képes lesz felismerni az illetékeseket, és villámgyorsan teszi majd a dolgot. Az okostelefon akkumulátora 2500 mAh-s kapacitást fog nyújtani, ami a készülék többi képességéhez mérten megfelelő társ lehet az átlagos üzemidő eléréséhez.
Az LG X300 a kellemes kamerarendszerrel és a friss operációs rendszerrel sokaknak csavarhatná el a fejét, ugyanakkor ott a négymagos központi chip, ami biztos nem lesz olyan virgonc, mint akár a legolcsóbb nyolcmagos vetélytársa. Ez persze nem is lenne még nagy baj, ha az ár is tükrözné a szerény lapka jelenlétét, de sajnos nem így alakult. Az okostelefonért 220 dollárnak megfelelő wont kell majd Dél-Koreában kifizetni, ahol a karrierjét kezdi.



































